közpénzégetés

Felpörögtek a MotoGP pályaépítés előkészületei, de a helyiek még mindig nem tudják, meddig maradhatnak

Egyre több részletre derül fény a Hajdúnánás külterületére tervezett MotoGP pályaépítéssel kapcsolatban. A 2023-ra ígért, 65 milliárdból megvalósuló beruházásról hónapokig nem volt semmi hír, pár hete azonban Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentése nyomán felgyorsultak az események. A tervek szerint ősszel már kezdődnek a mélyépítési munkálatok, az érintett tulajdonosok többsége azonban továbbra is várja a hivatalos tájékoztatást, hogy mikor kell elhagyniuk otthonukat, földjeiket. 

Társadalmi célú hirdetés

Április közepén foglalkoztunk a Hajdúnánás külterületére tervezett gyorsasági motoros versenypályával, ami több száz milliárd forintba kerülhet, és a megtérülése is erősen kétséges. Ez azonban csak az egyik probléma. Mint írtuk, a komplexum felépítéséhez 500 hektár földet kell kisajátítania az államnak, de a gazdákat elfelejtették tájékoztatni a részletekről:

Ez a kormány is nekifut a MotoGP-projektnek, de már a földek kisajátítása sem megy átláthatóan | atlatszo.hu

A több mint tíz éve becsődölt sávolyi Balatonring-projekt után a kormány ismét megpróbálkozik egy MotoGP-pálya építésével. Ezúttal Hajdúnánás külterületén, 65 milliárdból készülne a körülbelül 500 hektáros pálya, amin a tervek szerint 2023-ban fognak először futamot rendezni, a jogdíjakra pedig több mint 44 milliárd forintot szánnak.

Miniszteri biztos havi egymillióért

Az azóta eltelt három hónap alatt új információk derültek ki a pályaépítésről. Május 13-án jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy miniszteri biztost kap a Hajdúnánás határába tervezett MotoGP pálya, Palkovics László Tiba Istvánt nevezi ki a feladatra. A megbízatás május 15-től 2023. április 14-ig tart, Tiba elsődleges feladata a beruházáshoz kapcsolódó intézkedések koordinálása, a fejlesztések előkészítése lesz. De az érintett településekkel való egyeztetésben, a térségi beruházások előkészítésében, valamint a kommunikációs és marketingstratégia kialakításában is részt fog venni.

A feladatok elvégzéséért havi egymilliós fizetés jár, azaz közel két év alatt 23 milliót kaphat az új miniszteri biztos.

Tiba István jelenleg Hajdú-Bihar megye 6. számú országgyűlési egyéni választókerületének fideszes képviselője, korábban Balmazújváros polgármestere volt. A miniszteri biztosként járó fizetés mellett múlt hónapban bruttó 1,7 millió forint tiszteletdíjat kapott képviselői feladatai ellátásáért.

Tiba neve egy 2012-es vesztegetési ügy kapcsán is felmerült, 2018-ban ugyanis Dr. Veres Margit volt polgármestert, korábbi jegyzőt jogerősen 5 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla. Az ügy másik érintettje Tiba István volt, akit Veres Margit váltott a polgármesteri székben – Tibát azonban csak tanúként hallgatták ki az ügyben, Veres pedig azóta sem vonult börtönbe.

Kéz kezet mos: Balmazújvárosban senkit nem zavar a polgármester kenőpénzügye | atlatszo.hu

Balmazújváros polgármesterével szemben korrupciós bűncselekmények elkövetésének vádja miatt büntetőeljárás folyik. Az ügy másik érintettje, az előző polgármester, ma már országgyűlési képviselő, csak tanú lett az ügyben. A városban viszont nincs katasztrófahangulat, sőt, mintha a régi mederben folynának a dolgok.

