választás 2019

Élelmiszeradományokkal kampányolhatott Komlón a Fidesz és a Lungo Drom képviselőjelöltje

Élelmiszer-kereskedő cégek által felajánlott adományokkal gyakorolhattak nyomást a szavazókra abban a választókerületben, ahol választási csalás miatt új szavazást írtak ki Komlón. A Lungo Drom és a Fidesz jelöltje egy helyi civil szervezet vezetőjeként hónapok óta osztogatta a csomagokat a rászorulóknak úgy, hogy közben a két politikai szervezet önkormányzati képviselőjelöltjeként kampányolt. Az Élelmiszerbank a megismételt szavazás miatt felfüggesztette az adományok szállítását, és vizsgálatot indított.

Komlón november 10-én új szavazás lesz az 5. sz. választókerület 13. sz. szavazókörében, miután az ellenzéki összefogás kifogását elfogadta a bíróság. Az indoklás szerint több olyan eset is történt a szavazóhelyiségben, ami törvénytelen: így például az, hogy 10-12 fő „segítőként” mintegy száz főt kísért szavazni, és bár azt állították minden esetben, hogy rokonok, ezt a tényt a bizottság nem ellenőrizte. A „segítők” a fülkébe is bekísérték a választókat.

A hely- és személyismerettel rendelkező delegáltak azonosították a kísérőket, akik állításuk szerint minden esetben a Lungo Drom – rendszeresen adományt osztó – emberei voltak.

A kiugróan magas részvételi arányra (reggel pár óra leforgása alatt 260 szavazó jelent meg az urnánál az 1206 szavazásra jogosultból), a helyi független hírportál, a 7300.hu is felfigyelt, és megkérte ott élő olvasóit, számoljanak be arról, mit láttak. A beérkezett válaszokból a következő kép bontakozott ki:

„Már reggel hat órakor betereltek több tucat embert a szavazóhelyiségbe. Az emberek láthatóan kócosak, álmosak voltak, az sem kizárt, hogy még aludtak, amikor értük mentek. Részben autókkal vitték őket, részben „terelték” őket a szavazófülkéhez. Sokan nem tudták a jelöltek nevét sem, azt mondták, valami „furcsa nevűre” kell szavazniuk. Olyanok is voltak, akiknek papírra írták fel, kire kell szavazniuk, de sokan kértek segítséget az x behúzásához is, mert nem értették, mi van a választóívre írva, vagy, hogy mit kell vele csinálni. Többen kísérővel érkeztek, akik követték a szavazókat a fülkébe is. (…) Sokan alkoholt kaptak a szavazatokért cserébe, sőt, pénzt is. (…) A szavazókör bejárata előtt néhány szavazó arról is beszélt egymás között, hogy ha nem szavaznak az adott pártra, akkor „tudod, mi lesz”, illetve, aki nem jól szavaz, az nem kap több adományt” – írta a helyi hírportál.

Mivel az adományosztás és az azzal való visszaélés gyanúja többször is felmerült, megpróbáltunk utánajárni, pontosan milyen adományokról van szó. A helyiekkel beszélgetve a következőket tudtuk meg.

Adományokkal zsarolhatták a szavazókat

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület évek óta oszt az országban és Komlón is élelmiszert. A nonprofit szervezet felkutatja és összegyűjti az élelmiszerfelesleget az üzletláncoktól, majd megsemmisítés helyett eljuttatja azt a rászorulókhoz. Ezt a partnerszervezeteik segítségével teszik meg, akik a szétosztást szintén nonprofit alapon valósítják meg.

A karitatív szervezetek mellett gyakran a családsegítő szolgálatok is részt vesznek a lebonyolításban – így történt Komlón is. Egy idő után azonban a családsegítő – mint később megtudtuk, infrastruktúra- és erőforráshiány miatt – kérte, hogy a lebonyolítást teljesen átadhassa egy helyi civil szervezetnek, a Fekete Láng Érdekvédelmi Egyesületnek. Ekkor kezdődtek a problémák.

Az Átlátszónak nyilatkozó helybéliek szerint az adományosztás azóta nem rászorultság alapján történik: azok kapják az élelmiszert, akik jóban vannak az egyesület vezetőivel, és nem azok, akiknek valóban szüksége lenne rá. A panaszok szerint a húsárut, a szalámikat, a jobb gyümölcsöket és az édességet szinte soha nem osztják szét, csak a zöldséget, tésztát, egyéb élelmiszert. Volt alkalom, amikor a pékárut nem osztották ki időben, így az megpenészesedett – azzal fűtöttek, hogy eltüntessék a melléfogás nyomait – mesélték.

