Vágvölgyi B. András: 1989 – a rendszerváltás regénye. Vedd meg a könyv dedikált példányát karácsonyra a Cser Kiadó webáruházában, és árának felével az Átlátszót támogatod.
Az 1989 a magyar rendszerváltás műfaji határokon átívelő regénye. Sokan, sokféleképpen írtak már 1989-nek a magyar politikára és a világtörténelemre gyakorolt hatásáról. Vágvölgyi az események akkor ifjú mellékszereplője és tanúja másfelől támad: a hidegháború végéből közelít a magyar rendszerváltás felé. Műfajt teremt és műfaji határokat ír újra. Naplóregény és ponyvalektűr, kém- és rémregény telis-tele értékvezérelt és hedonista fiatalokkal, politikusokkal és ügynökökkel, ideológiák párharcával és eszmetörténeti vitákkal, konkrét fejlődéssel és hamisreménnyel, nagyszerűséggel és pitiánerséggel: egyszóval élettel.
„Könnyen elképzelhető, hogy néhányan emlékeznek még a nagy francia forradalom 200. évfordulójára rendezett közép-európai ünnepségsorozatra. Ebben az évben, mely e könyv címoldalán négy számjegyben fejezi ki önmagát, az embernek hirtelen olyasféle érzése támadt Magyarországon, hogy bár ugyanabban a darabban játszik, mint korábban, de nemcsak a színpad és a nézőtér változott meg, de az ő szerepe is. Pedig csak felkapcsolták rá valahogy a villanyt. 1989-ben egy évnyi időre láthatóvá lett az, ami eddig láthatatlanul üzemelt. És mindenki a maga módján tette ki magát a meglepetésnek. E dokumentumregény szerzője a fordulat évének nevezett átmeneti hangsúlyeltolódást aképpen mutatja be, mint egy napot a történelemből. Amikor látszik.
Vágvölgyi írásainak különlegessége ebben a művében is egy nagyon egyszerű tényre vezethető vissza, arra, hogy ért ahhoz, amiről beszél, hogy tájékozottsága a tárgyalt anyagban mindig meggyőző, hogy adatai megbízhatóak, hogy stílusban a könnyű látványosság helyett a pontosat kedveli, egyszóval már a választott eszköz lefegyverez, hogy figyelmünket végképp megnyerje a választott tárggyal, ami végső soron minden szövegében ugyanaz az ijesztően szánalmas alak, az, akit, ki tudja, milyen joggal, már alteregónknak mondanak: az aljasul aktuális, a múltját a jövőjében felzabáló történelmi állat, a nagy, a névtelen, a félelmetes alattvaló.” – Krasznahorkai László
Vágvölgyi B. András hasonló témájú cikksorozatát az Átlátszón itt lehet olvasni:
1989. november 26-án Magyarország tartalommal töltött meg egy kifejezést, amelyet a kerekasztaltárgyalások sarkallatos törvényei késztettek elő, egy hónap és három nappal korábban hirdettek ki, de a tartalmat mégis a „négyigenes népszavazás” töltötte az üres republikánus edénybe, és így lett hazánk, ha csak húsz évre is, Köztársaság, és nem „Pozsgay kánság”, Bács-Kiskipcsák megyei kaganátus.
Vágvölgyi B. András: 1989 – a rendszerváltás regénye. Vedd meg a könyv dedikált példányát karácsonyra a Cser Kiadó webáruházában, és árának felével az Átlátszót támogatod.
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ablonczy Bálintnak, a Válasz Online újságírójának doktori disszertációja a lap kiadványaként jelent meg rengeteg korabeli, elsősorban romániai/erdélyi fotóval.
Az akár sztárbiológusnak számító, de minimum mértékadó rendszerökológus Jordán Ferenc nem az apokalipszis lovagja, aki csak arról ír, mit baltázott el az emberiség.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!