közbeszerzés

2 milliárdból épül a Nemzeti Kosárlabda Akadémia

 

A kormány által már 2014-ben beígért hatalmas sportcsarnokot és hozzá tartozó kollégiumot a ZÁÉV építi.

Egy 2014. februári kormányhatározat döntött arról, hogy Nemzeti Kosárlabda Akadémia épül Pécsen. A gigaberuházást bonyolító Nemzeti Sportközpontok (NSK) azév júniusában be is jelentette, hogy a létesítmény tervezett területén elhelyezkedő régi épületek bontásával elkezdődött a munka. A kivitelezésre azonban 2017-ig kellett várni.

Az NSK tavaly októberben írta ki a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést, annak eredménye pedig az EU-s közbeszerzési értesítő 2017. március 24-i számában jelent meg.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémiát a ZÁÉV építi nettó 2,1 milliárd forintért.

A tenderen indult még a vizes vb ugrótornyát 3 milliárdért kivitelező WHB a FÉSZ Zrt.-vel, valamint a Strabag Építő Kft. és Magyar Bau Holding Zrt. alkotta konzorcium is.

A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportcsarnokának alapterülete 3.850 négyzetméter, a hozzá tartozó kollégiumé és kiszolgáló létesítményeké pedig 1.870 négyzetméter lesz. A kivitelezési szerződést február elején írta alá az MNSK a ZÁÉV-val, a munkálatok előreláthatólag egy évig tartanak majd.

A Nemzeti Kosárlabda Akadémia a hivatalos bejelentések szerint a Rátgéber Kosárlabda Akadémia szakmai bázisán nyugszik majd. Utóbbi névadója, Rátgéber László a kivitelezési szerződés februári aláírásakor azt nyilatkozta, hogy

„Nagyon köszönöm Magyarország kormányának ezt a pillanatot, életem legnagyobb sikerének tekintem ezt a lehetőséget, az eddigi munkásságom igazi elismerésének. (…)

Ez az épület állni fog, a feladatunk pedig megtölteni tartalommal, hogy a világszínvonalú csarnokban az utánpótlásképzés is világszínvonalon működjön. Hálával tartozom a kormánynak, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.”

Erdélyi Katalin

Megosztás