Az önkormányzati választás során állítólag több embert megfenyegettek, hogy nem kapnak majd adományt, ha „nem jól” szavaznak. Az egyesület vezetőinek volt egy listájuk, azzal mentek az emberekért és vitték őket szavazni. Forrásaink szerint a listán azoknak az embereknek a neve és címe volt, akik rendszeresen kapnak adományt.

A nyilatkozók szerint előfordult, hogy azokat, akik adományt kaptak, a beleegyezésük nélkül lefotózták és feltették a Facebookra. Sokan ettől való félelmükben (és a szégyen miatt) már nem mernek adományt kérni. Elmondásuk szerint arra is volt példa, hogy amit az egyik adományosztó betett a szatyorba, annak a felét visszavették, de előtte még lefényképezték az érintettet a tele szatyorral.

A Vörösmarty utcai adományosztó helyiségben emellett nincs kézfertőtlenítésre lehetőség, és gyakran beteg emberek osztják szét az élelmiszert – mesélték a szemtanúk. Kenderföld városrész Komló egyik legszegényebb területe, itt találhatóak a komfort nélküli vagy alacsonyabb komfortfokozatú lakások, ezért könnyű függésben tartani az alacsony jövedelmű családokat az adományokkal.

Az Élelmiszerbank adományai mellett a Mikulásgyárét is osztották Orsósék

Az adományosztást ráadásul senki sem felügyeli, és sokan úgy tudják, mindez a Fekete Láng adománya, nem pedig az azokat felajánló élelmiszerkereskedő cégeké. Mindez annak fényében fontos információ, hogy a Fekete Láng Egyesület vezetője nem más, mint a választókerületet nagy fölénnyel megnyerő Orsós Ferenc „Gogen”, a Fidesz és a Lungo Drom jelöltje.

Vagyis: az emberek azt is hihették, hogy ők a Lungo Dromtól, a Fidesztől, vagy Orsós Ferenctől kapják az adományt, ezért nekik tartoznak hálával.

Megkérdeztük Orsós Ferencet, tisztában volt-e azzal, hogy politikusként nem oszthatta volna az Élelmiszerbank adományait azóta, hogy a júliusban bemutatták, mint a Fidesz jelöltjét az 5. sz. választókerületben, és hogy mit mondott volna, ha ugyanezt egy másik párt jelöltje tette volna meg.

A képviselő (aki egyben a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is) kérdésünkre elmondta, a Komlói Fekete Láng Egyesület élelmiszerosztásait önkéntesek és alkalmazottak végzik a mindennapokban. Emellett hangsúlyozta, hogy ő csak szeptembertől jelölt. Ha pedig egy másik jelölt végezte volna ugyanezt a munkát, ő „természetesen minden erővel segítette volna, hogy ez ne akadjon fenn”.

Arra is rákérdeztünk, hol és milyen formában tájékoztatja a rászorulókat arról, hogy az élelmiszer mikor honnan származik, és hogy milyen nyilvántartást vezetnek azokról a családokról, akik rendszeresen kapnak adományt. Ezzel kapcsolatban Orsós Ferenc elmondta, az adatbázisukban név, lakcím és a család létszáma szerepel, „amit a Családsegítő jelölt meg az ő ügyfeleik szerint”. Arról pedig, hogy az adományosztásra az Élelmiszerbank által van lehetőség, „jól látható helyen poszterek és reklámanyagok vannak kifüggesztve.”

A Facebookon ennek mindenestere nyoma sincs: Orsós oldalát visszapörgetve egyetlen utalást sem látni az Élelmiszerbankra. Akad viszont köszönetnyilvánítás Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselőnek és Polics József fideszes polgármesternek címezve.

Arra, hogy a kialakult helyzetben miért nem magyarázza el nyilvános posztban a rászorulóknak, hogy valójában miért szünetel az adományosztás, valamint miért nem mutat rá, hogy az Élelmiszerbank adományai a választástól teljesen függetlenek, és bárki nyer, a csomagok akkor is érkeznek majd, Orsós Ferenc azt válaszolta, hogy természetesen megnyugtatta az embereket, hogy az osztást ugyanúgy folytatni fogják.

Sőt, hozzátette, hogy ő maga hívta fel a figyelmet arra, hogy az Élelmiszerbank a választások idejére szüneteltesse az adományosztást, azt viszont nem tudhatta, hogy új szavazást írnak majd ki. (A megismételt választásról az Élelmiszerbank portálunktól értesült, amikor az ügyben megkerestük őket – a szerk.)

Orsós Ferenc szerint soha nem volt semmi köze sem a Lungo Dromnak, sem pártoknak az élelmiszerosztáshoz, azt pedig, hogy bárki megzsarolta volna a szavazókat az élelmiszercsomag elmaradásával, koholt vádnak nevezte és visszautasította.

