közpénzégetés

Késésben van a vadászati világkiállításra 55 milliárd forintból épülő kongresszusi központ

A Hungexpo a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás fő helyszíne lesz. A terület nettó 55 milliárd forintos revitalizációs programja 2019-ben kezdődött. Kovács Zoltán, a vadászati csúcsesemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos ígérete szerint 2021 tavasz végére teljesen megújul az egész terület. Kilátogattunk a helyszínre megnézni, hol tartanak jelenleg a munkálatok. A kerítésen függő tábla szerint az új kongresszusi központ várható befejezése 2020 decembere volt, azonban még teteje sincs az épületnek.

Támogatási kampány

 

A korábban Svédországban szarvasokat helikopterező Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevével fémjelzett, de mára már a 2018-ban az esemény kormánybiztosának kinevezett Kovács Zoltán államtitkár által szervezett 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás központi eleme a budapesti Hungexpo vásárközpontban megrendezendő hazai és nemzetközi vadászati kiállítás lesz.

A Hungexpo a főváros legnagyobb kiállítási- és vásárterülete, ami Kőbányán, a Kincsem Park mellett található. A környék a munkagépek zajától hangos. A kerítésen belül zajló építkezésre az Albertirsai út felől nyílik rálátás: a telken daruk dolgoznak szorgosan.

A 2019. szeptemberi alapkőletétellel kezdődött meg a Hungexpo revitalizációs programja. A tervek szerint 2021-ig nettó 55 milliárd forintból

  • felújítják és korszerűsítik a meglévő pavilonokat (A, B, D, G, F),
  • két új kiállítási csarnok (D1, D2),
  • egy új fogadóépület (F1),
  • és egy kongresszusi központ (CK) épül.

A Hungexpo hatalmas, nagyjából 70 ezer négyzetméteres telken fekszik, ebből a rendezvényterület 50 ezer négyzetméter, amit egy zöld liget vesz körül. A revitalizáció után a tervek szerint így fog kinézni:

A beruházást az Expo Park Kft., a Hungexpo területének állami tulajdonosa végzi. Az elkészült beruházások és fejlesztések üzemeltetője továbbra is a Hungexpo Zrt. marad, ami a francia GL events cégcsoport tulajdonában van. A beruházás kivitelezője a KÉSZ Zrt., amire a cég sárga molinói emlékeztetnek a kerítésen. A projekt terveit a Finta Studio Kft. készítette, a projekt kormányzati felelőse pedig dr. Fürjes Balázs államtitkár.

A Hungexpo kivitelezését végző KÉSZ Építő Zrt. egy szegedi székhelyű cég, melynek alapítója Varga Mihály. A cégadatbázis szerint a Zrt.-nek nem megy rosszul: 2019-ben nettó 52,5 milliárd forintos volt az árbevétele, és nettó 1,5 milliárd forintos profitot termelt.

A tulajdonosi háló végén egy osztrák magánalapítvány áll, a Vitalis Privatstiftung. A Népszava kérdésre a KÉSZ azt közölte, hogy a Vitalis mögött szintén Varga Mihály áll alapítóként.

A KÉSZ Csoport a 12,3 milliárd forintos becsült értékével a Forbes családi cégeket összesítő listáján a 23. helyen szerepel. A KÉSZ jól járt a kormány stadionépítési projektjeivel: többek között részt vettek a Ferencvárosi és a Puskás Stadion építésében is, de az új paksi atomerőmű kiszolgáló épületein is dolgoznak.

fotó: Átlátszó

Elkészül nyárra, őszre, vagy tavaszra

Az elmúlt időszakban több céldátum is napvilágot látott az építkezéssel kapcsolatban. A Hungexpo Zrt. 2019. szeptemberi üzleti reggelijén az hangzott el, hogy „2021 augusztusának végén, a Vadászati Világkiállítás idejére mindennek készen kell állnia”.

2020 júniusában a KÉSZ Zrt. oldalán arról számoltak be, hogy a megújuló Hungexpo két nagy, emblematikus épületének átadására 2021 őszén kerül sor, és ütemterv szerint halad a felújítás.

2020 augusztusában Kovács Zoltán egy konkrétabb időpontot adott meg: azt nyilatkozta, hogy 2021 tavaszának végére teljesen megújul a terület, amely az idén szeptember 25. és október 14. közötti, Egy a természettel című rendezvény helyszíne lesz. Kovács nyilatkozata szerint tehát alig öt hónapja van a KÉSZ-nek befejezni a munkálatokat.

Kilátogattunk a helyszínre megnézni, hogyan állnak jelenleg az építkezésekkel. A két nagy, emblematikus épület: az új fogadóépület és a kongresszusi központ még javában épül. A helyszínen a kerítésre kifüggesztett, kicsit széltépte táblák egyike rögtön elárulja, hogy egy céldátumot már bebuktak a kivitelezők.

