„Átláthatósági szobát” nyit a győri önkormányzat, amíg digitalizálják a közérdekű adatokat
Pintér Bence szerint a digitalizáció időbe telik, de addig is az a cél, hogy a közérdekből nyilvános adatokat az állampolgárok mielőbb megismerhessék.
Hadházy Ákos és az RTL híradója is úgy értesült, hogy halálos baleset történt Vámosszabadiban, Orbán Viktor miniszterelnök unokaöccsének kavicsbányájában. A hírt az Átlátszónak a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a bányafelügyelet is megerősítette. Kerestük a cég tulajdonosait is, hogy megtudjuk, milyen lépéseket tettek a baleset óta, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak. A bánya egyébként rekordévet zárt tavaly, miközben a környékbeli cégek csak küszködnek. Ennek oka pedig főként egy-egy „jól kihelyezett” súlykorlátozó tábla lehet.
Egymást érték a kamionok a kavicsbányában Vámosszabadiban, amikor tavaly nyáron a helyszínen jártunk Hadházy Ákos független parlamenti képviselővel. Szinte percenként fordultak a teherautók: üresen érkeztek, majd vitték a kitermelt kavicsot a tatai ipari parkba. A hatalmas forgalom megdöbbentő volt azután, hogy mindössze néhány kilométerre, Darnózseliben és Győrzámolyban a kavicsbányák szinte teljesen kihaltak voltak. Ennek egyik oka az a 20 tonnás súlykorlátozó tábla lehetett, amit a közútkezelő helyezett ki az 1401-es útra Győrzámoly és Győrújfalu közé 2022-ben.
A korlátozás ugyan csak egy rövid szakaszra vonatkozik, de arra épp elég, hogy szinte lehetetlen helyzetbe hozza azokat a kavicsbányákat, amelyek éppen azon a szakaszon hajtottak keresztül, hogy elérjék a Frissbeton/Strabag legközelebbi (Győrújfaluban) található keverőtelepét. A kerülőre és plusz kiadásokra kényszerített környékbeli bányászati cégek forgalma bezuhant. Ezzel párhuzamosan viszont virágzásnak indult egy új, szintén a közelben megnyílt bánya, amelyet nem érintett a korlátozás, és amelyben Orbán Viktor miniszterelnök unokaöccse érdekelt.
A győri Murobán Kft.-t 2017-ben alapították, de csak 2022-ben nyitottak fióktelepet Vámosszabadiban, a 0112/3. helyrajzi számon, ami nem más, mint maga a kavicsbánya. És itt történt az a halálos baleset is, amelyről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a következő tájékoztatást adta.
„A rendőrségre 2024. június 24-én 11 óra 30 perc körül érkezett bejelentés, miszerint Vámosszabadi külterületén lévő bányánál baleset történt. A rendelkezésre álló információk alapján egy férfi közlekedett egy Volvo típusú homokrakodó géppel a kavicsbánya területén. A sofőr hátramenetet hajtott végre, és – figyelmetlen vezetése miatt – a gépjármű mögött lévő gyalogost elütötte.
A balesetben a gyalogos férfi a helyszínen életét vesztette.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás keretében vizsgálja.”
Mivel azonban a baleset munkaterületen, munkaidőben és munkavégzés közben történt, az ügyben a munkavédelmi hatóság is vizsgálódik.A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságán kérdésünkre elmondták,
„a sajnálatos baleset kivizsgálását a bányafelügyelet még aznap megkezdte, mely jelenleg is folyamatban van.”
„Azt most még nem tudhatjuk, hogy a tulajdonosoknak van-e felelőssége ebben a tragikus eseményben. De azt sajnos igen, hogy állami hatóságok hogyan hoztak olyan döntéseket, amelyekkel ellehetetlenítették az Orbán-bánya konkurenciáját. Éppen ezért figyelemmel kell kísérni azt, hogy a hatóságok mindent megtesznek-e a felelősség megállapításában” – kommentálta lapunknak az eseményeket Hadházy Ákos, aki az RTL mellett szintén kedden értesült a balesetről.
Érdeklődtünk a Murobán Kft.-nél is, hogy milyen lépéseket tettek a baleset óta, de cikkünk megjelenéséig a társaság nem válaszolt.
Tavaly nyári videónk a helyszínről
A Murobán Kft. forgalma 2020-ban még csak 65 000 forint volt, ami 2023-a 544,9 millióra, míg az adózott eredmény 92 millió forintra ugrott. A tulajdonosok 100 millió forint osztalékot fizettek ki.
A cég Orbán Dávidé és dr. Mürkl Máté ügyvédé.
Orbán Dávid Orbán Viktor miniszterelnök unokaöccse, aki nemcsak ebben a cégben, de a gánti Dolomit Inert és a Győri Inert Kft.-ben is érdekelt. Emellett vezető tisztségviselő Orbán Győző Dolomit Kft.-jében is. Dr. Mürkl Máté szintén jelentős szerepet vállalt az Orbán-bányákat működtető cégekben.
Hogy valóban a súlykorlátozó tábla vagy valami egész más az oka, egy biztos: a környékbeli kavicsbányáknak a cégbeszámolók alapján nem megy túl jól. A darnózseli bányát működtető Lajta-Kavics Kft. éves bevétele 376 millióról 216 millióra esett vissza tavaly – vagyis pont azzal egy időben, amikor a súlykorlátozó táblát kihelyezték.
A két győrzámolyi bányából a helyiek szerint egy már bezárt, a másik még működik. A KAVI-KO ezen létesítménye viszont még éppen kicsúszik a korlátozó tábla hatálya alól, hiszen az egyik földes útjuk pont a tábla után csatlakozik a közútra. Az ő bevételük nem is csökkent tavaly, sőt, még egy kicsit növekedett is 168 millióról 204 millióra.
Beesett viszont a forgalma a Pinnyédi Kavics Bányászati Kft.-nek, amely 2022-ben még 187 millió forintos bevételt ért el, míg tavaly már csak 83,3 millióst. Őket azonban nem a győrzámolyi korlátozó tábla akadályozza. A Magyar Narancs egy korábbi cikke szerint Róth András tulajdonos korábban Mürkl Máté és Orbán Dávid üzlettársa volt, azonban megromlott köztük a viszony. És amikor Róth kilépett és új céget hozott létre Pinnyéden, az ő kavicsbányája mellett is feltűntek a korlátozó táblák.
Katus Eszter
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Orbán Dávidék kavicsbányája Vámosszabadiban 2023 nyarán. Átlátszó fotó
Frissítés (2024.07.25.) Cikkünk megjelenését követően levelet kaptunk, amely szerint Róth András és korábbi üzlettársai, Orbán Dávid és dr. Mürkl Máté között nem romlott meg a viszony, az üzleti szétválás jogszerűen és üzletileg korrekt feltételek mellett zajlott le 2022-ben.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásPintér Bence szerint a digitalizáció időbe telik, de addig is az a cél, hogy a közérdekből nyilvános adatokat az állampolgárok mielőbb megismerhessék.
Borkai szerint a titkosítás feloldása sem Dézsinek, sem Pintérnek nem érdeke, mert akkor már „nem lehetne használni politikai célokra” a megállapodást.
Mit él át az, aki arra gyanakszik, hogy kollégái bűncselekményt követhettek el? Hogyan bizonyosodik meg arról, hogy nem téved, és miként szánja rá magát a feljelentésre?
Dézsi Csaba András szerint nem titkosították az Audival kötött szerződést, amit Borkai Zsolt írt alá 2010-ben, de mégis titkos a megállapodás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!