dezinformáció

Esztergomi szoftverfejlesztőt találtunk egy agresszív álhíroldal mögött

Megtévesztő híroldalként tartják számon a magát „politikailag inkorrekt blognak” nevező Mindenszo.hu-t, ami még a magyar oldalak címadási szokásainál is dühödtebb hangú címeiről és véleményeiről híres. Esztergomi címén kerestük fel az oldal adatkezelőjét, aki a polgári életben szoftverfejlesztő mérnökként dolgozik. A szájt mögött álló személyhez a Mindenszó mellett 11 másik oldal köthető.

Magyarországon kevés nyugodtabb, békésebb környéket találni az esztergomi óváros déli részénél. Itt, az egykori Tabánban a huszonnyolcezres lakosú érseki székváros jóléte még szemmel látható, de a Várhegyre és a Bazilikára kíváncsi turisták már nem verik fel a szomszédság csendjét. Mégis itt, az egykori városfaltól néhány méterre él az az ember, akihez a magyar internet egyik legdühödtebb, leghisztérikusabb címeit és politikai véleményeit közlő híroldal, a Mindenszo.hu köthető.

Amikor húsvét előtt itt jártunk, Gerendás Lászlót kerestük. De hiába csöngettünk, nem válaszolt senki. Éppen arra járó unokatestvére szerint a férfi éppen elutazott, ezért a telefonszámunkat a rokonnál hagytuk. A hívást azóta is várjuk. Korábban a Mindenszo.hu e-mail címére küldött üzenetben, valamint telefonon a testvérén keresztül is próbáltunk interjút kérni Gerendástól, válasz egyik kapcsolatfelvételi kísérletünkre sem érkezett

Azt kérdeztük volna tőle, hogy pontosan mi köze van szájthoz, a szerzők vajon miért nem vállalják a nevükkel a cikkeket, mekkora a szájt bevétele, és hogy miért is nem minősül sajtóterméknek a Mindenszo.hu. Válasz híján kénytelenek voltunk ezeknek a kérdéseknek magunk a nyomába eredni.

A Mindenszó adatkezelési tájékoztatójában megadott címen két Gerendás is lakik (forrás: Átlátszó/Szopkó Zita)

„Dugjátok fel magatoknak a krumplit”

A Marinov Iván újságíró által szerkesztett Urban Legends a megtévesztő, politikailag elfogult cikkeket közlő híroldalak közé sorolja a Mindenszót. Mint írják, az ilyen típusú híroldalakra jellemző, hogy a szerző csak a saját álláspontját megerősítő információkat használja fel, az eredeti mondanivalót árnyaló tényeket, kontextust rendre elhallgatja. A szövegekben emellett gyakori az értékítéleten alapuló jelzők használata, az elfogult címadás.

Mások is többször foglalkoztak a Mindenszó hírközlési gyakorlatával. 2019-ben az Azonnali vette észre, hogy a magyar médiatérben egyedüliként a szájt az önkormányzati választások eredményét azzal kommentálja, hogy az ellenzéki polgármestert választó városok lakosságát szidja. „Hálátlan prolik! Patkánylázadás Budapesten és a vidéki nagyvárosokban” — írta egy névtelen véleménycikk ismeretlen szerzője. A budapesti és vidéki „hálátlan proliknak” ezt üzente a névtelen szerző:

„A KURVA ANYÁTOKAT! DUGJÁTOK FEL MAGATOKNAK A KRUMPLIT! DUGJÁTOK FEL MAGATOKNAK A REZSIUTALVÁNYT ÉS A CSALÁDI ADÓKEDVEZMÉNYT!”

Átvett hírek, agresszív címekkel

Az elmúlt hetekben egy napon átlagosan 6-10 cikk jelent meg az oldalon – ahol a rovatok között olyan gyöngyszemeket találni, mint az „Invázió” és  a „Liberális agyhalál” –, jellemzően a délelőtti órákban. (Igaz, a húsvéti négynapos hétvége alatt kevésbé volt aktív a szerző.) Április 19-én, egy nappal a hosszú hétvége után 4 óra leforgása alatt 10 cikk jelent meg, ezek mindegyike a hazai közélettel foglalkozó, politikai témájú anyag volt. Többségük Magyar Nemzet, Pesti Srácok, Mandiner cikkek, illetve politikusok Facebook-posztjainak újraközlése, de még egy Dopeman Youtube-videó is belefért a napi keretbe.

