tüntetés

Eddig 57 embert állítottak elő a rendőrök a tüntetésekről, közülük 13-at őrizetbe vettek

A túlóratörvény elleni tiltakozások során történt előállításokról és őrizetbe vételekről kértünk összesítést a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. Szerettük volna azt is megtudni, mi szükség volt arra, hogy a tüntetőkkel kamerába mondassák a nevüket, ez utóbbiban azonban nem jártunk sikerrel.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

„A rendőrség az első napon 35 főt állított elő bűncselekmény gyanúja miatt, akik közül 13-at őrizetbe vett. A második napon a rendőrség 16 főt állított elő (1 főt szabálysértés, és 15 főt bűncselekmény gyanúja miatt). A harmadik napon a rendőrök 6 főt állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt, őrizetbe vételre nem került sor” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Átlátszó megkeresésére.

„Nem leszünk rabszolgák!” – csütörtök éjjel megint könnygázban úszott az ellenzéki tüntetés

2018. évi Nemzeti Konzultáció a családok védelméről 2018. évi Nemzeti Konzultáció a családok védelméről Igazságügyi szakértő egészségügyi működéssel kapcsolatos adatigénylés Gárdon-Agárd Márvány u.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mi szükség volt arra, hogy a rendőrök kamerába mondatták a tüntetőkkel a nevüket, ezért megkérdeztük a BRFK-t erről is, azzal együtt, hogy a felvételek hova kerültek és mit tesznek velük.

A választ viszont nem a BRFK, hanem az Országos Rendőr-főkapitányság küldte meg. Roppant egyszerűen és frappánsan azt közölték, hogy „kérdéseire a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény tartalmazza a választ.” Sajnos, annak kitalálását, hogy pontosan melyik jogszabályhelynél kell azt keresnünk, ránk bízták.

Egy volt rendőri vezető erről azt mondta az Átlátszónak, hogy az egész nem más, mint megfélemlítés. „Ha kijössz tüntetni, levideózunk, és aztán esetleg jól ki leszel rúgva a munkahelyedről.”

A 444-nek Asbóth Márton, a TASZ projektvezetője elmondta, hogy a rendőrök eljárása nem volt jogszerű, a rendőrségi törvényben ugyanis nincs leírva, hogy a rendőrök tehetnek ilyesmit. Asbóth szerint a rendőrök azt megtehették volna, hogy az igazoltatást lekamerázzák.

Csikász Brigitta

Fotó: Atlatszo.hu / Tremmel Márk

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42