A képviselő úgy véli, neki nincsenek ellenségei, mindenkivel jóban van, így mindenki részesül az adományokban, nemcsak az ő ismerősei. Egyúttal azt is tagadta, hogy visszatartanának adományokat: „mindent kiosztunk” – írta válaszlevelében.

Mindenki másképp emlékszik

Megkérdeztük a komlói önkormányzatot is, volt-e tudomásuk arról, hogy a Komlói Családsegítő Szolgálat az Élelmiszerbanktól kapott adományok osztását a Fekete Láng Egyesületre és annak vezetőjére, Orsós Ferencre bízta idén áprilistól. Amennyiben igen, nem tartották-e összeférhetetlennek, hogy egy olyan személy végezze az adományosztást a rászorulóknak, aki képviselőként indult a Fidesz illetve a Lungo Drom színeiben az önkormányzati választáson. Ez ugyanis legkésőbb júliusban, a hivatalos bejelentés idején biztossá vált.

A Komlói Fidesz július 11-én jelentette be, kiket indít az önkormányzati választáson

Rákérdeztünk arra is, kikérte-e az önkormányzat véleményét a döntésről a családsegítő szolgálat, vagy egyáltalán lett volna-e ilyen kötelezettsége. Ha pedig igen, mivel jár ennek elmulasztása.

Polics József (Fidesz-KDNP), Komló (egyelőre nem jogerősen újraválasztott) polgármestere az Átlátszó kérdésére azt mondta, az önkormányzatnak nem volt ráhatása arra, kivel kötött megállapodást az Élelmiszerbank. Hangsúlyozta, a város intézményei „a hatáskörükbe utalt feladatukat az alapszabályban foglalt feltételekkel végzik, és sem az önkormányzati, sem a társulási rendszerben nincs erre ráhatásuk”. Emiatt ő maga sem kívánt, és nem is kíván az alapműködési kérdésekbe beleszólni.

Hozzátette, a rászorultság nem a kampányhoz kötődik, és sajnálja, hogy „egyesek kampányt csinálnak belőle és az Élelmiszerbanknak írogatnak.” Polics ezen a ponton egész másképp látja a körülményeket, mint a csapatába tartozó Orsós Ferenc, aki viszont azt állítja, ő maga kérte az adományosztás szüneteltetését az októberi választás előtt.

Ahogy a politikus írta, az „alaptalan vádaknak köszönhetően már másodszor két hétre szünetel az élelmiszerbanki ellátás”. Pedig „adni a legcsodálatosabb dolog, és örüljön, aki ezt megteheti. Ne az irigység, a rosszindulat vezéreljen minket, hanem a szeretet és akkor minden jobb lesz” – fogalmazott Polics József.

Ugyanúgy nem tudott Orsós állítólagos indítványáról néhány közeli ismerőse sem, akik a Facebookon (és információink szerint az adott választókerületben is) azt terjesztik, hogy „rosszindulatú emberek miatt” állt le az adományosztás.

Sőt, még azok a Lungo Drom-os képviselőjelöltek, akik Orsóssal együtt indultak (és nyertek) a választáson, is azt írták a Facebookon, hogy „tudják és hiszik, hogy akik ezt tették (tehát leállíttatták az adományosztást – a szerk.), vissza fogják kapni a Jó Istentől, hiszen nagycsaládosoktól, gyerekektől, idősektől vették el a napi élelmiszer adományt”.

Szerintük nagy öngólt rúgott az, aki ezt tette 12 nappal a választás előtt, hiszen sok éhező, fázó embernek lett volna szüksége „Orsós Ferenc Elnök Úr nagylelkű adományaira”.

Mindenesetre megkérdeztük a komlói családsegítő szolgálatot is, hogy megtudjuk, miért pont a Fekete Láng Egyesületet választották az adományosztásra, és hogy jelezték-e az összeférhetetlenséget az Élelmiszerbanknak, amikor júliusban kiderült, hogy az egyesület vezetője képviselőjelöltként indul a Fidesz és a Lungo Drom színeiben az önkormányzati választáson.

A családsegítő szolgálat vezetőjétől, Elmontné Popán Ildikótól kapott válasz szerint ők idén április 30-ig álltak kapcsolatban az Élelmiszerbankkal, ezután „az intézmény személyi és tárgyi feltételei nem tették lehetővé hogy a munkát tovább folytassuk, ezért egy helyszíni ellenőrzés során kértük a szerződésünk felmondását”. Ezután az adományosztásban évek óta segédkező Fekete Láng Egyesület felajánlotta hogy szívesen átvállalnák ezt a feladatot, ami a családsegítőnek is megfelelt, „hiszen évek óta végzik a tevékenységet, napi megélhetési gondokat orvosolnak egy szegregált területen, és együttműködésünk során sosem tapasztaltunk problémát”. Az új partnert azonban nem ők, hanem az Élelmiszerbank választotta ki.

