Letelepedés-biznisz

Több százmilliós árbevételű céget jegyzett be Magyarországon egy uniós szankciók alatt álló belorusz üzletember

Magyarországon jegyzett be céget egy EU-s szankciók hatálya alá került, a fehérorosz kormányhoz közel álló, korábban pénzügyi bűncselekményekkel gyanúsított belorusz üzletember, Viktor Chevtsov. Az idén a NAV által megszüntetett cég látható tevékenység nélkül, éveken át több százmilliós bevételről számolt be. A vállalat körül egy magyar nő is feltűnik, aki a Rogán Antal-féle letelepedési kötvényes bizniszben játszott szerepet. Ez a cikk a BIC belorusz oknyomozó központtal együttműködve készült.

Augusztusban a száműzetésben működő Belorusz Oknyomozó Központ (BIC) újságírója kereste meg az Átlátszót azzal, hogy úgy értesült, Magyarországon jegyezhetett be céget a Lukasenka-rezsim egyik ismert intézője, Viktor Chevtsov. Az ezt követő, a BIC-rel közös nyomozásunk során kiderült, hogy a később uniós szankciókkal sújtott Chevtsovnak valóban cége van Magyarországon, ami tavaly – látható tevékenység nélkül – több százmilliós árbevételre és tőkére tett szert.

Nem sokkal azután, hogy elkezdtünk kutatni Chevtsov cége, a PS Commodities Kft. kapcsán, a budapesti cégbíróság közlönyében közlemény jelent meg arról, hogy a NAV felfüggesztette a cég működését, mivel megállapították, hogy tulajdonosa

„az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatti korlátozó intézkedésekről szóló (…) vagyoni korlátozó intézkedés alá esik”,

ezért az adóhivatal felfüggesztette a cég működését.

Azt is kiderítettük, hogy Chevtsov cége több szállal is kötődik egy magyar nőhöz, aki a letelepedési kötvényekkel foglalkozó osztályt vezeti a VolDan Investments nevű cégben – ez volt az a Rogán Antal barátjához, Shabtai Michaelihez köthető cég, amely orosz ügyfeleknek segített letelepedési kötvényeket vásárolni.

Lukasenka intézője Magyarországon

Ez az első ismertté vált eset, amely során az ukrajnai háború miatt uniós szankciók alatt álló személy – egy belorusz üzletember, Viktor Chevtsov – magyarországi vagyona kapcsán eljárás indult. Chevtsov (nevének többféle átírása létezik, pl. Shautsou, Sevcov, Shevtsov, Csevcov, ebben a cikkben a magyar nyilvántartásban szereplő átiratot használjuk) régóta ismert Fehéroroszországban, mint a Lukasenka-rezsim egyik üzletkötője.

Chevtsov az 1990-es években az Infobank (későbbi nevén Trustbank) nevű pénzintézet egyik vezetőjeként lett ismert, ami elsősorban Fehéroroszország, Oroszország és az arab világ, köztük Irak és Líbia között szövögetett üzleti kapcsolatokat.

2002-ben a Wprost lengyel hetilap azt írta, hogy az Infobank az illegális fegyverkereskedelemmel szerzett profitok tisztára mosásával foglalkozik,

ebben állításuk szerint egy nemzetközi cégháló, köztük egy Bécsben bejegyzett cég és egy klasszikus offshore-hálózat (Kajmán-szigeteken és a Man-szigeten bejegyzett fantomcégek) segítik.

2004-ben az amerikai igazságügy-minisztérium jelentésében arról írt, hogy az Infobank pénzmosásban vett részt, a korábbi iraki diktátor, Szaddám Huszein rezsimje számára mosott tisztára olyan pénzeszközöket, amelyek az ENSZ „Olajat az élelemért” (UN OFF) programjának kijátszására irányuló rendszerekből származtak. A bank később kikerült a szankciós rezsimből, és jelenleg egy egyesült arab emírségekbeli üzletember, Mohammed Ahmad Alzaraim Al Suwaidi érdekeltségét képezi.

