Kúrián a pécsi buszper, késő fizetések miatt perelnek balmazújvárosi óvodai dolgozók
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
A Debreciner még június elején írt arról, hogy kiderült: a debreceni egyetemen volt példa többek között hivatalos dokumentum hamisítására, közfeladatot ellátó személy elleni erőszakos megnyilvánulásra, lőszerrel való visszaélésre és fegyverrel való visszaélés gyanújára is, sőt, egy külföldi hallgatót kitoloncoltak. A lap utóbbinak próbált utánajárni, azonban a Belügyminisztérium, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és a Debreceni Egyetem is azt állítja, nem rendelkeznek a kért információkkal.
A kormányellenes pécsi tüntetés résztvevői éppen a 6-os főúton haladtak el az Árkád üzletház előtt, amikor egy szirénázó mentőautó érkezett a Siklósi út felől. A tüntetők hátulról gyorsan kiabálva értesítették egymást, így mindenki félrehúzódott, a mentőautó pedig elhaladt mellettük taps és „köszönjük a munkátokat” skandálás közepette. Páva Zsolt volt fideszes polgármester egykori kampánytanácsadójának lapja, a Pécs Aktuál viszont úgy számolt be az esetről, hogy a tüntető menet megakasztott egy mentőautót. A 7300.hu kérdésére az Országos Mentőszolgálat ezt cáfolta. Mint írták, „a tüntetés nem okozott fennakadást a mentőmunkában”.
Más nagyvárosokhoz hasonlóan Pécsett sem lesz tűzijáték az államalapítás ünnepén. Költséges parádé helyett az önkormányzat inkább a pécsiekre és a klímavédelemre fordítja forrásait. A pécsi önkormányzati közleményére hivatkozva a lap azt írja, a fenti szemlélet jegyében zajlik például jelenleg is a betonfelületek bontása Pécsett, a Keller János tömbben.
A magyarság folyamatos szabadságküzdelme és harca a szuverenitásért a mai napig a megmaradásról, a szülőföldön maradásról, a kereszténységben maradásról szól – jelentette ki Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára Szegeden, a XVII. Nándorfehérvári emléknapok megnyitóján. Latorcai Csaba hangsúlyozta, most is ugyanaz a kérdés, mint egykor Nándorfehérvárnál: megtartjuk-e Magyarországot magyarnak, Európát kereszténynek – idézi a Szegeder a politikus szavait.
Tíz évre titosították a magánpénzből, de bérelt önkormányzati területen épített Tündérkertre vonatkozó vízügyi tanulmányt. Az Északhírnök közérdekű adatigénylést nyújtott be a miskolci önkormányzathoz, hogy kiderüljön, mi indokolhatja a terület egy részének védőterületen kívüli besorolását (ettől függhet ugyanis az ingatlan további sorsa). Az önkormányzat azonban közölte, hogy a dokumentum 10 évig nem nyilvános. Így továbbra sem tudni, mi lesz a korábban népszerű, már több száz milliót felemésztő turisztikai látványosság sorsa.
Nyitókép: A debreceni Egyetem épülete a Google Maps 2021-es felvételén
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásErről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!