bűnügy

A vádlottak padjára került egy végelszámoló, mert eltulajdonította az általa eladott ingatlan árát

Sikkasztás miatt vádlott lett egy végelszámoló, aki egy idős házaspár villáját értékesítette, majd a befolyt összeget megdézsmálta. A vádirat szerint P. Sándor öt év alatt mintegy 30 millió forintot tulajdonított el.



Társadalmi célú hirdetés

Két évvel ezelőtt írt az Átlátszó egy idős, svéd-magyar házaspár kálváriájáról. Pap Huba és felesége, Éva 2010 óta küzdenek a magyar igazságszolgáltatással. Pap Huba korábbi cikkünk készítésekor arról számolt be, hogy önhibájukon kívül végelszámolás alá került a feleségével közös cégük, és az eljárás során odalett XI. kerületi, értékes házuk.

Az ingatlan ugyanis a családi cég tulajdonában volt, amelyet a házaspár 1995-ben alapított, és amelynek bevételei a ház kiadásából származtak. A házaspár 2011-ben teljesen váratlanul azzal szembesült, hogy a cég végelszámolás alá került.

Pap Hubáék megpróbálták helyrehozni a dolgokat, és mindent megtettek, hogy a végelszámolás megszűnjön, illetve, hogy a házukat ne értékesítse P. Sándor végelszámoló. Ez azonban mégis megtörtént.

Pap Huba tudomása szerint a ház árát 60 millió forint körülire tették, ám a végelszámoló az ingatlant még ennél is jóval olcsóbban adta el a házra egyedüliként pályázó vevőnek. Holott – mint Pap Huba az Átlátszónak elmondta – a 2006-ban felvett kölcsönhöz az ingatlan értékét 133 millióra forintra becsülték.

Pap Hubáék feljelentést tettek hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályán. Ugyanakkor a házaspárnak is magyarázkodnia kellett a hatóságok előtt, mert a végelszámoló szintén feljelentette őket hűtlen kezelés és sikkasztás gyanúja miatt. 2015-ben Pap Huba a feleségével együtt gyanúsított lett.

Az eljárással kapcsolatban Pap Hubáék sérelmezték azt is, hogy az ügyvédjük a rendőrségnek hiába indítványozta, hogy kérjék le a bankszámla-kivonatot, ezt nem tették meg, így jó ideig nem derült ki, hogy a végelszámoló megdézsmálta a pénzüket.

Végül mégsem a házaspár, hanem a végelszámoló lett vádlott jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt. A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017 májusában elrendelte P. Sándor bankszámlájának és ingatlanjainak zár alá vételét.

Pap Hubáék a mai napig nem jutottak hozzá a ház árához. Bár indítottak kártérítési pert, de annak a vége még messze van. Ma a villa nagyjából 200 millió forintot érne, de nem hogy ez az összeg, még a 30 millió forint sincs meg, amennyiért P. Sándor az ingatlant eladta.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42