Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Egy évvel ezelőtt kihirdették az Újbudát Csepellel összekötő Duna-híd tervpályázatának nyertesét, most pedig kiderült, hogy az engedélyezési tervdokumentációra összesen 12,9 millió eurót költhet a kormány.
További részletek: atlatszo.hu/azenadombol
2018 áprilisában választották ki a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) tervpályázatán 17 indulóból az UNStudio és a Buro Happold Engineering alkotta konzorcium pályaművét. Az Újbudát és Csepelt összekötő hidat 2028 és 2033 között építhetik meg, és kötöttpályás közlekedéssel (villamossal) együtt 2×3 sávos lesz. A nyertes tervezők ferde kábelesre, és ferdén kialakított pilonokkal álmodták meg.
Az új híd engedélyezési tervdokumentációjának elkészítésére mintegy 4,1 milliárd forintot költhet a kormány.
Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számából kiderül, hogy a közbeszerzést a KKBK írta ki, és idén január 19-én kötötte meg a szerződést a konzorciummal. A megbízás összege nettó 12,9 millió euró, ebből a teljes építési engedélyezési tervdokumentáció elkészítésének ára 10, 6 millió euró, az opciós rész pedig 2, 2 millió euró.
A nyertes pályamű kihirdetésekor hangsúlyozták, és az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban is szerepel: nagyon fontos, hogy Dél-Budapesten legyen egy új híd. „Ez régi adósság, hiszen Csepel és Budapest 1950-ben történt egyesülése óta – azaz immár közel 70 éve – nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület között.”
Hozzátették: „a Megyeri híd 2006-os átadását követően a most délen következik egy – villamospályát is tartalmazó – új híd, hogy összekapcsolódjon Dél-Pest, Észak-Csepel és Dél-Buda. Felépülését követően kelet-nyugati kapcsolatot teremt a külső kerületek között, radikálisan javítva ezzel a megközelítését és egyben napi 55 ezer autóval tehermentesítve a belvárosi hidak, napi hatezer gépkocsival pedig az Üllői út és más bevezető utak forgalmát.”
A tervpályázatot egyébként eredetileg a 2024-es budapesti olimpiára tervezett hídra írták ki, és bár később az olimpiarendezési pályázatát visszavonta Magyarország, a hídépítésről nem tett le a kormány.
A nyertes pályázat kihirdetésekor az Index azt írta, hogy az angol-holland tervezőiroda pályaműve a zsűri értékelése szerint egy olyan 2×3 forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas híd, amely „egyszerre egyedi és elegáns, mégis dinamizmust és erőt sugárzó”.
A projektnek már saját honlapja is van, amin Tarlós István főpolgármester, Fürjes Balázs budapesti fejlesztésekért felelős államtitkár (korábban kormánybiztos), és Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszter ecseteli a híd előnyeit.
Csikász Brigitta
Címlapkép: az új Duna-híd nyertes terve (fotó: KKBK Zrt.)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!