közbeszerzés

Most Mengyán András 16 képét vette meg az MNB cége 126 millió forintért

Folytatja festményvásárlási programját az MNB-Ingatlan Kft.: ezúttal Mengyán András festőművész 16 alkotását vásárolták meg nettó 126,4 millió forintért. Ezzel együtt már összesen közel nettó 4 milliárd forintot költöttek műalkotásokra, amiknek a tárolási helyét nem mondják meg.

2020 szeptemberében írtunk először arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) leánycége, az MNB-Ingatlan Kft. elkezdett festményeket vásárolni. Nem is kis tételben: sorozatban, tízesével vették a képeket több tíz- vagy százmillió forint értékben. A közpénzből vásárolt alkotásokat azonban a nagyközönség nem nézheti meg, azokat ugyanis a tájékoztatás szerint az MNB épületeinek reprezentatív tereiben és irodáiban helyezik el.

Az európai uniós közbeszerzési értesítőben 2021. október 22-én megjelent tájékoztató szerint a már eddig is több milliárd forintba kerülő műtárgyvásárlási programnak még mindig nincs vége. A most megjelent tájékoztató szerint ugyanis az MNB-Ingatlan Kft. néhány napja, október 12-én

Mengyán András 16 alkotását vásárolta meg a műtárgy.com Kft.-től nettó 126,4 millió forintért.

A békéscsabai születésű, de részben Norvégiában élő Mengyán András (1945-) művészetének eszközei a Wikipedia szócikke szerint a két- vagy háromdimenzióssá tágított tér, matematikai számítások, geometrikus szerkesztés, színek, fények, audiovizuális eszközök. A Kiscelli Múzeum pedig úgy méltatja, hogy évtizedek óta tántoríthatatlan makacssággal vizsgálja, modellezi és rendszerezi a létező világ és a művészet föltételezhetően közös »alapfogalmainak« mozgását a síkon és a térben, lehetséges átalakulásaikat, változásaikat. A művész 2007-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott.

Az alábbi 16 alkotását vette meg most az MNB-Ingatlan Kft.: Többnézőpontú Formatöredékek I.-II. (1998), Többnézőpontú Formatöredékek IV/2. (1998), Kölcsönhatások V.-VI. (2010), Szín Orgona (2012), Megszakított Alapformák (2015), Lézer máglya (2017), Többnézőpontú formatöredékek II. (2019), Improvizáció egy formára (2020), Egy forma egyidejűsége egy meghatározott térben (2020), Hullámszakadás (2020), Azonos és különböző referenciarendszerek kölcsönhatása I. és III. (2020), Két azonos referenciarendszer kölcsönhatása (2020), Fénytörés (2021).

Az eladó, az azonos nevű aukciós honlapot működtető műtárgy.com Kft. tulajdonosa Kollmann Szilvia. A cég árbevétele az elmúlt években nettó 4 és 17 millió forint között mozgott, az MNB-Ingatlan vásárlása tehát várhatóan jelentősen megdobja a forgalmát.

Nettó 4 milliárdnál jár a számláló

Tavaly ősz óta rendszeresen jelentek meg az MNB-Ingatlan Kft. festményvásárlásairól szóló tájékoztatások a közbeszerzési értesítőben. Ezek alapján 2020-ban megvették Lakner László 18 alkotását 148 millióért, Rippl-Rónai József Lengyel Menyhért-portréját, Frey Krisztián 29 festményét és Korniss Dezső 4 alkotását összesen 739 millió forintért, Maurer Dóra 17 alkotását 233 millióért, Konok Tamás 42 alkotását 109,4 millió forintért, Reigl Judit négy művét 178,5 millióért és Walter Crane Európa elrablása című festményét 240 millió forintért, valamint Bortnyik Sándor egy műalkotását 288 millió forintért.

A beszerzések 2021-ben is folytatódtak: idén januárban Molnár Vera 14 alkotását vette meg az MNB-leány 107,8 millió forintért, márciusban Hantai Simon 3 és Reigl Judit 4 művét vásárolta meg a cég együttesen 558 millió forintért, áprilisban pedig Keserü Ilona öt festményét vették meg 135 millió forintért. Akkor – a fentebb felsorolt közbeszerzési tájékoztatásokat alapul véve – azt írtuk, hogy 2020. augusztus óta 2,9 milliárd forintot költött műalkotásokra a Nemzeti Bank cége.

Idén áprilisban azonban közadatigénylésben kértük ki az MNB-Ingatlan Kft.-től a a 2020. január 1. és 2021. április 20. között vásárolt műalkotások listáját azok vételárával és tárolási helyével együtt. A kapott táblázatban 730 tétel szerepel, melyekért összesen nettó 3,8 milliárd forintot fizettek. Ez közel 1 milliárddal több annál, amiről addig a közbeszerzési értesítő alapján beszámoltunk, ugyanis több vásárlást (347 tétel 903,4 millió forint értékben) nem tettek ott közzé. A mostani vásárlással pedig már 4 milliárdhoz közelít a számláló.

Nem mondja meg az MNB cége, hogy hol tartja a milliárdokért vásárolt műalkotásokat | atlatszo.hu

Nem is keveset: az EU-s közbeszerzési értesítőben megjelent tájékoztatás szerint az MNB leányvállalata Bak Imre (1939-) Munkácsy- és Kossuth-díjas festő 17 darab alkotását vette meg 165,3 millió forintért 2020 augusztusában. Ezt követően sorra jelentek meg a jegybanki cég műtárgybeszerzéseiről szóló hivatalos tájékoztatások.

A megvásárolt alkotások tárolási helyét azonban nem közölte az MNB-Ingatlan Kft., és azt sem mondta meg, hogy miért nem árulja el, hol tartják a képeket. Tavaly szeptemberben azonban a Népszava érdeklődésére azt közölte a Magyar Nemzeti Bank, hogy a megvásárolt művészeti alkotásokat az MNB-Ingatlan Kft. a Magyar Nemzeti Bank épületeinek reprezentatív tereiben, irodáiban helyezi el, és a gyűjteményt kutathatóvá, feldolgozhatóvá teszi majd a művészettörténészek, szakemberek számára.

A festményvásárlás hátterére pedig egy 2020 júliusában a mostani tenderben eladóként szereplő mutargy.com-on megjelent cikk világít rá: eszerint az MNB-Ingatlan Kft. célja egy kortárs művészeti gyűjtemény létrehozása, illetve a vásárlásokkal példát akarnak mutatni más potenciális mecénások számára.

Erdélyi Katalin

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Mengyán András Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus áll a Stációk 1-15-ig című alkotássorozat egyik műve mellett a március 20-án Fényvarázslat címmel nyíló kiállításán, a budapesti A22 Galériában 2015. március 19-én (forrás: Czimbal Gyula/MTI)

Megosztás