Ahol a homoszexualitás a pedofíliával és a szerencsejáték-függőséggel egyenlő

Garrard Conley Eltörölt fiú című könyve egy baptista prédikátor meleg fiáról szól. És emellett sok minden másról is: a homoszexualitás és a vallási közösség viszonyáról, a felnőtté válás extrém módon megnehezített útjáról, a számkivetettségről és a közösség elvesztésének félelméről, az erőszak nyilvánvaló, mégis könnyen elrejthető természetéről. Leginkább azonban a melegeket kigyógyítani szándékozó terápiák embertelenségéről.

Habár Magyarországon jelenleg „melegséget gyógyító” terápia hivatalosan nem működik, a legtöbb történelmi vagy újprotestáns egyházban vannak olyan lelkészek és lelki vezetők, akikről köztudott, hogy személyes tanácsadás keretében végeznek ilyesmit.

Azt pedig, hogy a melegek „gyógyításának” szorgalmazása általános vélekedés hazai keresztény körökben, jól példázza az a nagy port kavart M5-ös beszélgetés is, ahol Hodász András katolikus pap és Szőnyi Szilárd, a jezsuiták kommunikációs vezetője érveltek a gyógyítás szükségessége mellett – Trombitás Kristóf Keresztély műsorvezető meglehetősen irányított kérdéseire adott válaszukban.

Ezek az úgy nevezett reparatív terápiák Amerikában főként a különböző evangelikál keresztény csoportokhoz köthetők. Az egyik legnagyobb ilyen – Restoration Path néven ma is működő –, „kigyógyító” terápiákat végző szervezet elődje volt a könyvben szereplő „Love in Action” (LIA), ahol különböző programokkal próbálták „helyreállítani” a bűnösnek vélt szexuális irányultságot.

Egyik ilyen, „Forrás” elnevezésű kéthetes programjukon vett részt a kötet elbeszélője és főszereplője, a csendes kisvárosból érkező prédikátor fia, Garrard, aki hirtelen pornófüggőket, alkoholistákat, szervezett bűnözőket felsoroló bűnlajstrom kellős közepén találta magát.

Garrard Conley: Az eltörölt fiú
Európa Kiadó, 2019
352 oldal, 3999 Ft

„A Love in Action tizenkét lépéses programjának Első Lépéséről volt szó: ennek elvei ugyanúgy tekintettek a hűtlenségre, a bestialitásra, a pedofíliára és a homoszexualitásra, mint az alkoholizmushoz vagy szerencsejáték-függőséghez hasonló „addiktív viselkedésre”. Egyfajta Anonim Alkoholisták-program volt ez mindannak gyógyítására, amit a terapeuták a mi „szexuális devianciánknak” neveztek” – olvasható a könyvben.

Habár itt mondják ki ilyen kereken, a főszereplőnek nem ez volt az első találkozása ezzel a hozzáállással. A könyv bemutatja azt a szorongást is, amit a terápia előtt élt át kamasz korától kezdve szinte minden nap, és ami abból eredt, hogy titka bármi áron rejtve maradjon. Bemutatja azt az igyekezetet is, hogyan próbált meg kijönni, vagy legalábbis megküzdeni mindezzel, és heteroszexuális párkapcsolatban helytállni egy zárt hívő közösség tagjaként.

Hogy ebben a közösségben nem számíthatott megértő, elfogadó reakcióra, az is bizonyítja, hogy Garrard – még a terápia előtt az egyetemi kampuszon – átélt nemierőszakot sem meri bevallani saját szüleinek, mert biztos benne, hogy melegsége következményeként vagy legalábbis Isten büntetéseként értelmeznék.

A könyvbéli történet a szerző szabad asszociációi mentén halad hol előre, hol hátra, ami egy traumát átélt ember számára az elbeszélés érthető nehézségéből adódik. A szerző-főszereplő ráadásul több szempontból is traumatizált: egyszerre áldozata korábbi szexuális erőszaknak, másrészt a saját tökéletességétől – vagy legalábbis annak látszatától – megvakult vallásos környezetének.

Kevésbé hangsúlyos az üzenet átadása szempontjából a szerkezet, a lineárisan egyetlen csúcspont felé haladó cselekménysor. Az események láncolata inkább szubjektív és valósághű, az ide-oda ugráló emlékképek hangsúlyosak. Mindezzel együtt, vagy éppen emiatt pontos látleletet ad a könyv annak a lélektani hátteréről, ahogyan a zárt vallási közösségek működnek.

