Kerületi ügyek

10 milliárddal megvágta a kormány három ellenzéki kerület egészségügyi fejlesztéseit

A tavalyi év utolsó napján jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely három ellenzéki vezetésű fővárosi kerületet is súlyosan érintett: összesen 10 milliárdos elvonásról döntött a kormány, amit az egészségügy fejlesztésére fordítottak volna. Ezzel egy időben ugyanakkor két fideszes kerület többlettámogatást kapott, összesen 8,8 milliárd értékben.

 

Támogatási kampány

Havasi Gábor, a Főváros egészségügyi tanácsnoka a napokban közzétett Facebook posztban számolt be arról, hogy december 31-én a kormány komoly forráselvonásról döntött a II., III., illetve XV. kerület esetében: összesen 10 milliárd forinttal csökkentette az eredeti tervek szerint egészségügyi fejlesztésekre fordítandó kormányzati támogatás összegét a három ellenzéki vezetésű kerületben.

Ezzel párhuzamosan viszont két kormánypárti vezetésű kerületben, a XII. és XVII. kerületben tervezett szakrendelő-fejlesztés támogatását 8,8 milliárd forinttal megemelték a határozat szerint.

Az egészségügyi tanácsnok Kásler Miklóshoz intézett nyílt levelében leszögezi: Budapest egészsége – különösen egy világjárvány idején – nem lehet pártpolitikai kérdés.

A fejlesztésekre az Egészséges Budapest Program keretein belül nyílik lehetőség, amelynek indulását 2017-ben jelentette be az emberi erőforrások minisztere. A program az egészségügyi ellátórendszer fejlesztését tűzte ki célul a fővárosban és Pest megyében.

A II. kerülettől 6 milliárd forintot vett el a kormány az év végi döntéssel – derül ki a polgármester, Őrsi Gergely Facebook-bejegyzéséből. A pénzt a kerület egy meglévő orvosi rendelő felújítására, valamint egy új rendelő kialakítására használta volna. A rendelő felújítása már 2018 óta tervben van, márciusban azonban egy új fejlesztési koncepciót dolgoztak ki, de több mint fél éve nem érkezett hivatalos visszajelzés az Emberi Erőforrások Minisztériumától a beadott kérelmükre.

„A konkrét számok 2019-ben még arról szóltak, hogy 8 009 827 130 forint jut a fejlesztésre, amiből 1 201 200 000 forint önkormányzati önerő. A december 31-i kormányhatározatban (2067/2020. (XII.31.) Kormányhatározat 1. melléklete) a támogatás összege 1 873 700 000 forint, amiből 1 201 200 000 az önkormányzati önerő, vagyis a kormány 6 136 127 130 forinttal, 672 500 000 forintra csökkentette a hozzájárulását.” – írja a polgármester.

A III. kerülettől összesen 3,3 milliárd forint egészségügyi fejlesztési támogatást vont meg a kormány. A pénzt az óbudai Szent Margit Rendelőintézet fejlesztésére szánták volna, két szakrendelőt (Csobánka téri és a Vörösvári úti)  újítottak volna fel belőle. Az eredetileg meghatározott 5,5 milliárdos támogatást ugyanakkor az év utolsó napján megjelent kormányhatározat nagyjából 3,3 milliárddal csökkentette, és a kerületi önrészt is felemelte. Ráadásul a fejlesztés tárgya leszűkült kizárólag a Vörösvári úti rendelő felújítására.

„Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy felettünk, de nélkülünk döntenek, hogy nem is tájékoztatnak bennünket a kormányzati tervekről.” – fogalmazott Facebook-videóban Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Kiss László.

A XV. kerületben a tervek szerint az állami támogatást a pszichiátriai ellátás fejlesztésére fordították volna, egy Lelki Egészségközpont kialakításával. A december 31-i határozat ugyanakkor a teljes támogatást megvonja a kerülettől.

Forrás: Facebook / Cserdiné Németh Angéla

Egyik kerület sem kapott előzetes tájékoztatást

Az elvonásokkal kapcsolatban felkerestük az érintett kerületek vezetését. Közös pont mindhárom kerület esetében, hogy semmilyen előzetes tájékoztatást nem kaptak az elvonásról, csak a Magyar Közlönyből értesültek a döntésről. Emellett mindhárom kerület vezetése arról számolt be, hogy a támogatás elvonása azért hozza nehéz helyzetbe őket, mert így a tervezett beruházások valószínűleg nem fognak tudni megvalósulni.

A II. kerület esetében ez azt jelenti, hogy a tervezett Frankel Leó úti rendelő valószínűleg nem fog megépülni.  A III. kerület vezetése is hasonló problémáról számolt be, kiemelve, hogy így is kifejezetten alulfinanszírozott projektről van szó, éppen ezért bíznak abban, hogy a kormány felülvizsgálja a döntését, és visszaadja az elvont összeget.

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere aljas, sunyi, és gyáva döntésnek nevezte magát az elvonást, és a bejelentés módját is. Hozzátette, hogy jelen helyzetben nagyjából 3,5 milliárd forint elvonást jelent a kormány politikája a kerületnek, így nincs más mód a beruházás megvalósítására. Egyetlen lehetőség a direkt brüsszeli forrás bevonása lenne, ám arra nem lát sok esélyt.

A XV. kerületi polgármester megjegyezte azt is, hogy minden lehetséges eszközzel tájékoztatni fogják a lakosságot arról, hogy mit jelentenek a kerületiek számára ezek a megszorítások. „Ezeket a pénzeket ugyanis az itt élőktől veszi el Orbán Viktor.”

Kérdéseinkkel kerestük a Miniszterelnökséget is. Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy mi indokolja a forráselvonást a három kerület esetében, és mi alapján döntöttek két másik esetben a támogatás növeléséről. Egyelőre azonban nem kaptunk választ megkeresésünkre.

Szopkó Zita

Címlapkép: A Frankel Leó úti rendelőintézet látványterve. Forrás: masodikkerulet.hu

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42