Debreceni cégekkel szerződtek

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy eddig milyen cégekkel szerződtek a pályaépítéshez kapcsolódó munkálatokra, ezért közérdekű adatigényléssel fordultunk a Kelet-Magyarország Versenypálya Kft.-hez. Az ingatlanok megszerzésével, a csere- és a kisajátítási eljárásokhoz kötődő jogi tevékenység ellátásával a Dr. Léka és Dr. Gaál Ügyvédi Konzorciumot bízták meg, összesen 92,7 millió forintért. A szerződésből (PDF) kiderül, hogy a pályaépítés 134 helyrajzi számot érint.

A környezetvédelmi hatástanulmány elkészítéséért és a hatásvizsgálati eljárás lefolytatásáért a Geosafe Környezetgazdálkodási Mérnöki Iroda Kft. felel 14 millió 850 ezer forintért (szerződés, PDF). A debreceni székhelyű cég egyik tulajdonosa Kelemen Béla, aki korábban a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója volt. Az Opten cégadatbázisa szerint a cég nettó árbevétele 2020-ban 78,3 millió forint volt, ebből a profit 10,9 millió volt.

A pályaépítés az előzetes tervek szerint összesen 65 milliárd forintba kerülhet, a 2021-es központi költségvetésből 20,4 milliárd forintot fordítanak a MotoGP pálya előkészületeire, ami a gyakorlatban a magyarországi versenyhelyszín (a pálya, valamint a kapcsolódó kiszolgáló létesítmények) megépítésének első fázisát jelenti.

NER-kedvenc reklámcégek a projekt körül

A tervek szerint csak 2022-re fejeződik be a Hajdúnánási MotoGP pálya építése, ennek ellenére a kommunikációs feladatok ellátásra már idén március közepén megkötötték a szerződést. Az uniós közbeszerzési értesítőből kiderül, hogy a pályát üzemeltető Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. kommunikációs feladataiért a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., valamint a Lounge Design Szolgáltató Kft. felel nettó 14 millió forintért.

Az állami szervezetek kommunikációs feladatainak ellátásáról szóló negyedéves tájékoztató szerint a közös közbeszerzésért nem volt nagy tolongás, mindössze egyetlen ajánlat érkezett be.

A MotoGP pályához kapcsolódó kommunikációs feladatok mint tétel már 2020 utolsó negyedévében is szerepelt a keretszerződésben. Ekkor a HUMDA Zrt. kommunikációs feladatainak ellátására 309 millió forint jutott.

Balásy Gyula cégei rendszerint tarolnak az állami megrendeléseken: ők intézik az állami cégek és szervek különböző hirdetéseit, valamint a nemzeti konzultációk népszerűsítése is hozzájuk köthető. Sokak számára azonban inkább a „Stop Soros”, vagy éppen „Állítsuk meg Brüsszelt” kampányokból lehet a cég ismerős, amire évente tízmilliárdokat költ az állam.

Az Opten cégadatbázisa szerint a közpénzeső jót tett a vállalkozásoknak, New Land Media Reklám Kft. nettó árbevétele ugyanis 2016 után rohamosan emelkedett: míg abban az évben 1,5 milliárd forint volt, 2017-ben 25,8, 2018-ban 52 milliárdot ért el, a tavalyi és tavalyelőtti évben pedig meghaladta a 70 milliárdot is. 2020-ban az adózott eredményük 3 milliárd forint volt.

A Lounge Design Kft. is hasonlóan fényes sikereket tudhat magáénak az elmúlt évek során: nettó árbevétele 783 millióról 9,1 milliárd forintra nőtt 4 év alatt. 2020-ban pedig meghaladta a 10 milliárdot, ebből a nyereség 1,4 milliárd volt.

A 24.hu írta meg nemrég, hogy Balásy 2020-ban összesen 4 milliárd 208 millió forint osztalékot vett ki a cégeiből, azaz gyakorlatilag havi 350 milliót keresett.

