közpénzégetés

Leszavazták az átláthatóságot, továbbra is ellenőrzés nélkül költhetnek el havi 4.400 eurót az EP-képviselők

Az Európai Parlament elnöksége nem szavazta meg, hogy az EP-képviselőknek el kelljen számolniuk a fizetésükön felül kapott költségtérítéssel, ami évente nagyjából 40 millió euróba kerül az európai adófizetőknek. Már eddig is több képviselő visszaélt azzal, hogy senki nem ellenőrzi a pénz elköltését, ezután sem várható javulás. A fideszes Járóka Lívia is az átláthatóság ellen szavazott.

Az Európai Parlament munkájában 751 képviselő vesz részt, akik a tiszteletdíjukon felül több különböző juttatást is kapnak. Az egyik az általános költségtérítés (General Expenditure Allowance, röviden GEA), aminek célja a megválasztásuk szerinti tagállamban felmerülő költségek fedezése, például az irodáik fenntartása, a telefon- és postaköltségek, valamint a számítógépek beszerzésének, működtetésének és karbantartásának költsége.

A GEA összege körülbelül havi 1,3 millió forint:

  • 2016-ban 4.320 euró
  • 2017-ben 4.342 euró
  • 2018-ban 4.416 euró

A 751 EP-képviselő részére kifizetett GEA évente nagyjából 40 millió eurós (kb. 12 milliárd forint) kiadás az Európai Uniónak, vagyis az adófizetőknek. Nem kis összegről van szó, mégis kontroll nélkül költhetik el az EP-képviselők.

Nem kell számlával igazolniuk a kiadásaikat, nem kell visszafizetniük az esetlegesen fennmaradó összeget, és senki nem ellenőrzi, hogy mire költötték.

Az EP-képviselők angol elnevezéséből (Member of European Parliament, röviden MEP) származik a képviselői költségelszámolások után kutakodó összeurópai újságírói projekt elnevezése, amelyben az Átlátszó is részt vett. A MEPs Project 28 tagországra kiterjedő oknyomozása számos esetben tárt fel visszaélést a képviselők GEA-ból bérelt irodáival  kapcsolatban. Kiderült, hogy többen saját maguknak vagy pártjuknak fizetnek bérleti díjat, 249 iroda pedig egyszerűen nem található.

A MEPs Projectnek köszönhetően nyilvánosságra került információk miatt tavaly nyáron kirobbant botrány után Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke megígérte, hogy megreformálják a GEA elköltésére vonatkozó szabályokat.

Az ígéretből azonban nem lett semmi.

2018. július 2-án az Európai Parlament 15 fős elnöksége (Tajani és a 14 alelnök) leszavazta azt a javaslatot, ami csökkenthette volna a GEA-val kapcsolatos visszaéléseket.

A javaslat értelmében az EP-képviselőknek

  • a havi 4.416 eurós költségtérítésüket külön bankszámlán kellene kezelniük
  • meg kellene őrizniük a költségtérítéshez kapcsolódó minden számlát
  • mandátumuk lejárta után vissza kellene fizetniük a költségtérítésből megmaradt összeget

Külön bankszámla ugyan lesz, de ellenőrizhetőség nem, mert az EP elnöksége 8:6 arányban leszavazta a javaslat erre vonatkozó részét. Az átláthatóság ellen voksolt az elnökség egyetlen magyar tagja, az Európai Néppárt által delegált fideszes Járóka Lívia is.

Nick Aiossa, a Transparency International korrupcióellenes szervezet munkatársa így kommentálta a hírt: “Teljesen botrányos, hogy a Parlament  még az átláthatóságra és elszámoltathatóságra vonatkozó alapvető intézkedéseket is elutasította arra vonatkozóan, ahogy az EP-képviselők a közpénzmilliókat költik. A Parlament elnöksége csak elpazarolta az egyetlen esélyét arra, hogy a 2019-es választások előtt jelentős reformot hozzon a GEA-val kapcsolatban.”

Heidi Hautala finn EP-képviselő, a Zöldek/EFA által delegált EP-alelnök a képviselők költségtérítésének ellenőrizhetőségére szavazott, és elkeseredett, hogy nem ment át a javaslat: “Tragikusan rövidlátó, hogy az Európai Néppárt által vezetett képviselők a nagyobb átláthatóság és elszámoltathatóság ellen szavaztak azzal kapcsolatban, hogy miként költenek el közel 40 millió eurót évente. Szégyen, hogy a szociáldemokrata tagok többsége elfogadta a közpénzek átláthatatlan használatának folytatását. Az a tény, hogy az elnökség néhány tagja a status quo fenntartására szavazott, azt mutatja, hogy egyes politikai csoportok nem figyelnek a hétköznapi emberek aggodalmaira az adófizetők pénzének elköltésével kapcsolatban.”  

Sven Giegold német EP-képviselő, a Zöldek/EFA képviselőcsoport tagja, akit tavaly az Európai Parlament egy átláthatósági jelentés elkészítésére kért fel, szintén felháborodott a döntés miatt: “Az EP-képviselők költései átláthatóságának leszavazása az európai demokrácia lábon lövése. A kereszténydemokraták és egyes szociáldemokraták érvelése az adminisztratív költségekről tragikusan rövidlátó, amikor az EU-ellenes populisták minden rossztettünket keresik. A GEA átláthatóságának nyilvánvaló hiánya azzal fenyeget, hogy gyengíti az Európai Parlament harcát az uniós támogatások helytelen felhasználása, és a korrupció ellen.”

Az EP-elnökség döntéséről negatív hangvételű cikkben számolt be az uniós hírekkel foglalkozó Politico, a dán DEO, a finn Yle, a holland NOS, a lengyel Onet, a német Stern, és a spanyol El Confidencial című lap is.

Egyébként nem ez az első alkalom, hogy elbukott az általános költségtérítés ellenőrzésére tett kísérlet. Tavaly áprilisban az EP-képviselők többsége leszavazta az átláthatóságra irányuló konkrét lépéseket, amelyekre a Zöldek/EFA és az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal képviselőcsoport tett javaslatokat. Erről és más előzményekről itt írtunk részletesen.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42