A homoszexualitásával küzdő fiú motivációjában, hogy részt vegyen a terápiában, megjelenik a botránytól való félelem, illetve a lelkész apa pozitív megítélésének minden mást elfedő szándéka, és a ragaszkodás – bármi áron – a „rendes keresztény család” képéhez. És – miután az apja kiköti, hogy nem támogatja tanulmányait, ha nem hagy fel a homoszexualitással – elsősorban az attól való félelem, hogy mindent elveszít, ami valaha az élete volt.

Látszat és valóság kettősségnek meghatározó jelenete az is, amikor az – eredeti foglalkozása szerint autószerelő – édesapa lelkésszé szentelésének liturgiájában a fiú jelenlétében hangzik el a mondat: „Megteszel-e minden tőled telhetőt, hogy az egyházon belül a homoszexualitás bűne ellen harcolj?” A szülők, elsősorban az édesapa és Garrard közti szakadékot ez a mondat teszi nyilvánvalóan áthidalhatatlanná, ugyanakkor az apa egyértelmű válasza indítja el a fiút a felismerés felé, hogy nem ő az, akinek meg kell változnia.

Az, hogy a homoszexualitás bűn és betegség, a könyv keresztény szereplői számára rendíthetetlen tény. A terápia nyomasztó jellegét az adja, hogy a pedofília, az alkoholizmus, a szervezett bűnözés sorában látjuk, és így is kezelik ezeket a felnőttkor küszöbén álló fiatalokat, akik a szerzővel hasonlóan részt vesznek a Forrás programban. A szervezet beszédes nevével ellentétben szeretetnek azonban nyoma sincs a kötet terápiát leíró lapjain, sőt, éppen annak hiánya ordító.

Az itt alkalmazott terápiás módszernek, az ilyen mértékű belső elnyomásnak és a bűnösség tudatának folyamatos fenntartásának szükségszerű folyománya, hogy sokan kísérelnek meg öngyilkosságot azok közül, akik részt vesznek a terápián. Ezt a szervezők is tudják, ezért egy pillanatra sem veszíthetik szem elől a program résztvevőit. Ez bizonyíthatja leginkább azt, hogy a szeretet pusztán a csomagolópapír, de ami a csomagban van, az valójában rossz, gonosz és káros.

Habár a homoszexualitással szemben folytatott áhítatos küzdelemnek megvannak a biblikus alapjai (hiszen a Szentírás több helyen is tiltja vagy elítéli az azonos neműek közti szexuális érintkezést), ugyanezen az alapon megvannak a korlátai is (hiszen Jézus semmit nem mondott erről a témáról, ám egész élete a szeretetre és egymás elfogadásának tanítására irányult), a kérdés ezért rendkívül megosztó keresztény körökben.

Mégis érdekes jelenség, hogy nagyon sok közösségben a homoszexualitás áll a bűnök hierarchiájának a csúcsán, maga mögött hagyva a korrupciót, a pedofíliát, a családon belüli erőszakot, a lopást, és bármilyen más vétket, aminek káros következményei lehetnek a közösség egészére nézve. Megjelenik ez az ellentmondás azokban a részekben is, amikor az édesapát klasszikus lelkészi szolgálat végzése közben láthatjuk. Ő az, aki még a börtönbe is elmegy a gyilkosok közé, aki betegeket látogat, akinek mindenkihez van egy jó szava. Csak éppen a fia homoszexualitása az, amit nem bír el, és elsősorban amiatt, mert rossz hatással lehet az ő megítélésére.

A kötet egyedüli hiányossága az, hogy nem a hazai olvasó számára ismertebb magyar bibliafordítást használtak, hanem az angol szövegben használt igehelyeket szó szerint fordították le, illetve más szavakat sem feleltettek meg a magyar olvasó számára ismert és azonosítható kifejezésekkel, ami nem hozza közelebb, sőt, inkább eltávolítja ezt az itthon is rendkívül megosztó témát az érintettektől.

Azonban a fordításbeli döccenők ellenére is elgondolkodtató látlelet a könyv egy tőlünk nem is annyira távoli világból. A kötet valójában nem a homoszexualitás, hanem ezeknek a közösségeknek a sérült és torz voltát mutatja be, és érdemes kézbe vennie nem csak azoknak, akik így vagy úgy kapcsolódnak keresztény közösségekhez. De nekik mindenképpen.

Címlapkép: Garrard Conley dedikálja könyvét, és annak magyar kiadása (montázs)