közbeszerzés

13,6 milliárd ment el eddig a Testnevelési Egyetem fejlesztésére

 

Az első ütem kivitelezését a ZÁÉV végzi 11,8 milliárd forintért, a második ütem terveit a TPSC Kft. készíti 1,1 milliárdért.

A kormány 2015 decemberében döntött arról, hogy több lépcsőben fejleszti a Testnevelési Egyetemet (TE), amelynek épül egy új kampusza, meglévő létesítményeit pedig felújítják. A hivatalos bejelentés szerint az új kampusz 30 milliárdba fog kerülni, a teljes beruházás összköltsége a vonatkozó kormányhatározat szerint 36,3 milliárd forint.

A mindig jólértesült szakportál, a MagyarÉpítők már április 12-én közölte, hogy a TE fejlesztésének első ütemét a ZÁÉV végzi. A közbeszerzési tájékoztatóból is ez derül ki.

Az EU-s értesítő április 26-i száma szerint a TE fejlesztésének első ütemét 11, 86 milliárd forintért végzi a ZÁÉV.

A 2016. december 5-i kormánybejelentés előtt néhány nappal kiírt nyílt tenderen a cégen kívül még a W-É-P Konzorcium (WHB Kft., ÉPKAR Zrt., PBE Kft.) indult. A beruházás értékét a TE előzetesen 12,45 milliárdra becsülte, a ZÁÉV ennél 590 millió forinttal olcsóbb ajánlattal nyert.

Az első ütem terveiről nincs nyilvánosan elérhető információ, a második ütem terveire azonban 2016. december végén írt ki közbeszerzést a TE. Az eljárás eredménye 2017. április 18-án jelent meg: egyedüli ajánlattevőként a győri TSPC Kft. nyert nettó 1,1 milliárd forintos ajánlattal.

A beruházás lebonyolítói, műszaki ellenőri és tervellenőri feladatait a februárban közzétett eredményhirdetés szerint nettó 758 millió forintért a FŐBER Zrt. látja el. Ezt a munkát a TE előzetesen némileg olcsóbbra, nettó 663 millió forintra becsülte, és már 2016 októberében kiírta rá a közbeszerzést.

Erdélyi Katalin

Megosztás