városliget

Többszáz millió forintba kerül a sörpavilon és a WC a városligeti hőlégballon mellett

660 millió forintra drágult a hőlégballonhoz épülő WC és sörpavilon ára a Városligetben. A kivitelezést egyedüli ajánlattevőként az Aktuál Bau Kft. nyerte el. A beruházást a Liget beépítését ellenzők csak mint a „méregdrága vurslit” emlegetik, ugyanis a többszázmilliós keretből egy 83 négyzetméteres sörpavilonra és egy 71 négyzetméteres WC-re futotta. A beruházó indoklása szerint „a Ligetvédők agresszív tevékenységei” miatt volt szükség a kamerákra és az őrtornyok építésére. Az ügyben megkerestük a volt Ligetvédőket, és kilátogattunk a helyszínre megnézni, hogyan áll az építkezés és a köré épített erőd. A Városliget Zrt. elárulta, hogy a Mimóza dombon, az új turistacsalogató beruházások miatt tíz fát téptek ki a földből és ültettek odébb. *Cikkünk megjelenését követően a Városliget Zrt. jelezte, további munkálatokat is végeznek a 660 millióból. 

A Városligetbe megálmodott hőlégballon melletti nyilvános WC és a sörpavilon ára nemrég 575 millió forintról 660 millió forintra emelkedett – derült ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A pályázat nyertesét idén áprilisban tették közzé az értesítőben: az Aktuál Bau Kft. lett a befutó. Nagy verseny nem volt, a cég egyedüli pályázóként indult, a szerződést 2021 januárjában kötötték meg. A Városliget megújításáért a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. felel, ők írták ki ezt a közbeszerzést is.

A Konrad Adenauer út a Ligetben (fotó: Átlátszó)

660 millióból egy 83 négyzetméteres sörpavilon és egy 71 négyzetméteres WC épül

Kimentünk a helyszínre megnézni, hogy áll a több száz milliós építkezés, amit a Ligetben zajló fejlesztéseket nyomon követő Facebook-csoportokban csak mint „méregdrága vurslit” emlegetnek. A beruházás a Kós Károly sétány, a Hermina út és a Konrad Adenauer út által határolt területen, az úgynevezett Mimóza dombon valósul meg.

A piros kör a Mimóza dombot jelöli, ahol a fejlesztések zajlanak (fotó: Google Earth)

A korábban természetközeli parkrészt körbekordonozták, sok fát átültettek, lebetonozták a terület egy részét, és lassan elkészülnek az épületekkel. Az egyszerű körépületeket elnézve valóban nem mondanánk meg, hogy azok több száz millió forintba kerültek.

A sörpavilon (ami az E1 jelzést viseli) nettó alapterülete 83 négyzetméter, az illemhelyé (ami pedig az I16 jelet) 71 négyzetméter. A sörpavilonban igen kicsi lesz a fogadótér, így a vendégek elsődlegesen az épület körül kialakított teraszon fognak fogyasztani. A födém magashullámú trapézlemezből áll, amin lapos zöldtető lesz.

A sörpavilon (fotó: Átlátszó)

A vendégek fizetős beléptetőkapun keresztül látogathatják majd meg a női, férfi, családi vagy akadálymentesített mosdók egyikét. A nyilvános mellékhelyiség nagyobbik belső területe csak napközben tart nyitva. Az illemhely kívülről megközelíthető akadálymentes mosdója viszont majd 0-24 órában üzemel.

Az illemhely (fotó: Átlátszó)

A tér közepén egy körbebetonozott mélyedést találunk, ide fog kerülni minden bizonnyal a domb fő látványossága, a városnéző hőlégballon, ami köré a vendégeket kiszolgáló építmények létesülnek. A hőlégballonnal nem lehet majd sétarepülni, felemelkedni lehet vele, gyönyörködni a panorámában, és visszaereszkedni, majd pedig inni egy sört. És utána el lehet menni WC-re is.

A hőlégballon leszállópálya helye (fotó: Átlátszó)

A cég már épített WC-t a Városligetben. A nyíregyházi Aktuál Bau többségi tulajdonosa Hársfalvi Gergely. 2020-ban a cég 19 milliárd forint nettó árbevételt ért el, az adózott eredményük pedig 1,4 milliárd forint volt. A kft. dolgozott már korábban a Ligetben: a napi.hu számolt be arról, hogy 778 millióért építettek büfét és WC-t összesen 449 négyzetméteren. Az Egészségkert és Piknikkert (mint vendéglátóhely), az ezeket kiszolgáló illemhely, továbbá egy nyilvános WC összesen 312 négyzetméter alapterületen valósult meg. A sportcélú létesítményeket pedig egy akadálymentes, női- és férfi öltöző szolgálja ki illemhellyel, 137 négyzetméter alapterületen. A közbeszerzést 2019-ben nyerték el.