Budai luxusvillába költöztek a kormánypropagandából meggazdagodott Balásy Gyula reklámcégei – drónvideó

A kormányzati propagandakampányokat évi több tízmilliárd forintért lebonyolító New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. székhelye 2019 októbere óta…

A gazdák még nem tudják, meddig maradhatnak

Áprilisi cikkünkben beszámoltunk arról is, hogy az érintett földtulajdonosok semmilyen hivatalos dokumentumot nem kaptak még a kisajátítási eljárással kapcsolatban. Ennek ellenére május közepén Tiba István azt nyilatkozta a Cívishírnek, hogy folyamatban van az egyeztetés a gazdákkal, sőt, egy június eleji találkozót is említett a lapnak, elmondása szerint ezen az illetékesek mellett azok a hajdúnánási tulajdonosok vesznek részt, akiknek a földterületét érinti a város határában épülő pálya.

Júniusban e-mailben kerestük a pályáért felelős miniszteri biztost, hogy a találkozó részleteiről érdeklődjünk. Azt is megkérdeztük, hogy a tervek szerint mikor várhatóak pontos információk a pálya helyéről, illetve előreláthatóan mikorra fejeződnek be a kisajátítási eljárások. Szerettünk volna választ kapni arra is, hogy eddig hány alkalommal és milyen formában került sor egyeztetésre a gazdákkal.

Tiba István miniszteri biztos válasza júniusi megkeresésünkre

Tiba István Átlátszónak küldött válasza (amivel kapcsolatban kiemelte, hogy csak teljes terjedelmében járul hozzá a  közléshez) nagyrészt lefedi a korábban, június 3-án haon.hu által írtakat. A lap a találkozót követően arról számolt be, hogy jelenleg folyamatban van a területek felértékelése, amit a Kormányhivatal által kijelölt szakértők végeznek, ezt követően indulhat el a területcsere, illetve a földek értékesítése.

A miniszteri biztos hozzátette, hogy folyamatosan konzultálnak a gazdákkal, akik a találkozón „részletekbe menő információkat kaptak a versenypálya tervezéséről, az eddig elvégzett munkákról”. A miniszteri biztos elmondta, hogy előzetes tájékozódás alapján a földtulajdonosok 60%-a szeretné folytatni a gazdálkodást, ezért csereföldet kérnek, 35 % a föld értékére tart igényt, a maradék 5% nem tudja, vagy nem akarja értékesíteni a területet.

A találkozóra június másodikán, egy szerdai napon került sor, a hajdúnánási művelődési központban. A találkozón Pacza József, a pálya üzemeltetéséért felelős Kelet-Magyarország Versenypálya Kft. ügyvezetője, Tiba István miniszteri biztos, illetve Hajdúnánás fideszes polgármestere, Szólláth Tibor is részt vett. Emellett nagyjából 40-50 gazda volt jelen, akiket levélben értesítettek az eseményről.

Egy hajdúnánási Facebook-csoportban is téma volt a közelmúltban a földtulajdonosokkal való egyeztetés. Volt, aki azt írta, hogy „a többes szám egy kicsit erős, szerintem csak eggyel tárgyalnak”.

Hónapokig tartó csend

A részletekbe menő információkkal az Átlátszónak a következményektől tartva csak névtelenül nyilatkozó, a pályaépítésben érintett hajdúnánási lakosok is vitatkoznának. Szerintük ugyanis „lényegében pontosan ugyanazt mondták el, mint tavaly októberben”.  Ráadásul úgy vélik, a Tiba által említett százalékos adat már csak azért is érdekes, mert van olyan földtulajdonos is, akivel még nem került sor egyeztetésre. „Mindenki elég csalódott volt, nem tudtunk meg semmit” – tette hozzá az egyik helyi.

Ráadásul a találkozó elején közölték velük: kérdezni személyesen egyáltalán nem lehet, egy megadott e-mail címre várják a felmerülő kérdéseket. Volt, aki ezt meg is tette, azonban nem érkezett válasz a levelére.

