vidéki lapszemle

A Twitterre terelné a magyarokat Toroczkai, Kecskemét polgármesterének nincs véleménye a diáktüntetésekről

Debreciner.hu: Első fokon átengedték az LMP debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazási kérdéseit

A debreceni helyi választási bizottság (HVB) az LMP mindkét, a déli ipari parkban felépítendő kínai akkumulátorgyárral kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezését átengedte első fokon – jelentette be a párt október 27-én. Jármi Pétert, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöke a lapnak elmondta, legalább 100-200 aláírásgyűjtő közreműködése kell ahhoz, hogy összegyűjtsék a közel 40 ezer aláírást (körülbelül 34 ezer érvényes aláírásra van szükség). Ennek érdekében elkezdték a tárgyalásokat más politikai pártokkal és civil szervezetekkel is.

Kecsup.hu: Kecskemét polgármestere: „Nincs véleményem” a diáktüntetésekről

A kecskeméti önkormányzati televízió a legnagyobb megmozdulás napján be sem számolt a diák- és tanártüntetésektől, pedig éppen a szerkesztőség előtt zajlott a helyi demonstráció. A KecsUP.hu – miután Kecskemét fideszes polgármestere két és fél éve nem áll velük szóba – egy jártszótért átadásán kérdezte meg tőle, mit szól a tüntetésekhez. Szemereyné Pataki Klaudia előbb erről nem akart beszélni, majd annyit mondott: „ez már legyen az ő témájuk, ez már nem az én témám. Nincs véleményem.”

Szegeder.hu: A Twitterre terelné a magyarokat Toroczkai László, aki ötvenfős autós tüntetést tartott Szegeden

Nagyjából ötvenen gyűltek össze a budapesti országút szegedi bevezető szakaszán pénteken késő délután. Egy országos demonstráció része volt ez, amit a Mi Hazánk Mozgalom a kormány intézkedései ellen rendezett. Toroczkai László is felszólalt: szerinte Elon Musk hozhatja vissza a szólásszabadságot az online térbe a Twitter felvásárlásával, ahová máris biztatja a magyarokat, hogy csatlakozzanak.

Nyugat.hu: 660 millióért eladó a volt szombathelyi huszárlaktanya nagy része

Újra eladó a szombathelyi 11-es huszár úton lévő egykori huszárlaktanya, ahol sokáig szovjet katonák állomásoztak, ugyanakkor az ingatlan főépülete nincs az ajánlatban, az jelenleg is az Apáczai-Csere János Alapítvány kezelésében van – írja a Nyugat.hu. Az ingatlant nettó 660 millió forintért hirdetik meg. A pályázónak vállalnia kell, hogy az épületeket a szerződéskötéstől számított 90 napon belül elbontja, 12 hónapon belül kialakítja a telkeket, hogy ott többek között lakóházak épülhessenek.

Kapost.hu: A Szita-Lázár-találkozó első eredménye: lehúzták a Deseda kemping újjáépítését a klotyón

Nemrég diadalittasan számolt be Szita Károly polgármester a közösségi oldalán, hogy Lázár Jánossal a kaposvári beruházásokról egyeztettek. „Nem lehetett hosszú megbeszélés: a mesebeli négycsillagos szálloda, a szentjakabi emlékhely felújítása, a Somssich utcai „munkáshotel”, a belvárosi, Irányi utcai bölcsőde beruházásai éppúgy a ködbe vesznek, akár (…) a kempingé, amelynek üzemeltetésére már évekkel ezelőtt leszerződtek Mészáros Lőrinc egyik cégével. Most megjelent az európai értesítőben a végleges döntés: a közbeszerzés eredménytelen” – olvasható a KaposT.hu oldalán.

Nyitókép: Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, parlamenti frakcióvezetõje beszédet mond a párt III. kongresszusán Budapesten, a Hotel Bara rendezvénytermében 2022. szeptember 24-én. MTI/Máthé Zoltán

Megosztás