Gufqhslsw3jmj0vgguyk

Viktor Chevstov (jobbra) az Infobank későbbi tulajdonosával, az Egyesült Arab Emirségekben élő Mohammed Ahmad Alzaraim Al Suwaidival (középen), forrás: BIC/bzs.by

Pár évvel később Chevtsov egy belorusz kormányküldöttség tagjaként tűnt fel Caracasban, Venezuela fővárosában. Ekkori cége, a Belzarubezhstroy lett az egyik nyertese a venezuelai fehérorosz állami projektek egyik kedvezményezettje. Chevtsovot 2011-ben rövid időre a belorusz hatóságok is őrizetbe vették a venezuelai befektetések kapcsán történt sikkasztás gyanúja miatt, ezután egy időre eltűnt a nyilvánosságból.

Idén májusban aztán a BIC kiderítette, hogy Chevtsov az egyik fő részvényese annak a cégnek, ami monopóliumot kapott a Lukasenka-rezsimtől a hivatalos dokumentumok és termékek azonosítására szolgáló hologramok gyártására. Pár hónappal később az EU és Svájc szankciókat vetett ki Chevtsovra, az indoklás szerint az üzletember a hologram-bizniszen keresztül az ukrajnai agressziót támogató Lukasenka-rezsim haszonélvezője.

A Belorusz Nyomozó Központ (BIC) egy száműzetésben működő, független belorusz médium. A központ öt alapvető tartalomtípust kínál: oknyomozó újságírás, tényellenőrzés, elemző riportok, hírek és gazdasági elemzések.

A MOL-ra hivatkoznak, de ott nem hallottak róla

Megtaláltuk Chevtsov magyarországi cégét, a PS Commodities Kft.-t, amit 2019-ben jegyeztek be. A cég főtevékenységeként először zöldség- és gyümölcs-nagykereskedelmet jelöltek meg, de ezt pár nap múlva módosították fa-, építőanyag- és szaniteráru-nagykereskedelemre.

A PS Commodities honlapja szerint a cég „a világpiacon friss gyümölcsök, műtrágyák, ipari vegyi anyagok, gumiabroncs- és gumiipari nyersanyagok, valamint személygépkocsik, motorkerékpárok, haszongépjárművek, mezőgazdasági és ipari gépek kenőanyagainak beszállítójaként tevékenykedik”, illetve „az európai piacra történő szállításhoz Kolumbiában és Ecuadorban vásárolunk banánt”, valamint „a MOL motorolajok forgalmazója is vagyunk”.

Az ügyben megkerestük a MOL sajtóosztályát, ahol cáfolták, hogy beszállítói lennének ennek a cégnek. Legalább ennyire gyanús, hogy az angol nyelvű honlap szövege és dizájnja csaknem teljesen azonos egy másik cég, a Dubajban bejegyzett RSI Middle East honlapjával.

A cég kereskedelmi tevékenységéről semmilyen referenciát vagy beszámolót nem találtunk. A hivatalos nyilvántartások szerint a kontinenseken átívelő kereskedelemmel foglalkozó cég létszáma egy fő, telephelye nincs, székhelye pedig egy társasházi lakás a budapesti Sütő utcában.

264 milliósra nőtt bevétel

Bár a PS Commodities semmilyen látható tevékenységet nem végez, az elmúlt években több százmilliós bevételről számolt be. A megalakulása utáni első évben, 2020-ban már 180 milliós árbevételt jelentett, amit viszont 2021-ben 0 forintos eredmény követett. Innen 2022-ben hamarosan 264 millióra ugrott a cég árbevétele, tavaly pedig 346,57 milliós bevételt könyvelt. Ugyanebben az évben a cég saját vagyona 3,2 millióról 118,9 millió forintra nőtt.

