A Vári-éra öröksége: tízmillió forintra bírságolták a Magyar Vízilabda Szövetséget
A szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
Az összeg majdnem fele a kormány politikai hirdetéseire ment el, a többi az Exim, az MVM, a Magyar Posta, és más állami vállalatok reklámkampányaira. Mindent Balásy Gyula két cége bonyolított le, hiszen Csetényi Csaba és Kuna Tibor kigolyózása óta Balásy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal egyetlen partnere.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
A Miniszterelnöki Kabinetiroda irányítása alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) közzétette az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy 2018 utolsó negyedévében milyen reklámokra mennyit költött.
Minden szerződés annak a keretmegállapodásnak a része, melynek éves összege 25 milliárd forintról indult, de aztán megtöbbszöröződött. A keretmegállapodást eredetileg Csetényi Csaba, Kuna Tibor, és Balásy Gyula cégeivel írta alá az NKOH, de 2018 nyarán szerződést bontott Csetényivel és Kunával. Azóta tehát Balásy az állam egyetlen reklámpartnere, az ő cégein keresztül folynak keresztül a kommunikációra elköltött hatalmas összegek.
A most közzétett tájékoztató szerint 2018 utolsó negyedévében a Balásy-cégeknek az NKOH nettó 14,7 milliárd forint értékű megbízást adott. Ebből 6,95 milliárd a kormány politikai tartalmú kampányaira vonatkozik, közel 8 milliárd forint pedig különböző állami cégek és hivatalok hirdetéseire ment el.
A Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség számára Magyarország és a Kárpát-medence történelmi és kulturális értékeit bemutató, valamint a 2018. évi Magyarország turisztikai országmárka népszerűsítését célzó nemzetközi kampány kommunikációs feladatainak ellátására.
A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. külföldi és belföldi gasztroturisztikai kampányra, valamint a V4 elnökséghez kapcsolódó teljes körű utókommunikációra.
Az ÁKK Zrt. az állampapírok értékesítését segítő reklámügynökségi és médiaügynökségi feladataira.
Az EXIM Bank 2019. évi tevékenységéhez kapcsolódó kommunikációs és rendezvényszervezési szolgáltatásokra.
A Családok Éve 2018-as kommunikációs kampányának III. ütemére.
A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó integrált reklámügynökségi és médiaügynökségi, valamint rendezvényszervezési feladatokra.
Az NKM Földgázszolgáltató Zrt. és az NKM Áramszolgáltató Zrt. áramakvizíciós és digitális terelését támogató kommunikációs kampányhoz kapcsolódó ügynökségi feladatok teljes körű ellátására.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kommunikációs tevékenységére és a tárca karácsonyi ünnepi állománygyűléssel egybekötött fogadásának megszervezésére.
A MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 2018 – 2019. évi külső kommunikációs tevékenységére.
A Magyar Posta Zrt. 2018. második félévi kommunikációs tevékenységére.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Pályaválasztás, pályaorientáció” programfeladattal kapcsolatos komplex kommunikációs feladatokra.
Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. prevenciós kampányára.
A HungaroControl Zrt. Üzletfejlesztési Igazgatósága számára értékesítést támogató kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokra.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ számára médiatervezési, -vásárlási feladatok ellátása, valamint PR és online ügynökségi szolgáltatások biztosítására.
A Kincsem Nemzeti Kft. számára az Ügetőszilveszter 2018 elnevezésű rendezvény médiaügynökségi és a kapcsolódó gyártási feladatainak ellátására.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vásárlói tudatosság növelését célzó kommunikációs kampány médiaügynökségi feladataira.
A Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. értékesítés-támogatási kommunikációjához gyártási és ahhoz kapcsolódó grafikai tervezési feladatokra.
Az MVM Informatika Zrt. rendezvényszervezési feladataira 18,8 millió forint.
Az e-Mobil Elektromobilitás Nonprofit Kft. társadalmi edukációt megvalósító tevékenysége keretében rendezvényszervezési, valamint kapcsolódó kommunikációs és médiaügynökségi szolgáltatások biztosítására.
A Budapesti Corvinus Egyetem 2018-2019. évi külső kommunikációs tevékenysége körében végzendő integrált reklámügynökségi, PR- és médiaügynökségi feladatok ellátására.
A Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Reklám Kft. és Lounge Design Kft. az elmúlt években kapott állami megbízásoknak köszönhetően szárnyal. A New Land Media Reklám Kft. nettó árbevétele 2016-ban 1,5 milliárd forint volt, 2017-ben viszont már 25,8 milliárd. A Lounge Design Kft. árbevétele 2016-ban 780 millió, 2017-ben pedig 3,1 milliárd forint lett. Ahogy azt a 444 és a 24.hu is megírta, 2017-ben a két cég 2,3 milliárd forint tiszta hasznot termelt Balásy Gyulának. A 2018-as adatok egyelőre még nem ismertek.
Csikász Brigitta
A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta. Címlapfotó: Szakál Szebáld/Átlátszó
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyúttal kiírta az őrzés-védelemről szóló eljárást is, annak 88 milliárd forint az értéke.
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!