A Városligetbe tervezett WC-k (forrás: Kiviteli terv)

Az üzemeltetésre kiírt pályázatot visszavonták

A sörpavilon üzemeltetésére korábban kiírtak egy pályázatot a Liget Budapest kissé kaotikus oldalán, azonban azt júliusban visszavonták.

A szerződést 10+5 évre tervezték kötni. A visszavont dokumentumban a pavilon bérleti díja minimum nettó 550 ezer és 800 ezer forint/hónap között lett megállapítva, a teraszt közterület-használati díjért adták volna bérbe, ami egy hónapban nettó 2500 forint/négyzetméter árat jelentett. A terasz az épületekhez képest elég nagy, 353 négyzetméter lesz.

Pályázati kiírás / helyszínrajz (forrás: ligetbudapest.hu)

Kikötötték a jószomszédi viszonyt is, ugyanis a „Nyertes Pályázó köteles a Bérlemény szomszédságába tervezett gázballon kilátó üzemeltetőjével az elvárható mértékig együttműködni a zavartalan üzemeltetés érdekében”. A pályázó vendéglátóipari tevékenységből származó, 2019-es nettó árbevételét 250 millió forintban határozták meg feltételként. Az elvárások között szerepel, hogy a sörözőben csapolt sörök, sörkülönlegességek, pet palackos üdítő italok, ásványvizek, gyümölcslevek házi szörpök és limonádék, palackozott szeszes italok, kávé- és tea különlegességek legyenek elérhetőek. Az ételeknél pedig elvárás a 3-4 féle meleg grillétel, sörkorcsolyák, szendvicsek, pogácsák és perecek kínálata.

A sörpavilon látványterve (forrás: Kiviteli terv)

„A Ligetvédők agresszív tevékenységei” miatt is drágult a beruházás

A 85 millió forintos drágulás indokai között a következőket találtuk a közbeszerzési értesítőben:

  • a zöldfelület helyreállítási munkái nem szerepeltek korábban a vállalkozó feladatai között, mert azt a megrendelő a Főkert Zrt.-vel kívánta elvégeztetni, akik azonban ezeket a munkákat kapacitás hiányában nem tudták vállalni;
  • süllyedő hulladéktárolókról inkább felszíni hulladéktárolókra váltanak;
  • biztonságtechnikai pótmunkák a Ligetvédők agresszív tevékenységei miatt.

Megkerestük a Városliget Zrt.-t, hogy pontosan milyen biztonságtechnikai pótmunkák váltak szükségessé, és hogy a Ligetvédők pontosan milyen agresszív tevékenységet folytattak a sörpavilon és az illemhely körül.

A WC látványterve (forrás: Átlátszó)

Letakarták meg nem is

A válaszból kiderült, hogy a pótmunka a következő elemekből állt össze:

  • munkaterületet figyelő kamerák és a hozzá tartozó infrastruktúra kiépítése;
  • a munkaterületen elhelyezett kitekintő állomások építése, ahonnan az őrök figyelni tudják a kerítést rongáló személyeket;
  • világítás kiépítése a teljes munkaterület megvilágítására, annak céljából, hogy éjjel is a teljes terület belátható legyen;
  • őrző-védő személyzet létszámának megnövelése;
  • munkaterületet határoló megerősített kerítés építése.

A helyszínen a Konrad Adenauer út felől az építkezéseknél megszokott OSB lapokból összeállított kordonokkal találkoztunk. A hátsó részen mobilkerítéseket állítottak fel, amelyeknek viszont csak a felét takarták le fekete színű, belátásgátló szövettel. Ezen a részen különösen furcsán festenek az őrtornyok.

Őrtorony és félig letakart kerítés (fotó: Átlátszó)

Az internetes kommentektől is megijedtek

A Városliget Zrt. az Átlátszónak küldött levelében már nem a Ligetvédőkről beszélt, hanem a fejlesztéseket elutasító emberekről, akik megpróbáltak bejutni az építkezési területre: „a korábban már megvalósult, illetve jelenleg kivitelezés alatt álló fejlesztések tapasztalata az, hogy

a közönségforgalomtól elzárt munkaterületekre folyamatosan megkísérelnek bejutni a fejlesztéseket elutasító személyek, engedély nélkül.

Mindezek során az illetéktelenek gyakran a biztonsági kordonokat megbontják, áthelyezik, a takarófóliákat felszakítják. Az ilyen magatartások azon túl, hogy hátráltatják a kivitelezési folyamatokat, jelentős élet- és vagyonbiztonsági kockázatot is jelentenek. Tekintettel arra, hogy a Liget Budapest Projekt engedéllyel rendelkező kert- és tájépítészeti feladatainak, illetve az E1 és I16 jelű, a Nagyjátszótér mellett is megtalálható formában megvalósuló illemhelyek és kávézó kivitelezésének meghiúsításával fenyegető szervezkedés indult különböző internetes felületeken, melynek nyomán megsokszorozódtak a békés és szabályszerű kereteket túllépő birtokháborítási esetek, szükségessé vált a hivatkozott parkfejlesztés emelt szintű biztonsági őrzése.”