„Valamit mindig mondanak, a mézesmadzagot elrántják az ember előtt, de igazán semmi nem történik” – foglalta össze a helyzetet egy másik, általunk megkérdezett helyi. Arról pedig elképzelése sincs, hogyan lenne kivitelezhető a terület elhagyása kevesebb, mint két hónap múlva, főleg, mivel sokaknak családokat, állatokat kell elköltöztetni.

A helyiekkel való beszélgetést követően újabb kérdésekkel fordultunk a miniszteri biztoshoz. Nyolc kérdést tettünk fel, többek között azt, hogy eddig hány tulajdonossal sikerült megegyezni, illetve hogy helyileg hol lesznek a csereföldek, és ezek milyen minőségűek. Megkérdeztük azt is, hogy előreláthatólag tartható lesz-e az az ütemterv, miszerint ősszel a mélyépítési munkálatok kezdődnek, illetve hogy az idei évi, pályaépítésre szánt költségvetésből mennyit használtak eddig fel, és pontosan mire. Azonban érdemi válaszokat ezúttal sem igazán sikerült kapnunk. Tiba ugyanis főleg a térség fejlesztéséről, és a koronavírus-járványról írt, valamint a beruházás előnyeit fejtegette.

Tiba István válaszlevele a július közepén történt megkeresésünkre

Később kerestük a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalt is, ami arról tájékoztatott, hogy a szakvélemények elkészítése jelenleg folyamatban van. Mikor azonban arról érdeklődtünk, hogy mikorra várható a munkálatok befejezése, sajnos már nem kaptunk választ levelünkre.

Hirtelen felgyorsultak az események

Miközben az általunk megkérdezett helyiek két hete még arról számoltak be, hogy érdemi tájékoztatást továbbra sem kaptak, Szijjártó Péter július 23-án bejelentette: a hétről hétre élesedő gazdasági verseny miatt jelentősen felgyorsítják a Hajdúnánás határában épülő MotoGP pálya megvalósítását is, annak érdekében, hogy 2023-ban már versenyt lehessen rendezni a pályán.

Azóta ezt helyi forrásaink is megerősítették, olyannyira, hogy pár nappal később elmondásuk szerint a napokban egyesével került sor találkozóra az érintettekkel, augusztus 16-án pedig az is kiderülhet, hogy pontosan hol lesznek a csereföldek. A gazdáknak hónap végéig kell véglegesen eldönteniük, hogy csereterületre vagy pénzbeli kártérítésre tartanak-e igényt.

Információink szerint a földekért átlagosan 140-160 ezer forintot fizethetnek aranykoronánként, amit sokan kevésnek tartanak, főleg azért, mert elmondásuk szerint az elmúlt években ennél jóval drágábban is keltek el hasonló minőségű területek a környéken.

Arról azonban a helyiek elmondása szerint továbbra sem esett szó, hogy pontosan mikorra kell elhagyniuk a pályaépítésben érintett területeket.

Augusztus elején pedig újabb fejlemények történtek: a Magyar Közlöny keddi számából kiderül, hogy a beruházás kormányzati felelőse Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter lesz. Ezzel a döntéssel visszavonták Palkovics László tavalyi kijelölését, a megvalósítás feladata a debreceni székhelyű Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft.-től a BMSK Zrt.-hez mint Beruházási Ügynökséghez került át.

Ezzel egy időben a kormányrendelet kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította a hajdúnánási projektet, ami többek között azzal jár, hogy településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni és építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni. Ráadásul a közmű- és energiaszolgáltató, valamint a közút- és a vízilétesítmény-kezelő cégeknek a tervek benyújtásától számított öt munkanapon belül nyilatkozniuk kell.

Szopkó Zita

Címlapkép: Látványterven a Hajdúnánási Moto GP versenypálya. Forrás: Facebook/Bord Építész Stúdió. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.

Frissítés (2021. augusztus 5).: Cikkünk korábbi verziójában tévesen állítottuk hogy a pályát üzemeltető Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. 140 millió forintról szerződött kommunikációra, erre egyelőre csak 14 millió forintot költöttek. A tévedésért elnézést kérünk.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42