A tábla szerint az új kongresszusi központ várható befejezése 2020 decembere volt.

Fotó: Átlátszó

A központ szemmel láthatóan nincs még kész, így néz ki az épületegyüttes első része, amire a tetőteraszt tervezik:

Fotó: Átlátszó

Az új kongresszusi központ épületén szintén nincs még tető. Az épülethez kapcsolódó vasbeton- és acélszerkezet-építési munkák nagyja elkészült, az üveg előcsarnok építése még zajlik.

Fotó: Átlátszó

A központ lesz az egyik legjelentősebb épület a Hungexpo-n. Az épület három szintes lesz, ahol 1.000 négyzetméteres előcsarnok fogadja a látogatókat az Albertirsai út felől. Az épületben helyet kap egy 2.000 fő befogadására alkalmas plenáris terem, valamint 24 darab kisebb szekcióterem. Továbbá egy 2.500 négyzetméteres, 8 méter belmagasságú multifunkcionális terem is rendelkezésre fog állni.

Az új kongresszusi központ januári állapota (balra) és látványterve (jobbra). Fotó: Átlátszó; Finta Stúdió

A telken található egy másik tábla is, amin a fogadóépület látványterve látható.

Eszerint a fogadóépület kivitelezése várhatóan 2021 decemberében fejeződik be. 

Tehát bele kell húzniuk a kivitelezőknek, hogy az épületet be tudják fejezni jóval korábban, tavasz végére, ahogy azt Kovács Zoltán ígérte.

A helyszínen a munka befejezését 2021 decemberére ígérik. Fotó: Átlátszó

Ha elsétálunk a főbejárathoz, akkor már látni lehet a Hungexpo új 6.500 nm-es fogadóépületének a vázát, ami lehetővé teszi a látogatók kényelmes érkezését, regisztrációját és jegyvásárlását.

Fotó: Átlátszó

Az épületnek még szintén nincs kész a teteje, az X alakú tartóoszlopok, amiket üveggel fognak befedni, viszont már a helyükre kerültek.

A új fogadóépület januári állapota (balra) és látványterve (jobbra). Fotó: Átlátszó; Finta Stúdió

A Hungexpo területén két új pavilon (D1 és D2 kiállítási csarnok) is épül, ezek a munkálatok előrehaladott állapotban vannak.

Az új D1 épület kívülről majdnem kész. Fotó: Átlátszó

Ha megnézzük a látványterveket, akkor láthatjuk, hogy a D1 épületről hiányoznak még a színes borítólemezek.

A kép bal oldalán látható a D1 pavilon látványterve. Forrás: Hungexpo/Finta Stúdió

Hivatalosan nem is lesz majd világkiállítás

Szeptember végén kezdődik az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás. Vadászati kiállítást legutóbb 1971-ben rendeztek Magyarországon, az ötven évvel ezelőtti kiállítás fő helyszíne szintén a Hungexpo volt. Kovács Zoltán tavaly nyáron ismerte el, hogy hivatalosan nem a Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) égisze alatt, de annak támogatásával rendezik meg a 2021-es világkiállítást.

A 2021-es világkiállítás fő rendezvénye a többnyelvű központi magyar tárlat lesz. A kiállításon való hivatalos részvételre a Magyarország meghívását elfogadó külföldi országok saját standokkal mutatkozhatnak be.
Úgy tűnik, hogy a szervezők nem aggódnak, hogy a koronavírus bezavar. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy a világkiállításra reálisan egymillió – kétharmad részt belföldi – látogatóra lehet számítani. Úgy vélte, ha külföldről esetleg nem tudnának turisták jönni, akkor is megközelíthető ez a látogatószám. Magyarországon 670 ezer horgász és vadász van, a családtagokkal együtt 1,5 millió ember kötődik a vadászathoz, halászathoz.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Kovács Zoltán (@zoltanspox)

Azokat pedig, akik esetleg kegyetlen gyilkosoknak tartják a vadászokat, a kiállítás honlapja nyugtatgatja. Ugyanis már a programsorozat mottója is „Egy a természettel (One With Nature), mely azt jelképezi, hogy az emberiség örökké a természet része marad; sorsa a globális élővilág jövőjétől függ, ezért azt védeni kell, és fenntartani megújulási képességét. A világkiállítás által az emberek a fenntartható természethasznosítás bemutatásán keresztül jobban megértik a természetvédelem céljait és elismerik a természetközeli szakmák, tevékenységek, például a vadászat és a horgászat hasznosságát, szükségességét a természetfenntartás és a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából is.”

Milliárdokat nyel el Semjén és Kovács kedvenc hobbija

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2017-ben írta alá a 2021-es vadászati világkiállításról szóló megállapodást a nemzetközi vadászszervezettel, amiben azt állt, hogy

a kormány 387,5 milliót költ a világkiállításra az elkövetkező években. 

