Volt wesleys diák akart öngyilkos lenni; 500 milliós hiányt találtak Nyíradonyban
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
A debreceni önkormányzati média rendre hosszan szerepelteti a fideszes politikusokat, az ellenzéki pártok képviselőit meg szinte sehogyan sem – írja a Debreciner. A lap a városi televízió egyik híradóját vizsgálta meg, amelyben a debreceni ellenzéki pártpolitikusok közül egyetlen egy sem kapott egyetlen egy másodpercet sem. „Valójában nincs ebben semmi szokatlan, a debreceni önkormányzat közpénzből működő médiája már közel két és fél évtizede, a Fidesz debreceni regnálásának kezdete óta így működik” – olvasható a cikkben.
Többször is lemondásra szólította fel Szekszárd fideszes polgármesterét, Ács Rezsőt a tolnai megyeszékhely közgyűlésén Illés Tamás ellenzéki képviselő. Illés szerint a mozgásában és beszédében erősen korlátozott Ács – aki az ellenzék szerint a betegsége miatt nem tudja ellátni feladatait – milliárdos kárt okoz városának. Az elmúlt egy évben Ács alig jelent meg a közgyűlésen, akkor sem végig volt ott, s az egyik utolsó alkalommal jeltolmácsot biztosítottak neki – írja a SzabadPécs.
A megnövekedett kiadások miatt október 23-ig működik csak a Komlói Színház és Hangversenyterem, utána bizonytalan ideig bezárják. A 7300.hu szerint a programok nagy részét lemondták, egyes rendezvényeknek pedig a Közösségek Háza ad majd otthont. Utóbbi működése biztosított az idei évre, ahogy a városi uszodáé is. A közvilágítást is korlátozni fogják, de arról, hogy milyen formában, még nem született döntés.
Péntek este jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb száma, amelyből kiderült, hogy 2022. október 1-től mennyit kell fizetniük az önkormányzati intézményeknek a fűtésért. Szombathely esetében ez 51 456 forint, azaz csaknem tizenkétszer több, mint az eddigi 4 100 forint gigajoule-onként. Nemény András, Szombathely polgármestere a lapnak azt mondta, ez a drágulás több milliárdos pluszkiadást fog jelenteni a városnak, ami újabb teher a szolidaritási-adó kötelező befizetése, a gépjárműadó elvonása után.
Az energiamegtakarításra törekedve több kecskeméti középiskolát is összeköltöztethetnek a fűtési szezon idejére. A lap a szülőktől kaptott először hírt arról, hogy a Széchenyi István és a Szent-Györgyi Albert Technikumokat vonnák össze, ahol A és B hét felosztásban délelőtti és délutáni oktatást vezethetnek be. Továbbá ősszeköltöztetnék a volt ÁFEOSZ, ma Gróf Károlyi Sándor és a Kada Elek iskolákat, a Gáspár Andrásba pedig bevonnák a Tiszakécskei Kiss Bálint Szakképző Iskolát. És szó van arról is, hogy költözhet ideiglenesen a Fazekas István Szakiskola is. A lap értesüléseit egyelőre nem erősítették meg.
Nyitókép: A Kecskeméti Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolákat vonnának össze a fűtési szezon idejére. Fotó: kecsup.hu
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!