közpénzégetés

Hárommillió forintért repült a Bálnába Milo Yiannopoulos plusz egy fő – derítette ki Vajnai Attila

Több mint hárommillió forintért vett repülőjegyet Milo Yiannopoulosnak és kísérőjének a Schmidt Mára által vezetett közalapítvány – árulták el némi spéttel az adatigénylő Vajnai Attilának. Ezzel bőven húszmillió fölé emelkedett a szélsőjobbos provokátor májusi budapesti előadásának ismert költsége.

Miami-Budapest-Miami repülőjegyet, mindjárt kettőt is vásárolt  a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány május közepén. Az egyiket Milo Yiannopoulosnak, a másikat adatvédelmi okból kitakart nevű kísérőjének. Ez derült ki a közalapítvány válaszából, amit Vajnai Attila, az Európai Baloldal – Munkáspárt 2006 elnöke közérdekű adatigénylésére küldtek.

Milo Yiannopoulos, a brit-amerikai szélsőjobbos troll májusban tartott előadást a budapesti Bálnában. A rendezvény költségei miatt Vajnai hónapok óta faggatja az eseményt szervező közalapítványt, az első adag válaszról itt írtunk cikket. Ennek lényege: Yiannopoulos előadásának honoráriuma 20 ezer dollár volt. Ezen felül a KKTTKK állta a szállodai költséget, a reptéri transzfert és még sok mást, mindösszesen 15 millió forintért, illetve az utazást is, de ennek összegét akkor még vonakodtak elárulni.

Utóbb mégis nyilvánosságra hozták a repülőjegy árát is. E szerint áfa nélkül számolva összesen 3,1 millió forintot fizettek a két személy utazására reptéri illetékkel.

A fejenként kalkulált kicsit több mint 1,5 milliós jegy első osztályon nem számít drágának, jelenleg foglalva és mindössze egy átszállással kalkulálva ennek az összegnek akár a kétszeresébe is belekerülhet az út. Sőt, a leggyorsabban megérkező járatok viteldíja turistaosztályon is millió feletti összeg lehet. A legolcsóbb, turistaosztályra szóló jegy is több százezerbe fáj ezen a viszonylaton: mármint akkor, ha pár nappal indulás előtt foglalunk (de a KKTTKK sem hagyott sok rátartást).

Ami ellenben nehezen érthető, az a kísérő: miért kellett az ő jegyét is közpénzből megvenni? Ha előadó volt, vagy a rendezvény egyéb aktív szereplője, miért nem publikus a neve, ha viszont nem, miért az adófizetők állják az utazását?

Rádi Antónia

Fotó: Milo Yiannopoulos/Facebook

Megosztás