médiaszereplés

Nincs is letiltva: Bodoky Tamással 11 év elteltével ismét interjút közölt a közmédia

2021 októberében jelent meg Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetésekről és zavargásokról szóló Áldozatok 2006 című dokumentumfilmje, amelyben riporterként közreműködött Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója, az Átlátszó alapító-főszerkesztője. A közmédia a film kapcsán tavaly ősszel interjút készített Skrabskival, aki megemlítette Bodokyt, erre Lánczi Tamás, a hirado.hu főszerkesztője Skrabski szerint letiltotta az elkészült interjút. Most, bő fél évvel később Skrabskit és Bodokyt egy másik, közös interjúban szólaltatta meg a hirado.hu a 2006-os eseményekről.

Bodoky Tamás nevére összesen 14 találat van a hirado.hu-n, ebből 4 az Átlátszó alapítása előtti időkből származik, a legutóbbi 2 pedig a Skrabskival közös, 2006-ról szóló dokumentumfilmhez kapcsolódik. Utoljára 2011 júliusában szólaltatta meg a közmédia Bodokyt, akit akkor a Magyar Televízió Ma reggel című műsorába hívtak meg a Brokernet-ügy miatti rendőrségi eljárás kapcsán.

2021. október 25-én az Átlátszón volt az online premierje Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetésekről és zavargásokról szóló Áldozatok 2006 című dokumentumfilmjének. A film elkészítésében egyfajta árokbetemetési vagy nemzeti minimum-kísérletként szerkesztőként közreműködött Kisberk Szabolcs, a HírTV akkori tudósítója (jelenleg a Mi Hazánk sajtófőnöke), riporterként pedig Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója (jelenleg az Átlátszó főszerkesztője). A film a civil és a rendőri áldozatok nézőpontjából, eddig soha nem látott felvételek felhasználásával mutatja be a 2006-os őszi tüntetéssorozat eseményeit.

Online premier: Skrabski Fruzsina dokumentumfilmje 2006 áldozatairól | atlatszo.hu

Balog Zoltán volt miniszter, református püspök, és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester jelenlétében szerdán bemutatták Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetések, zavargások és rendőri túlkapások áldozatairól szóló dokumentumfilmjét. Az Áldozatok 2006 elkészítésében riporterként közreműködött Kisberk Szabolcs, a HírTV akkori tudósítója, és Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója (jelenleg az Átlátszó főszerkesztője) is.

Skrabski Fruzsina 2022. április közepén a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy fél évvel korábban a dokumentumfilm kapcsán a hirado.hu interjút kért tőle, azt azonban Lánczi Tamás főszerkesztő letiltotta, mert Skrabski megemlítette benne Bodoky Tamást.

Skrabski Fruzsina Facebook-bejegyzése

Nem sokkal azután, hogy Skrabski erről nyilvánosan beszámolt, a hirado.hu páros interjút kért tőle és Bodokytól. Az anyag ma jelent meg Nem kell mindenkinek megfelelni címmel. Az Átlátszó főszerkesztőjét 11 év eltelvétel ismét megszólaltatta a közmédia, igaz, az interjúban csak a 2006-os eseményekkel kapcsolatban faggatták, a tizenöt éves évfordulóra készült dokumentumfilm megjelenése után fél évvel.

„Nem kell mindenkinek megfelelni” – Interjú Skrabski Fruzsinával és Bodoky Tamással a 2006 Áldozatok című dokumentumfilmjükről

2006 véres ősze olyan jelentőségű nekünk, magyaroknak, mint a 9/11-es támadások a tengeren túl, Amerikában. Mindenki, aki átélte, aki akkor az utcán volt, vagy aki csak a televízió képernyőin látta élő, egyenes adásban a rendőri brutalitást, a tüntető, a rendszerrel szembekerülő tömeg kétségbeesését és felháborodását, annak él egy betonbiztos verzió a hipotalamuszában.

Címlapkép: Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás páros interjúja a közmédián (fotómontázs: hirado.hu)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42