
A VI. blokk munkagödrében is kivitelezési hiba történt a helyszíni jegyzőkönyv szerint
Kikértük az Országos Atomenergia Hivatal által felvett jegyzőkönyvet, eszerint nem csak a januárban beomlott V. blokk munkagödrében volt gond.
Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője pert nyert a kormánnyal és a Roszatommal szemben, első fokon úgy döntött a bíróság, hogy nyilvánosságra kell hozni az oroszokkal kötött szerződéseket.
A bővítésről kötött megvalósítási megállapodások egyes elemeit, például a fővállalkozói szerződést gyakorlatilag az aláírás pillanatában titkosnak nyilvánították, és bár a szerződések egy jelentős részének minősítését időközben feloldották, Jávor Benedek eddig hiába kérte a dokumentumokat, nem adták oda neki, így pert indított.
A kormány a perben arra hivatkozott, hogy azért nem adja ki a dokumentumokat, mert azok üzleti titkot képeznek, a bíróság viszont kimondta: nem lehet eltitkolni a szerződéseket a nyilvánosság elől.
„A per elsőfokú ítélete szerint 45 napon belül ki kell adni a szerződéseket bizonyos pontok kitakarásával” – közölte Facebook-oldalán a politikus. Hogy melyek ezek a „bizonyos pontok”, amelyeket ki kell takarni, még nem lehet tudni, Jávor Benedekék egyelőre értelmezik a részleteket, de ez is hamarosan kiderül.
A döntés első fokú, Jávor Benedek arra számít, hogy a kormány és Roszatom nem hagyja annyiban a dolgot, ugyanakkor biztos benne, hogy másodfokon vagy a Kúriánál is nyerni fognak.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Kikértük az Országos Atomenergia Hivatal által felvett jegyzőkönyvet, eszerint nem csak a januárban beomlott V. blokk munkagödrében volt gond.
Egyre-másra épülnek a Paks II beruházáshoz kapcsolódó létesítmények, azonban környezeti hatásukat nem vizsgálták a 2016-ban kiadott környezetvédelmi engedélyben. Pedig kötelező lenne.
A Tungsram Operations Kft. által 2021-ben, nettó 14.750.000 forintért elkészített tanulmányt közérdekű adatigénylésben kértük ki, de sajnos nem kaptuk meg.
Bár Paks II. létesítési engedélyét egyelőre hiánypótlásra hivatkozva nem adta ki az Országos Atomenergia Hivatal (OAH), az első kapavágás már...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!