 

A cég magyar kapcsolódásai szintén figyelemre méltók. A PS Commodities székhelye egy budapesti társasházi lakásban található – a címet személyesen is felkerestem, hogy érdeklődjek a PS Commodities tevékenységéről, de az iroda üres volt. Az ingatlan földhivatali tulajdonlapját megnézve kiderült, hogy annak tulajdonosa egy másik cég: a Book Halter Kft.

Ennek a cégnek az ügyvezetőjeként Simon Krisztina szerepel a nyilvántartásban, aki hivatalos helyeken értesítési címként is megjelölte a Sütő utcai címet. Simon Krisztina egy másik, egyéni vállalkozói regisztrációjához kapcsolódó címén, egy XII. kerületi, Eötvös úti ingatlanon keresztül még egy ponton kapcsolódik Chevtsovhoz: a belorusz üzletember saját címeként ugyanez a cím szerepel a cégnyilvántartásokban.

Info

A PS Commodities magyarországi kapcsolatai

A letelepedési kötvényes cég munkatársa

De kicsoda Simon Krisztina? A cégnyilvántartásokban szereplő adatokat a nyilvánosságban, például a közösségi médiában, orosz weboldalakon és LinkedIn-en található fényképekkel, információkkal összevetve a következőket találtuk: Simon Krisztina a VolDan Investment munkatársa, ez a társaság pedig 2017 előtt a letelepedési kötvény-biznisz egyik közvetítőcége volt.

Egy Simon Krisztina néven elérhető LinkedIn fiók a pozícióját „a kormányzati befektetési program vezetőjeként” határozza meg.

2016-ban egy orosz üzleti lapban megjelent egy interjú Simon Krisztinával, ahol a letelepedési kötvényeket így reklámozta: „út az EU-ba Magyarországon keresztül”.

Sk

Simon Krisztina az nbj.ru orosz portál fényképén

A liechtensteini hátterű VolDan Investmentsről a Direkt36 derítette ki, hogy több szálon is Shabtai Michaeli grúz–izraeli üzletemberhez köthető, aki saját bevallása szerint az egész kötvényprogramot életre hívó Rogán Antal jelenlegi kabinetminiszter régi barátja. A Direkt36 azt is feltárta, hogy a cég szolgáltatásával több külföldi ügyfél is elégedetlen volt, akik ezért bűncselekmény gyanújával feljelentést terveztek. Elmondásuk szerint ugyanis a cég a kötvényük futamidejének lejártával nem fizette vissza a kötvényre befizetett pénzüket.

Linkedin

Simon Krisztina LinkedIn-profilja, ahol a VolDan Investment kormányzati befektetési programjának vezetőjeként szerepel

Cikkünk megjelenése előtt kerestük Chevtsov cégét az oldalán megadott email-címen, valamint Simon Krisztinát és cégét. Azt szerettük volna megtudni, pontosan milyen együttműködést folytattak a belorusz üzletemberrel, és hogy honnan származott az azóta felszámolt cég bevétele, azonban a cikkünk megjelenéséig semmilyen választ nem kaptunk egyikőjüktől se.

Nem voltak közlékenyebbek a hivatalos szervek sem: a NAV sajtóosztálya, amikor a cég elleni nyomozásról kérdeztük, azt közölte, hogy „konkrét adózóra vonatkozó tényt, adatot, körülményt stb. a NAV törvényi rendelkezés okán – az adótitok miatt – nem hozhat nyilvánosságra.” Kérdéseket küldtünk továbbá a Pénzügyminisztériumnak, az Igazságügyi Minisztériumnak és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak, azt szerettük volna tudni, kapott-e Viktor Chevtsov Magyarországon letelepedési engedélyt, például a letelepedési kötvényprogramon keresztül. Egyelőre egyik szervtől sem érkezett reakció a kérdéseinkre.

Zubor Zalán — Yana Mickevich 

Címlapkép: BIC fotómontázs. A cikk angol verzióját itt lehet elolvasni.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42