Saját tartalom mindössze három darab jelent meg ezen a napon – ebből egy azzal foglalkozott, hogy az „orbanofóbiában szenvedő” Bödőcs Tibor szülőfalujában elsöprő győzelmet aratott a Fidesz, olvashattunk egy nyílt levelet, amelyben a Mindenszó „szerkesztősége” azt javasolta noÁrnak, hogy „tarhálás helyett” inkább menjen el dolgozni, egy másik pedig Tordai Bence Telexnek adott interjúját dolgozta fel meglehetősen sajátos módon. Ezek az anyagok ugyanakkor annyira rövidek, hogy többségük az 1000–1500 karakteres hosszt sem érte el, ami nagyjából két, rövidebb bekezdésnek, vagy egy hosszabb Facebook-posztnak felel meg.

A mindenszo.hu címlapja 2022. április 25-én

Vagyis a megjelenő cikkek többsége azt közli újra, amit az MTI vagy a kormányközeli lapok (például Pesti Srácok, Magyar Nemzet, Mandiner) lehoztak. Ilyenkor az eredeti cikk címét (és a címlapképet) figyelemfelkeltőbbre, hisztérikusabbra hangolják. Ezeket egészítik ki a „mindenszo.hu” aláírással közölt kurta, dühödt véleménycikkek.

Azt nem tudni, hogy a kormánnyal szemben baráti hangot megütő kiadványok cikkeit valamiféle engedéllyel közli-e újra a Mindenszo.hu, vagy nemes egyszerűséggel lenyúlja azokat. Arról sem tudni, hogy az érintett hírszájtok tömeges szerzőijog-sértést kiáltottak volna. Korábban a HVG is írt arról, hogy problémás a szájt utánközlési gyakorlata. Egy, a Magyar Nemzetben három évvel korábban megjelent cikket úgy publikáltak újra, hogy elfelejtették megemlíteni: az bizony már öregecske anyag.

Mindenesetre ezek az eredetinél agresszívabb címekkel ellátott cikkek hasítanak a Facebookon, ahogy arra az Index már 2018-ban is felhívta a figyelmet. Szintén az Index összesítése szerint a 2018-as választási kampányidőszakban a Mindenszó facebookos közzéteteleire érkező reakciók alapján a szájt társadalmi hatása olyan szeriőz hírszájtokkal volt összemérhető, mint a Magyar Idők vagy a Magyar Narancs online kiadása. De a Mindenszó azóta is többször előkerült olyan összesítésekben, amelyek egy adott hét legtöbb Facebook-interakciót kiváltó posztjainak gazdáit listázták.

Álhír és gyűlöletbeszéd

A szájtot már jelentették fel gyűlöletbeszéd miatt, és konkrét álhírre is találunk példát. Március elején Brutálisan hamis háborús propagandafotóval tolja az agitpropot az index.hu címmel jelent meg egy saját szöveg a Mindenszón, ami arról igyekszik meggyőzni az olvasóit, hogy egy, az Indexen megjelent, az orosz-ukrán háborúról beszámoló cikket illusztráló fotó „ócska hazugság”.

Az érvelés szerint azért, mert „a bátor indexesek a meta adatokat (sic!) törölték . Ha Ukrajnában készült a kép, akkor vállalják ezerrel, sőt a fotós is felvállalja magát. De se fotós neve nincs, se meta adatok. Érdekes, ugye?”

A szájt arról igyekszik meggyőzni olvasóit, hogy a kép kiváló minősége gyanús, ahogy a beállítás is. „Mivel a fotón sanda módon a domb mögé van rejtve a csúnya, gonosz orosz tank, vélelmezzük, hogy a dombon túl nincs semmi, maximum egy lankás magyar táj, ahol az indexesek felvehették ezt az egész kamut” – folytatódik a magát politikailag inkorretnek bélyegző portál okfejtése.

„Nem kell bedőlni a szar index.hu-nak, és az ócska ruszofób, ukránseggnyaló propagandájának” – vonja le a konklúziót a névtelen szerző.

Valójában azonban egy gyors kereséssel és mindössze pár kattintással megtalálhatjuk az eredeti fotót, amit a Reuters fotósa, Viacheslav Ratynskyi készített 2022. március elsején. A kép, mint várható volt, tényleg Ukrajnában készült, és civileket ábrázol, akik épp a Molotov-koktél eldobását gyakorolják Zsitomirban.

Informatika és marketing

De ki vagy kik állnak az álhírek és a gyűlölködés mögött? A Mindenszo.hu-nak nincs komolyan vehető impresszuma, és nem szerepel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sajtótermék-nyilvántartásában sem. Így nehéz megállapítani, hogy konkrétan ki az üzemeltető. Viszont az oldal forráskódjában fellelhető tracking code (nyomkövetési kód) 11 másik oldal forráskódjában is megtalálható, ami arra utal, hogy ezek mind ugyanahhoz az emberhez köthetőek. Ez az első nyom, amiből megtudhatunk valamit az üzemeltetőről.