Kamerákat is felraktak a Ligetvédők ellen (fotó: Átlátszó)

A főváros kordonbontást ígért

Ami ezen kívül ráijeszthetett a Városliget Zrt.-re, az az volt, hogy a főváros vezetői tavasszal felpaprikázták magukat, és le akarták bontani a kordonokat. A kormány és a főváros közti konfliktus lényege az volt, hogy miközben a beruházónak az új épületre érvényes építési engedélye van, a főváros Városligeti Építkezési Szabályzatában ez az építkezési hely nem szerepel – mondta el korábban a Klubrádiónak Kerpel-Fronius Gábor.

Súlyos környezetkárosítások és törvénysértések jellemzik a Liget Projekt építkezéseit | atlatszo.hu

A Városliget olyan sajátos területe ma Budapestnek, ahol szemmel láthatóan nem kell betartani a máshol érvényes jogszabályokat és törvényi előírásokat. A tilosban parkolástól kezdve az azbesztmentesítés szabálytalanságain át a környezetkárosításig mindenre akad példa. De a máshol büntetéssel, vagy legalább vizsgálattal járó esetek a Ligetben következmény nélkül maradhatnak.

Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor nyílt levelet küldött Gulyás Gergelynek. Az üzenetben leírták, hogy 2020. szeptember 20-án a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a Városligeti Építési Szabályzat módosítását, amelyben törölte a VÉSZ-ből azokat az építési helyeket, ahol még nem kezdődött meg építkezés. Többek között a vendéglátóhely építési helyét is. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a nem kívánt épületeknél a kordonokat kezdjék el lebontani, vagy a főváros kénytelen lesz erről saját hatáskörben intézkedni, és kiszámlázni ennek költségét a Városliget Zrt.-nek.

Új járda is épül a pavilonhoz (fotó: Átlátszó)

A Ligetvédők feloszlottak 2018-ban

Felvettük a kapcsolatot a Ligetvédőkkel, akik közölték, hogy 2018-ban feloszlottak, azóta már kevesebben követik a Városligetben történő eseményeket. Lengyel Péter „volt Ligetvédő” elmondta, hogy nem volt semmilyen szervezett akciójuk a Mimóza dombnál, emlékeztet arra, hogy

az alapelveik közül az egyik legfontosabb az erőszakmentesség.

A hőlégballon üzemeltetésére kiírt pályázat során még homályos választ adtak a pályázók fákat firtató kérdéseire: a Zrt. azt kommunikálta akkor, hogy a „helyszínen lévő fák kezelése a kiíró feladata”. A Városliget Zrt. a kérdéseinkre elárulta, hogy a területen folyó parkfejlesztés során „egyetlen fát sem vágtak ki, 10 példányt pedig helyben átültettek, eredményesen és biztonságosan”. Az a műholdfelvételeken is látszódik, hogy a hőlégballon területéről is költöztettek arrébb fákat, amik útban voltak.

A Mimóza domb 2020-ban és 2021-ben, nem csak a söröző, hanem a légballon pálya területéről is ültettek át fákat (forrás: Google Earth)

Lengyel Péter a faátültetésekkel elég szkeptikus, ugyanis az egy veszélyes mutatvány, sok esetben nem élik túl a fák a beavatkozást, főleg akkor, ha a fák nincsenek megfelelően előkészítve. „Februárban húzták fel a kerítést, stikában, néhány nap alatt kihúztak 8-10 fát a helyükről” – mondta Lengyel Péter. A főváros ígéreteiben is csalódott, az általuk beharangozott kordonbontás is elmaradt, az indított pert is elvesztették az ügyben.

91 fát költöztetnek át a Ligetben, de a Városliget Zrt. titkolja a helyszíneket | atlatszo.hu

Egy tavalyi szerződés értelmében 200 millió forintért helyeznek át idős fákat a Városligetben: a most megjelent tájékoztató szerint 86 darab fát ültetnek át, 5 darab fának pedig az előkészítését kell megvalósítani. Az idős fák átültetését legalább 80 százalékos eredési eredménnyel kell elvégezni, vagyis 20 százalékuk elpusztulásával számolnak. Az uniós értesítő szerint 2020. II. negyedévében a keretmegállapodás alapján 22 millió forint került lehívásra. Azt viszont még továbbra sem tudni, hogy a Liget melyik területéről és hova ültetik át az idős fákat.

