Komoly biztonsági és környezeti kockázatokat lát a debreceni EVE Power-akkumulátorgyárban a hajdúböszörményi Zöld Kör – írja a Debreciner. A Zöld Kör számításai szerint a szél lakott területek felé viszi majd a szennyezést. Emellett a 12 ezer lakosú Debrecen-Józsa mindössze másfél kilométerre van a tervezett gyártól, ahol 1025 tonna nikkel-kobalt-mangán-alumínium-lítium-oxidot (NCMA) fognak tárolni, ami veszélyes anyagnak számít. Ráadásul az üzemben 168,6 tonna magzatkárosító hatású, súlyosan környezetszennyező NMP-oldószert is kezelni fognak.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a napokban természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat azzal a mezőgazdasági tevékenységet végző cég két alkalmazottjával szemben – számolt be a hírről a Nyugat.hu. Az elkövetők 2024 márciusában, Petőhenye és Alibánfa Natura 2000 védelem alatt álló területein boronálási munkálatok során 87 védett fajnak számító mocsári kockásliliom élőhelyét károsították, és ezzel összesen 4 millió 350 ezer forint eszmei kárt okoztak. A növény eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint.
Három korábbi Csongrád-Csanád megyei (volt) polgármesterrel szemben uniós támogatás szabálytalan felhasználása miatt indult per csütörtökön a Szegedi Járásbíróságon a Szegeder szerint. A politikusokat és az elszámolásokhoz fiktív céges számlákat kiállító társukat az ügyészség költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja. Az érintett mindszenti illetve mártélyi ex-polgármesterek tagadják bűnösségüket.
2025 szeptemberétől a kormány drasztikusan csökkentené az államilag finanszírozott egyetemi férőhelyek számát (8847 állami férőhelyet szüntet meg), amivel tömegek eshetnek el a továbbtanulás lehetőségétől. A változás a Neumann János Egyetemet is érinti – emlékeztet a KecsUP.hu.
A Miskolctapolca Barlangfürdő tetőszerkezetének részleges leégése miatt a városrész átmenetileg a legfontosabb turisztikai vonzerejét vesztette el. Az újranyitással kapcsolatban senkinek nincs hivatalos információja. Úgy tudni, hogy már nyáron megnyithat részlegesen a barlangfürdő, míg egy esetleges átépítés miatt akár 2030-ig is elhúzódhatnak a munkálatok. A Borsod24.hu riportja szerint azok a szálláshelyek, amelyek rendelkeznek wellness-szolgáltatással, esetleg medencével is, sokkal könnyebben át tudják vészelni ezt az időszakot, kevésbé érzik meg a barlangfürdő zárva tartását. Azok az apartmanok, panziók és kisebb hotelek viszont, amelyek évek, évtizedek óta olyan vendégkörrel rendelkeznek, amelyek a barlangfürdő miatt foglalnak náluk szállást, sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, és többüknek bizonytalan a jövője.
Nyitókép: Szijjártó Péter beszédet mond a kínai Eve Energy beruházásáról tartott sajtótájékoztatón Debrecenben 2023. május 9-én. Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő január elején hirdette meg eladásra a gyógyfürdő melletti hatalmas ingatlant Igalon, de nem licitált rá senki az árverésen.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!