A 11 oldal között 4 régi, 2008-ban indult blogot is találtunk. Sokatmondó, hogy ezek közül kettő is a hatékony internetes keresőmarketinggel foglalkozik. De olvashatunk borokról, fogyókúrás tippekről és gyereknevelésről is. A legtöbb ilyen régebbi oldalt az üzemeltetője azóta magára hagyta, vagy meg is szüntette — valószínűleg azért, mert nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A magyar domain-nyilvántartásban ma az olvasható, hogy a Mindenszó tulajdonosa egy „természetes személy”. A Zsúrpubi 2017-es cikke szerint a szájt tulajdonosa egy bizonyos Gerendás László volt akkor. Facebookon a Mindenszo.hu „kemény mag” zárt csoportjának borítóképét egy Gerendás László nevű személyhez tartozó profilról töltötték fel.

A Mindenszo.hu – A kemény mag nevű csoport borítóképét 2018-ban Gerendás László töltötte fel (forrás: Facebook)

A Facebook-profil gazdáját Esztergomban jól ismerik, ugyanis középiskolás éveit az Esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban töltötte. Beszéltünk egy ott tanító pedagógussal, aki elmondta: Gerendás László 2009-ben érettségizett, emlékei szerint természettudományi, matematika-informatika osztályba járt.

„Nagyon zárkózott, magának való fiúnak látszott” – jellemezte Gerendást, hozzátéve, hogy az érettségi óta, vagyis az elmúlt 12 évben nem hallott felőle.

Facebook-profilja szerint Gerendás a gimnázium után az azóta egyetemmé átminősített Edutus Főiskolára járt, kereskedelem és marketing alapszakra. Az intézmény könyvtárának állományában megtalálni Gerendás László hallgató 2015-ös disszertációját, címe: Email marketing kampányok menedzselése napjainkban.

A Mindenszó valamikor 2017-ben kezdte meg működését. Tavaly év végén a szájt adatkezelési tájékoztatójába bekerült, hogy a Mindenszo.hu adatkezelője Gerendás László, és egy esztergomi cím. Ez az a cím, amit húsvét előtt felkerestünk.

Egy másik közösségi profilja szerint Gerendás László 2020-tól, vagyis közel két éve főállásban a dolgozik a LastPass nevű online jelszókezelő cégnél, senior szoftverfejlesztő mérnökként.

A Mindenszó tracking code-ját tartalmazó legfrissebb szájt, a szepidezet.hu 2021-ban jött létre, egyelőre egyetlen cikk sem jelent meg az oldalon. Egyedül a biobody.hu-val foglalkozott huzamosabb ideig a szerző, még Facebook-oldala is van, amit közel négyezren követnek. Igaz, 2020 óta idén márciusban született csak újabb poszt. Hasonlóan a Mindenszóhoz, ennek az oldalnak sincsen érdemi impresszuma.

Kess és kontent

Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a Mindenszo.hu mögött álló üzemeltető hiába próbált változatos témákban kevés munkával előállítható, de nagy olvasottságú tartalmakat gyártani, mielőtt lehorgonyzott volna a politikai tartalmakat (újra)közlő Mindenszónál, úgy látszik, sikerrel. A Mindenszó Facebook-oldalát közel 40 ezren követik, emellett van még egy nem túl népszerű Telegram csatornája, egy Instagram oldala, illetve egy Youtube-csatornája is – ami 2021-ben frissült utoljára. A Similarweb adatai szerint múlt hónapban 365 ezer látogatója volt a szájtnak.

A Közép-Európai Egyetem médiaközpontja néhány éve készített egy tanulmányt, ami több kategóriába osztotta a megtévesztő magyar híroldalakat. Vannak például olyan weboldalak, amelyeknek láthatóan nem elsődleges célja a bevételszerzés – ilyen többek között a VilágHelyzete.com és testvéroldala, az Alternatív Hírek is. A két álhíroldallal, illetve a mögöttük álló, SBG Buddha néven publikáló szerzővel március végi cikkünkben foglalkoztunk részletesen.