Ő is látta a kordonok mögött felhúzott 4-5 őrtornyot, amikre szerinte nem egy életbiztosítás felmászni. 12 darab kamerát számolt össze a kerítésen, „a kapunál lévők valószínűleg működnek, a többi viszont kamukamerának tűnik”.

Lengyel Péter hiányolja a Ligetben zajló beruházásnál a szakmaiságot. Arról is beszámolt, hogy a közművek fektetése közben nemrég eltaláltak egy vízvezetéket, „mint egy kis csatorna, 500 méter hosszan megtelt a kiásott árok vízzel”. Azt egyébként a közbeszerzési értesítőben lehet megtalálni, hogy a WC-hez és a pavilonhoz tartozó közművesítést szintén közpénzből oldották meg, része volt egy nagyobb 2 milliárdos projektnek.

Egy OSB-lapba tákolt ATM a Városliget legújabb gyöngyszeme | atlatszo.hu

ATM-et építettek be az egyik teraszos vendéglátóhely OSB-falába a Városliget közepén. Mivel a helynek túl kicsi az egykori trafóház, az épület mögött egy konténert is elhelyeztek, azt álcahálóval takarták le, a bokrok között pedig a szemeteseket tárolják. Mindez a 23 milliárdból épülő Magyar Zene Háza mellett található.

A ballont a közmédia egyik műsorbeszállítója fogja üzemeltetni

A ballonról a városligeti fejlesztéseket kritikusan figyelő varosliget.info nevű oldal adott először hírt. A kilátó kötelekkel lesz a talajhoz rögzítve, 25 főt tud egyszerre szállítani, és 150 méter magasra tud emelkedni. A kilátó a millenniumi ünnepségeket és Szinyei Merse Pál Léghajó című festményét idézi. A Nagyjátszótéren már helyet kapott egy festmény által inspirált mászóka.

Az azonnali.hu írta meg, hogy a pályázati felhívásról viszonylag nehezen lehetett értesülni, ami szerint a nyertesnek 10+5 évre adják bérbe a területet. A pályázat szerint az üzemeltetőnek havi 600 ezer és 1,2 millió forint közterülethasználati díjat kell megfizetnie. A Városliget Zrt. a nyereségből is kap néhány százalékot. A pályázat nyertese telepíti a ballont és a szükséges infrastruktúrát. A leírás szerint a tároló helyiségeket, a személyzet tartózkodó helyiségeit és kötelezően előírt WC-t a pályázó feladata lesz létesíteni csakúgy, mint ezek közművekkel való ellátását biztosítani.

A turistacsalogató ballon-kilátó a tervek szerint tömegeket fog vonzani. Az üzemeltető évi 80 ezer látogatóval számol. A BallonKilátó Zrt.-t az e-cégjegyzék szerint 2020. április 23-án jegyezték be, vagyis vagy nem sokkal a pályázat kiírása után, vagy nem sokkal előtte – mutatott rá az Azonnali. A cég vezérigazgatója, Závodszky Zoltán János aki egy rövid ideig az MTVA vezérigazgatóhelyettese volt, egy másik cége pedig a TV2 és a közmédia számára gyárt műsorokat.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Kivitelezés alatt a Mimóza dombon található WC, és a mögötte lévő sörpavilon (fotó: Átlátszó)

Frissítés (2021.11.29. 17:33): A Városliget Zrt. cikkünk megjelenését követően jelezte, hogy a cikk azt sugallja, mintha az általuk kiírt közbeszerzés alapján a nyertes kivitelező a teljes vállalkozási díjért csupán egy 83 négyzetméteres, és egy 71 négyzetméteres épületet építene fel.

Elmondásuk szerint ezzel szemben a valóság az, hogy „a hivatkozott épületek megvalósítása a közbeszerzés szerződéses összegének mintegy felét teszik ki. Mindezek mellett a teljes közbeszerzés tartalmazza a vendéglátó épület komplett konyhatechnológiai berendezésit (mely az eddigi ütemek során nem a generálkivitelezés részeként épült), a Mimóza dombként ismert 10.000 m2-es parkterület teljes tájképi rehabilitációját, tereprendezéssel, föld- és kertészeti munkákkal; a területet átszövő sétány-úthálózatok kialakítását, a meglévő aszfaltos sétány felújítását, utcabútorok telepítését (padok, hulladékgyűjtő, kutyapiszok gyűjtő). A közbeszerzés tartalma továbbá magában foglalja a vonatkozó organizációt, illetve a FŐKERT egykori, jelentősen leromlott állapotú 1400 m2-es városligeti telephelyének bontását épületekkel, kerítésekkel és közművesítéssel, és a teljes terület helyreállítását humuszolással és füvesítéssel.”

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42