Az Élelmiszerbank vizsgálódik

Megkerestük a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet is, ahol Cseh Balázs elnök készséggel állt a rendelkezésünkre. Kérdésünkre elmondta, már korábban is érkeztek panaszok Komlóról, sőt, a baranyai város sajnos mindig is a „nehezebb esetek” közé tartozott.

Nincs ugyanis a településen olyan ismert, országos karitatív szervezet, amely vállalni tudta volna az adományosztást, a családsegítő szolgálat pedig infrastruktúra- és erőforráshiány miatt nem tudta folytatni a munkát. Így került a Fekete Láng Egyesülethez a feladat, a komlói családsegítő szolgálat javaslatára.

A felsoroltakhoz hasonló esetekről ők is hallottak már, az ilyen bejelentéseket minden esetben kivizsgálják, azonban ezek valóságtartalmának ellenőrzése nem egyszerű feladat. A beérkező információkat fenntartásokkal kell kezelniük, hiszen volt olyan esetük is, amikor csak le akartak valakit járatni rosszindulatú pletykákkal. A kivizsgáláshoz ilyen esetben személyes látogatás is szükséges, hogy meggyőződjenek arról, rendben zajlanak-e a folyamatok.

Ezt egy három fős csapat végzi az országban, évente egy alkalommal általában minden szervezethez eljutnak. Ha valahol törvénytelenségeket, visszaéléseket tapasztalnak, az érintett szervezetet kizárják az adományosztásból, és amennyiben szükséges, feljelentést is tesznek.

A komlói esettel kapcsolatban Cseh Balázs azt mondta, a panaszok kivizsgálása még folyamatban van, de az október 13-i választás előtt két héttel, és most, a megismételt szavazás előtt is felfüggesztették az adományosztást, hogy ne lehessen ezzel befolyásolni a szavazókat. Másrészt már a választások előtt megindult a panaszkezelési folyamat az esetekkel összefüggésben, aminek az eredménye az is lehet, hogy felbontják az idén áprilisban kötött megállapodást a Fekete Lánggal.

Az Élelmiszerbank ugyanis szigorúan független, politikailag semleges szervezet, így nem elfogadható számukra, hogy politikai pártok képviselői politikai célú befolyásolásra használják az élelmiszerosztást.

Megismétlik a szavazást

Az ügy érdekessége, hogy amennyiben a választási csalás miatt november 10-re kiírt új szavazáson az említett 13. sz. szavazókörben Ferenczy Tamás polgármesterjelölt több szavazatot kap, mint az első alkalommal, vagy a nem jogerősen megválasztott régi-új polgármester, Polics József kevesebbet, akkor akár új polgármestere is lehet Komlónak.

Olyan kicsi volt ugyanis kettejük között a különbség, hogy egy szavazókörön is múlhatott a végeredmény. Polics (Fidesz) 4177, míg Ferenczy (Komló Összeköt) 4059 szavazatot kapott, ami 118 szavazatot jelent. A 13. sz. választókör volt azonban az egyetlen, ahol Polics több mint 300 voksot tudott begyűjteni Ferenczy 171 szavazatával szemben. Vagyis ha itt jelentősen lecsökken a különbség, meg is fordulhat az állás.

A testület összetétele pedig annyiban változhat, hogy újabb ellenzéki jelölt kerül be, növelve a már meglévő 7-5-ös fölényt. Ha viszont ismét Orsós Ferenc nyer, akkor marad a korábban kialakult felállás.

Ferenczy Tamás, a komlói képviselő-testületben már biztosan többséggel bíró ellenzéki összefogás vezetője szerint az önkormányzat a jövőben kiküszöbölhetné az adományosztással kapcsolatos anomáliákat.

Ennek érdekében szerinte az lenne a legcélravezetőbb, ha ismét a családsegítő szolgálat végezné az adományosztást, ám ehhez az önkormányzat biztosítana plusz embereket vagy bármilyen további segítséget, amire a szolgálatnak szüksége van. Így egyik politikai párt sem tudná kisajátítani az élelmiszerosztást, és függő helyzetben tartani a rászorulókat. Az adományokra ugyanis sajnos továbbra is szükség van, így mindenki abban érdekelt, hogy mielőbb rendeződjön a helyzet – mutatott rá a polgármesterjelölt.

Katus Eszter

A szerző a 7300.hu komlói helyi hírportál szerkesztőségének is tagja. Címlapfotó forrása: Orsós Ferenc / Facebook

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42