A Vári-éra öröksége: tízmillió forintra bírságolták a Magyar Vízilabda Szövetséget
A szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
Budapesttől Révfülöpön át Szegedig a Valton-Sec Kft. és a Target Group Zrt. emberei látják el a biztonsági feladatokat, és ezért közel 1,7 milliárd forintot fizet a cégeknek a Nemzeti Sportközpontok.
Az állami tulajdonú Nemzeti Sportközpontok (NSK) ezt közli magáról a honlapján:
„A Nemzeti Sportközpontok, vagyis az NSK a magyar sportélet egyik legfontosabb szervezete. Feladata az állami sportlétesítmények, például labdarúgó-stadionok, sportcsarnokok és uszodák fenntartása, üzemeltetése és fejlesztése. Emellett az NSK irányítja a budapesti és vidéki olimpiai központokat, amelyekben a legjobb magyar sportolók felkészülnek a világversenyekre.”
Az NSK a tavalyi év utolsó előtti napján, 2016. december 30.-án írt ki nyílt közbeszerzést az olimpiai központok őrzés-védelmére, valamint azokban/ból a ki- és beléptetés biztosítására.
A tender eredménye 2017. augusztus 12.-én jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben: az NSK által előzetesen nettó 1,14 milliárd forint értékű munkát nettó 1,68 milliárd forintos ajánlattal a Valton-Sec Kft. és a Target Group Zrt. párosa nyerte.
A szerződést a vizes vb utolsó napjaiban, július 28.-án írták alá a felek, és a megbízás négy évre szól. A helyszínek a Balatoni Olimpiai Központ, a Budapesti Olimpiai Központ (része a Millenáris és a Tüskecsarnok is), a Dunavarsányi Olimpiai Központ, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Olimpiai Központ (a Hajós, a Szécsi, a Császár-Komjádi, valamint a Kőér utcai uszoda), a Révfülöpi vitorláskikötő, a Szegedi Olimpiai Központ, és a Tatai Olimpiai Központ.
A hivatalos dokumentum kiemeli, hogy a szerződés időtartama alatt plusz 30 százalékkal növekedhetnek a feladatok, ami valószínűleg áremelkedést von majd maga után.
Alig két hete írtuk meg, hogy a Fidesz kedvenc biztonsági cégeként elhíresült Valton lett az egyik nyertese a Hungarofest 960 millió forintos tenderének, így jövőre is ők biztosítják az állami rendezvényeket.
A 2015-ben bejegyzett Target Group Zrt. tulajdonosa Jenei Barbara, vezérigazgatója pedig dr. Balázs Csaba Róbert. A cég még 2015-ben a hatvani önkormányzattól nyert egy 20 millió forintos megbízást, azóta más közpénzes munkát nem kaptak mostanáig.
A cégadatokat az Opten szolgáltatta.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyúttal kiírta az őrzés-védelemről szóló eljárást is, annak 88 milliárd forint az értéke.
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!