közbeszerzés

Négy hónap alatt 1,4 milliárd forintot költött festményekre az MNB cége

Az MNB-Ingatlan Kft. az elmúlt hónapokban rengeteg festményt vett, hogy létrehozzon egy kortárs művészeti gyűjteményt. November közepén Konok Tamás 42 alkotását vásárolták meg 109,4 millió forintért egy galériától. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar festő- és szobrászművész négy nappal az adásvétel után hunyt el, az EMMI saját halottjának tekinti.

Támogatási kampány

November 20-án jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), hogy életének 91. évében elhunyt Konok Tamás Kossuth-díjas festő- és szobrászművész, akit a tárca saját halottjának tekint. A minisztérium méltatása szerint Konok a geometrikus absztrakció mestere volt, aki saját elmondása szerint műveivel a láthatatlant akarta láthatóvá tenni.

Néhány nappal később jelent meg az európai uniós közbeszerzési értesítőben, hogy a művész halála előtt 4 nappal, november 16-án a Magyar Nemzeti Bank leányvállalata, az MNB-Ingatlan Kft. megvásárolta Konok Tamás 42 alkotását nettó 109,4 millió forintért a Longinvest Tanácsadó Bt.-től.

A cég Molnár Annamária és Ujvári Magdolna tulajdonában van, az általa üzemeltetett Molnár Ani Galéria pedig Budapest VIII. kerületében található. A galéria honlapján a képviselt művészek között szerepel Konok Tamás is, aki élete során Párizsban és Zürichben is alkotott, számos díjat kapott, alkotásai pedig több külföldi múzeum gyűjteményében is megtalálhatók.

A Longinvest Tanácsadó Bt.-nek biztosan jól jött, hogy az MNB-Ingatlan Kft. megvásárolta tőle Konok 42 művét 109,4 millió forintért, ugyanis az elmúlt öt évben összesen nem volt ennyi a cég nettó árbevétele (2019-ben 25 millió, 2018-ban 11 millió, 2017-ben 7 millió, 2016-ban 12,7 millió, 2015-ben pedig 11,9 millió forint forgalma volt).

Ezzel a vásárlással együtt az MNB-Ingatlan Kft. az elmúlt néhány hónapban közel 1,4 milliárd forintot költött festményekre.

  • augusztusban Bak Imre 17 alkotását 165,3 millió forintért,
  • szeptemberben Lakner László 18 alkotását 148 millióért,
  • októberben Rippl-Rónai József Lengyel Menyhért-portréját, Frey Krisztián 29 festményét, és Korniss Dezső 4 alkotását összesen 739 millió forintért,
  • november elején Maurer Dóra 17 alkotását 233 millióért,
  • most pedig Konok Tamás 42 festményét vették meg 109,4 millió forintért.

A festményvásárlásokat a kezdetektől azzal indokolja az MNB cége, hogy egy kortárs művészeti gyűjteményt akarnak létrehozni. Szeptemberben a Népszava megkérdezte a Nemzeti Bankot, hogy ezt a gyűjteményt a nagyközönség is láthatja-e majd, de a lap érdeklődésére azt közölte az MNB, hogy „A megvásárolt művészeti alkotásokat az MNB-Ingatlan Kft. a Magyar Nemzeti Bank épületeinek reprezentatív tereiben, irodáiban helyezi el, és a gyűjteményt kutathatóvá, feldolgozhatóvá teszi majd a művészettörténészek, szakemberek számára.”

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Az MNB-Ingatlan Kft. által megvásárolt egyik Konok Tamás-festmény, a Gondolatmenet struktúrája (2004/01, akril, vászon, 160×400) – fotó:konok.hu

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42