Nyíregyházi tanár szerkesztette az orosz propaganda miatt törölt álhíroldalt | atlatszo.hu

Az előző ciklus fideszes szavazatnövekedését térképen is ábrázoltuk. A kapott látvány nem támasztja alá azt az elméletet, hogy a közel ötszáz mozgósításgyanús körzet az ország legszegényebb régióiból került volna ki. Inkább az feltűnő, hogy az a szavazási metódus, amelyik korábban a legkiszolgáltatottabb helyekre volt jellemző, más vidékeken is megjelent.

A Mindenszó láthatóan nem ebbe a kategóriába tartozik. Az oldal ugyanis tömve van Google-hirdetésekkel, egy-egy cikk mellett akár 4-5 reklám is megjelenik.

Azt viszont nehéz eldönteni, hogy a Mindenszó üzemeltetőjének valóban olyan sarkosan kormánypárti-e a politikai meggyőződése, ahogy az a tartalomból látszik, vagy egyszerűen a magas elérés és a biztos üzletmenet reményében kötött ki ennél.

2018-ban, egy (láthatóan) átmeneti hirdetési problémákkal kapcsolatban közölt cikkben a „Főszerkesztő” arról írt, hogy ha nem kereshetnek pénzt Google-hirdetésekkel, akkor inkább bezárják az oldalt.

Újság vagy nem újság?

A Mindenszó nevével először egy 2017-es HVG-cikkben találkozhattunk, ami többek között így írt róla: „az impresszum nélküli Minden Szó vígan onthatja magából a szennyet, a Médiatanács (amely »folyamatosan figyeli a médiapiaci folyamatokat, és ha szükséges, ellátja azokat a hatósági feladatait is, amelyekkel megakadályozható a jogszabályba ütköző piaci koncentráció«) nem lép”. 2019-ben a Magyar Hang  írta meg, hogy az oldalon nemcsak impresszum nem található, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) sajtótermék-listáján sem szerepel a szájt. A lap megkeresésére az NMHH közölte, hogy vizsgálatot indítanak a bejelentés nyomán.

„Egy weboldal esetében egyszerre kell fennállnia négy feltételnek: annak, hogy nyújt-e gazdasági szolgáltatást, visel-e szerkesztői felelősséget, van-e tájékoztatási, szórakoztatási vagy oktatási célja, illetve a nyilvánosság számára hozzáférhető-e” – tudatta az NMHH.

Egy hónappal később a lap arról is beszámolt, hogy a médiahatóság vizsgálata szerint (amit a domain használója által küldött nyilatkozatra alapoztak) a mindenszo.hu nem minősül sajtóterméknek.

Kérdés, hogy ugyan mivel érvelt az oldal üzemeltetője, és azt miért fogadta el az NMHH. Az első ránézésre is nyilvánvaló, hogy az oldalon híreket közölnek, és ebből valakinek bevétele van, úgyhogy a Mindenszó tulajdonosa feltehetően azt állította, hogy a szájton senki nem végez szerkesztői munkát, vagyis az oldalt csak egy ember írja. Erre utal, hogy a szájt, ami korábban „politikailag inkorrekt portál” megnevezéssel futott, azóta következetesen blogként hivatkozik magára.

Ugyanakkor számos jelét találni annak, hogy a Mindenszó tartalmait többen állítják elő, szerkesztőségnek hívják magukat, és van egy „Főszerkesztő” is a csapatban. A Mindenszó 2017-ben így jellemezte magát: „Nem vagyunk mi senkik. Egyszerű srácok, és lányok vagyunk. Egy kis csapat.” Egy korábban idézett cikk szerint, amit a „Főszerkesztő” jegyez, a szájthoz köthető 11 különböző privát fiókot törölt a Facebook.

Rendszeresen jelennek meg továbbá a szájton „mindenszo.hu szerkesztősége” nevében vagy a „mindenszo.hu  szerkesztő csapata” aláírással ellátott véleménycikkek.

Így legalábbis kérdéses, hogy mennyire felel meg a valóságnak az a hatósági álláspont, hogy a Mindenszóra nem érvényesek a sajtótermékekre vonatkozó törvények.

Annyi biztos, hogy a magát a fentiek szerint hírszájtnak nem tekintő oldal szerzői nincsenek oda a valódi újságírókért. Pénteki cikkükben Panyi Szabolcs újságíró egy közösségi médiás bejegyzésének apropóján közölték, hogy szerintük azokat a „propagandistákat”, akik például (az Átlátszóhoz hasonlóan) „követik Szijjártót motorcsónakkal, hogy lefotózhassák egy hajón”, külföldön „tenyésztik”, és titkosszolgálati vegzálásnak kéne őket alávetni.

Sarkadi Nagy Márton—Szopkó Zita

Címlapkép: Jeney Flóra Anna

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42