közbeszerzés

Ezúttal egy nyolcmilliárdos tendert nyert a XIII. kerületi önkormányzat kedvenc cége

Keretszerződést kötött Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzata a Nimród-Bau Beruházó és Kivitelező Kft-vel az önkormányzat karbantartási munkálataira. A cég nem először nyer tendert a kerületben: csak 2010 és 2015 között 4,7 milliárd forint összegű megbízást kapott, és azóta is több megbízást nyert a XIII. kerülettől.

A XIII. kerülte kivitelezési, felújítási, bővítési, tervezett karbantartási és bontási, továbbá veszélyelhárítási munkálatainak elvégzésére nyert nyolcmilliárdos közbeszerzést a szentendrei Nimród-Bau Kft. – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED).

A nyílt eljárásra mindössze egy pályázat érkezett (a későbbi nyertes Nimród-Bau Kft.-é), amely tartalmazza, hogy a munkálatok elvégzésére várhatóan alvállalkozókat vonnak majd be.

A Nimród-Bau Kft. talán nem olyan híres, mint Mészáros Lőrinc cégei, és nem is nyert annyi közbeszerzést az elmúlt években, de panaszra azért nincs oka.

Az Átlátszó ugyanis 2015-ben végignézte a 2010 és 2015 között kötött nettó 5 millió forintot elérő önkormányzati szerződéseket és megállapította, hogy a kerület szinte összes építési megbízását ez a cég kapta, amely így 4,673 milliárd forint bevételhez jutott a XIII. kerületi önkormányzattól 176 db projekt kivitelezéséért. Az évek során építettek/bontottak/felújítottak vízvezetéket, óvodát, tanuszodát, sporttelepet, orvosi rendelőt és még sok minden mást is.

2010 óta közel 4,7 milliárd forintot keresett egy építőipari cég Angyalföldön

Ha van bebetonozott szocialista polgármester, akkor az a főváros XIII. kerületét vezető Tóth József, aki 1994-ben a Budapesti Párttanács ex-tagjaként lett Angyalföld első embere az MSZP színeiben, és tavaly kezdte meg hatodik ciklusát. Egyeduralma meglátszik a kerületen: következmények nélküli ingatlanügyek, rokoni kinevezések, és a kivitelezéseket sorozatban nyerő cég. Tóth József XIII.

Az Opten adatait böngészve kiderült, hogy (az akkoriban évenként 18-56 angyalföldi megbízást kapó) cég  tulajdonosai Agárdi László és gyermekei, illetve, hogy korábban Construm Beruházó és Kivitelező Kft. néven futott. Ez a vállalkozás ugyan nem, de a tulajdonos másik cége, az 1991-ben alapított Construm Építőipari Fővállalkozó Kft. már többször bekerült az országos sajtóba: hol kartellezés, hol dupla kifizetés, hol egy furcsa panelfelújítási tender miatt.

A Nimród-Bau 2015-ös cikkünk óta is több megbízást nyert a XIII. kerületi önkormányzattól: övék lett a Váci út 57-61. szám alatti iskolaépület homlokzat- és tetőfelújítása, valamint nyílászáró cseréje 2018-ban, a Láng Művelődési Központ rekonstrukciója 2017-ben, és természetesen a mostanihoz hasonló keretszerződés is szintén 2017-ben.

Így aztán nem is csoda, hogy a cég 1,9 milliárdos forgalma 2015 óta 3,1 milliárdosra nőtt.

Katus Eszter

Címlapkép: A Nimród-Bau egyik megbízása, a Láng Művelődési Központ felújítása (forrás: Budapest13.hu/XIII. kerületi önkormányzat)

 

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42