
Tüntetések Szegeden és Debrecenben; pert vesztett Iványi egyháza a Wesley-iskola kapcsán
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Már nem lehet megakadályozni a gyárak felépítését, a helyi lakosok pedig csak tömegesen, hosszú pereskedés után tudnak eredményesen fellépni az üzemek káros hatásaival szemben – összegezte annak a lakossági fórumnak a tanulságát a Debreciner, amit április 10-én tartottak a debreceni CATL-akkumulátorgyár szomszédságában fekvő Mikepércsen.
Még mindig bizonytalan a Wenckheim-kastély ügye, a minisztérium addig nem akarja átadni Hódmezővásárhely önkormányzatának az egyébként már odaígért ingatlant, amíg le nem zárul a helyi Fidesz által kezdeményezett népszavazás. Ráadásul közben Wenckheim gróf hivatalos látogatását is lefújták betegség miatt, egyelőre nem tudni, mikor érkezik tárgyalni a településre – olvasható a Szegeder cikkében.
2014-ben írta meg a Nyugat.hu, hogy a csöngei sertéstelep bűzétől szenved a vasi falu. Eredetileg a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. volt a tulajdonosa, majd a Fidesz-kormány privatizálta, így került Simicska Lajos érdekeltségébe. 2015-ben Simicska szembefordult a Fidesszel és Orbán Viktorral, vagyonának nagy részét el is veszítette, a Vas megyei cégbirodalomra Mészáros Lőrinc tette rá a kezét. Mostanra viszont megszűnt a bűz a telep körül a Nyugat.hu szerint.
A SzabadPécs beszámolója szerint különösen nagy vagyoni kárt okozó közveszélyokozással és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésével vádolják azt a férfit, aki az ügyészség szerint okozója volt a Pécs patacsi városrészében tomboló tűznek 2022 nyarán. A vádlott akkor elismerte felelősségét, később viszont már nem. Szerinte öngyulladás történt, és a tűzoltók hibáztak.
Az összes fát kivágták az aréna parkolójában Veszprémben. A fakivágás oka a Veszprémkukac szerint az, hogy április 26-án több mint tízezer embert várnak oda Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására. A hivatalos indoklás szerint viszont a One Veszprém Aréna vagyonkezelője és üzemeltetője évek óta tervezett zöldterület megújítási programot valósít meg április elejétől május végéig. Az időzítésben pedig szerepet játszik, hogy a szükséges anyagi fedezetet mostanra sikerült megteremteni a beruházáshoz.
Nyitókép: Kivágták a fákat a Veszprém Aréna parkolójában. Fotó: Veszprémkukac/olvasói fotó
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!