sajtószabadság

Ellenőrzést kapott a hortobágyi juhász, miután a földügyekről nyilatkozott a sajtónak

Idén már kétszer is ellenőrizte a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre azt a juhászt, aki nemrég az Euronews csatornának elmondta a véleményét a földbérleti szerződéseknél tapasztalt visszásságokról. Mavranyi Zsigmondot most a saját részére tartott 25 liba és három disznó miatt büntethetik meg.

„A fideszes jóbarátok, azok kapták, sajnos. Meg a műgazdák, mert a valós gazdáknak nem jutott.”

Ezt nyilatkozta Mavranyi Zsigmond, amikor négy évvel a föld nélkül maradt hortobágyi gazdákról szóló riportunk után az Euronews riporterével visszamentünk a helyszínre. A helyiek egyértelműen a földárverésekről szóló Ángyán-jelentésekben foglaltakat erősítették meg: nem a helyi gazdálkodók, hanem a jó politikai kapcsolatokkal bíró, sokszor a mezőgazdasággal még csak köszönőviszonyban sem lévő, a földterületektől gyakran távol élő, tehetős emberek jártak jól az állami termőföldek újraosztásával.

A New York Times után az Euronews is utánajárt a termőföldmutyinak Magyarországon

A gazdák közül van, aki belehalt a csalódásba, mások felszámolták a gazdaságukat, sokan legeltetés helyett egész éven át fedett karámban kénytelenek tartani a megmaradt állataikat – ezt tapasztaltuk novemberben, amikor négy évvel a föld nélkül maradt hortobágyi gazdákról szóló riportunk után az Euronews riporterével visszamentünk a helyszínre.

Szigorú szabályok korlátozzák, hogy hány és milyen állat tartható nemzeti parki területeken, libát és disznót például nem szabad a legelőkre engedni, mert tönkreteszik a gyepet. A Hortobágyi Nemzeti Park területén is így van ez, igaz, a most ilyen eset miatt bírsággal fenyegetett gazda szerint nekik eddig azt mondták, hogy a nemzeti parktól bérelt tanyán azért saját részre tarthatnak 30-40 libát és néhány disznót is, ha elkerítik, s nem engedik a legelőre őket.

Az Euronews riportfilmjének megjelenése után mégis gondja lett 3 disznó és 25 liba miatt a birka és szarvasmarha-tenyésztésből élő Mavranyi Zsigmondnak, mert elmondása szerint nem vette észre, hogy a zúzmara miatt leszakadt a villanypásztor, és 25 liba kiszabadult a legelőre. A helyszínre érkező természetvédelmi őr bement a tanyájukra és közölte a gazdával: feljelenti őt a Nemzeti Parknál, mert libákat tart. Az ellenőr azt is közölte a juhásszal, hogy lehet ugyan, hogy csak figyelmeztetést kap, de felhívta a figyelmét arra is, hogy volt már olyan eset is, amikor milliós bírságot szabtak ki valakire ilyesmiért.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a nemzeti park ellenőriztette a sajtóban többször is nyilatkozó gazdát: a libás eset előtt három disznó miatt telefonált a természetvédelmi őr Mavranyinak, kérdőre vonva, hogy miért engedi azokat szabályellenesen a legelőre. A gazda szerint véletlenül szöktek ki az állatok,  amikor a birkák szállítása idejére a disznókat körbekerítő bálákat elmozdították.

Mavranyi Zsigmond ugyanakkor nem érti, hogy ha rajta ilyen alaposan számonkérik a szabályok betartását, miért nem ellenőrzi a nemzeti park azokat a sokkal nagyobb kárt okozó, nem is helyben lakó földbérlőket, akik sok esetben csak a mezőgazdasági támogatások miatt pályáztak és éveken át parlagon hagyják a legelőket.

Az eset kapcsán megkerestük a Hortobágyi Nemzeti Parkot, hogy megtudjuk 2020. január 1. óta mely bérlőkhöz és milyen indokkal küldtek ellenőrt a nemzeti park területén, hogy ezeken a helyszíneken milyen szabálysértéseket találtak. A kérdéseinkre mostanáig nem érkezett válasz, mint ahogy még mindig nem kaptuk meg a korábbi cikkünk kapcsán kért adatokat sem a nemzeti parktól.

Horn Gabriella

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42