A világkiállítás megrendezésére 2017-ben 41,4 millió forintot, 2018-ban 61 millió, 2019-ben 72,4 millió, 2020-ban 93,6 millió, 2021-ben pedig 119,1 millió forintot, összesen 387,5 millió forintot terveztek fordítani. De a kezdeti bejelentések sokszorosára dráguló 2017-es vizes vb-hez hasonlóan a vadászati kiállítás költségei is nagyon elszaladtak.

2019 szeptemberében egy MTI-s hírből derült ki, hogy a Hungexpo nettó 55 milliárd forintból újul meg, ami már önmagában sokszorosa az először bejelentett összegnek.

Idén tavasszal nagy port kavart, hogy az eseményre még a koronavírus-járvány közepette is rengeteget költöttek.

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője ekkor azt az írásbeli kérdést tette fel, hogy: „A vadászati kiállítás költségei helyett miért nem a járványügyi alapot növelte a kormány 1,677 milliárddal?”. A képviselőnőnek Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára erre mindössze egy mondattal válaszolt:

„Az élet újraindítása szempontjából fontos a világszínvonalú nemzetközi rendezvények megtartása Magyarországon.”

A pénzszórás később sem állt meg. 2020 júniusában derült ki, hogy félmilliárdból rendezik meg a vadászati világkiállítás felvezető eseményeit. Kovács Zoltán kormánybiztos 2020 júliusában árulta el, hogy a korábbi 7 milliárd forint helyett 10 milliárd forintot költhetnek a jövő évi vadászati világkiállítás előkészítésére. 2020 augusztusában pedig közadatigényléssel derítettük ki, hogy közel negyedmilliárdból újítottak fel egy 126 éves pavilont a kiállításra.

 

225 millió forintért újították fel Habsburg Frigyes 1894-es pavilonját a vadászati kiállításra

A vadászkastélyt mintázó pavilon a 2021-es vadászati világkiállítás egyik vidéki helyszíne lesz, ahol a gemenci gímszarvas életciklusát mutatják be. Közérdekű adatigényléssel derítettük ki, hogy a pavilon felújítása és költöztetése nettó 225 millió forintba került. A Gemenc Zrt. azt viszont még nem tudta pontosan megmondani, hogy mennyi lesz a berendezés és a kiállítás kialakításának költsége.

Az eseménynek csupán a reklámozása is milliárdokat emészt fel. 2020 novemberében újabb nettó egymilliárd forintos reklámszerződést kötöttek a vadászati világkiállítás kommunikációs feladataira. Eszerint elfogyhatott az első bő egymilliárd forint, amelyet 2019-ben a kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat reklámozására szántak. A kommunikációs projekt nyertese a kormányzati propaganda number one ügynöksége, a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó New Land Media Kft. és Lounge Design Kft. duója.

Azt még nem tudni, hogy a projekt költségvetése végül hol áll meg, ugyanis számos kiadás még ismeretlen. Azt sem tudni, hogy mennyibe fog kerülni magának a kiállításnak a megrendezése.

A Hungexpo 55 milliárdos, az előkészítés 10 milliárdos, és a reklámozás 2 milliárdos költségét összeadva jelenleg 67 milliárdnál áll a számláló.

Az esemény szervezéséért felelős Kovács Zoltán 2020. december 28-án azt közölte Facebook-oldalán, hogy az előző nap tartott Országos Jótékonysági Vadászat több mint 1100 résztvevőjének „nevezési díjából befolyt összeget megyei kórházaink gyermekosztályainak hiánypótló eszközökkel való felszerelésére ajánlottuk fel”, és a jótékonysági vadászatot egyfajta hungarikumként bemutatják majd a vadászati világkiállításon is.

Zsilák Szivia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Az épülő új kongresszusi központ a Hungexpo-n 2021. januárjában és a látványterveken. (fotó: Átlátszó; Finta Stúdió)

Frissítés (2021. január 18.):KÉSZ Csoport kommunikációs ügynöksége a cikk megjelenése után az alábbiak közlését kérte:

„A kerítésen lévő táblán, amire a cikkben hivatkoznak, valóban 2020. decembere áll, mint az új kongresszusi központ várható befejezésének dátuma, viszont a projekt valós, szerződésbe foglalt átadási határideje 2021 decembere; ez a határidő szerepel minden tájékoztató felületen is. Sajnos egyedül a kifüggesztésen tüntettük fel hibásan, köszönjük az észrevételt, javítottuk is a hibát. A Hungexpo revitalizációs munkái egyébként a vártnál gyorsabban haladnak, mivel a kivitelezés során nem kell alkalmazkodni a Hungexpon tervezett rendezvényekhez.”

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42