büntetőeljárás

A BRFK után most az NNI nyomoz egy másik helyettes államtitkár meglopásának ügyében

Nincs szerencséje mostanában a helyettes államtitkároknak a számítástechnikai eszközeikkel, az Átlátszó értesülése szerint ugyanis nem csak Honvédelmi Minisztérium egyik helyettes államtitkárának a tabletjét lopták el, hanem a Miniszterelnökség hatósági ügyekkel foglalkozó helyettes államtitkárjának a laptopját is. Ebben az esetben is kiemelt rendőri egységre bízták a nyomozást.



Társadalmi célú hirdetés

Az RTL Klub nemrég számolt be arról, hogy július 9-én ellopták a Honvédelmi Minisztérium (HM) jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkárának, Földváry Gábor Istvánnak a táskáját. A tolvajoknak könnyű dolga volt, mert a minisztériumi vezető lehúzva felejtette autójának az ablakát Budapesten, a Nyugati téren. A tetteseket a rendőrök néhány hét után elfogták. Földváry Gábornak egyébként minden ellopott értéke meglett, csak a tabletje nem került elő.

Az ügyben a szokásos módtól eltérően, nem a területileg illetékes kapitányság munkatársai nyomoztak, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztálya. Az RTL Klub úgy tudta, hogy a nyomozók DNS-vizsgálatot is végeztek a tolvajok azonosítása érdekében, akiket aztán a Népszínház utcában ismertek fel.

Az Átlátszó értesülései szerint azonban nem csak a HM-es vezetőt lopták meg mostanában, hanem a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárát, Bíró Attilát is. Úgy tudjuk, hogy Bíró Attila nem volt annyira óvatlan, mint Földváry Gábor István, mert a bűnözők az autójának csomagtartójából vitték el félmillió forintos értékű laptopját.

Az eset a Dunakeszi bevásárlóközpont parkolójában történt. Információink alapján a tolvajok feltehetően egy jelblokkolóval nyithatták ki a kocsit, de hogyan tudhatták, hogy pont azt az autót érdemes feltörni, egyelőre nem tudni.

Mindenesetre ismét kiemelt rendőri egységet vetettek be a tolvajok és esetleg a laptop megtalálására. A lopás kivizsgálását ugyanis a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozóira bízták. Az Átlátszó szerette volna megtudni, hogy ezt mi indokolta, ezért megkeresést küldtünk az Országos Rendőr-főkapitányságnak.

A rendőrség válasza viszont csak a következőket tartalmazta. „Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat nyomozást lopás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad. A nyomozó hatóság kijelölésének vannak a hatáskör és illetékességtől való eseti eltérést megengedő szabályai.”

Csikász Brigitta

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42