Visszafogadjuk-e a gyilkosokat? Tunéziában indulatokat kelt a dzsihadisták hazatérése

Az Iszlám Állam lassú felszámolásának következménye a harcosok visszatérése Észak-Afrikába. Ennek a folyamatnak több jelét lehetett már tapasztalni az elmúlt hónapokban. Rajacic Ágnes 2018. nyarán Tunéziában járt utána annak, hogyan vélekednek a helyiek arról, hogy egy tuniszi fiatalember Szíriába utazott, és beállt harcosnak az Iszlám Államba. Mohamed Amin végül életét vesztette a harcokban, de az országban több ezer dzsihadista visszatérésére számítanak, ami komoly dilemmát okoz a társadalom számára. Videóriport.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A helyi szóbeszéd szerint a tunéziaiak voltak a legelszántabb dzsihadisták. Minél keményebben bántak velük a kiképzők, ők annál inkább kitartottak. Az országban keringő történetek közül az egyikben megkérdeztek egy tunéziai harcost, akit a szír kormányerők fogtak el és börtönöztek be Szíriában. „Mit csinálnál, ha kiengednének? Visszamennél Tunéziába?”

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

A fogoly erre azt felelte, hogy Tunézia még nem a dzsihád földje, így mindent megtenne azért, hogy Szíriában maradjon, és a kérdezőt lefejezhesse.

Tunéziában három-négyezer dzsihadista visszatérésére számítanak Szíriából, beleértve azt a kilencszáz embert, akik a szír börtönökben már letöltötték a büntetésüket a terrorszervezetben való tevékenységükért. A harcosok visszafogadása hatalmas dilemmát jelent a tunéziai társadalom számára, és egyben tabutéma is, nehezen beszélnek róla. Míg a többség teljesen elutasítaná a dzsihadistákat, a tunéziai alkotmány huszonötödik cikkelye szerint senkitől sem lehet megvonni az állampolgárságot, nem lehet kiutasítani, és nem lehet megakadályozni a hazatérését sem.

A kettős börtönbüntetést is tiltja a törvény, tehát akit már egyszer más országok bírósága elítélt, az Tunéziában nem kaphat újabb büntetést ugyanazért. 2017-ben ugyan létrehoztak egy parlamenti bizottságot a törvény szigorítására, de ez a bizottság nem jutott egyről a kettőre, mert az Ennahda párt, a vallási jobboldal, megvétózta a munkát. Szerintük az extrémizmus csak egy betegség, amiből ki kell gyógyítani a fiatalokat. Sokan gondolják azt, hogy az iszlamizációs hullám a tunéziai forradalom exportja volt, amit éppen a 2011 és 2014 között kormányzó Ennahda párt termelt ki, a külföldi vallási térítők és az Öböl-menti arab országok jelentős pénzbeli támogatásainak beengedésével. Mert előtte se terrorizmus, se csempészet nem volt, mondták az általunk megkérdezettek.

Helyi forrásaink a fiatalok „jövő nélküliségét” jelölik meg a tömeges iszlamizáció másik fő okaként. A politikai fejlődés mellett, melynek fő oszlopa a 2014-ben elfogadott, rendkívül haladó szellemű alkotmány, Tunézia egyre mélyülő gazdasági és szociális válságba került. Ez pedig kétségkívül táptalaja a dzsihadizmusnak. A frissen diplomázottak harminc-negyven százaléka nem talál állást, és ez az arány még rosszabb a kevésbé képzettek körében. Sok fiatal már nem is látja értelmét a tanulásnak, és inkább máshol keresi a megélhetést.

Ebből a helyzetből jelentett kiutat, főleg az elmaradottabb régiókban, a külföldi térítők által felajánlott pénz, és mellé a szigorú vallási tanok elsajátítása.

Videónk főhőse, Mohamed Amin, alias Yusuf el Benzarti is ezt az utat járta végig: 2013-ban radikalizálódott, és Szíriában halt meg négy évvel később. Rokonai és ismerősei ellentmondásosan viszonyulnak történetéhez, és nagyon nehéz volt őket szóra bírnunk ebben a témában.

Visszafogadjuk-e a gyilkosokat? Indulatokat kelt a dzsihadisták hazatérése from atlatszo.hu on Vimeo.

Helyszíni forrásaink szerint a harcosok visszafogadásához deradikalizációs stratégiák bevezetésére és komoly pénzforrásra lenne szükség Tunéziában. A rehabilitációs központok létrehozása hatalmas befektetést igényelne, a dzsihadisták bebörtönzése pedig egyáltalán nem jelent megoldást, hiszen ott a szélsőséges eszmék csak tovább terjednének.

A helyszínen járva azt tapasztaltuk, hogy Tunéziában a lakosság túlnyomó része, a mohamedán vallást szigorúan tartó emberek is elutasítják az erőszakot, a dzsihádot, és sokan nem értenek egyet az újkeletű vallási szokásokkal sem.

Nyolc év távlatából sokan gondolják úgy, hogy Ben Ali elnök uralma alatt az ország, ha gazdaságilag nem is, de nemzetbiztonsági szempontból stabilabb volt. Tunéziában 2010-ben tört ki az ú.n. jázminos forradalom, amit később, amikor más arab országokra is átterjedt, „arab tavasznak” kezdtek hívni. A tunéziaiak elűzték a 23 éve hatalmon lévő Zín el-Ábidín ben Ali elnököt, aki 2011. január 14-én lemondott, és Szaúd-Arábiába távozott. Immár senki sem vitatja a forradalom társadalom-átalakító hatását, amelyben az emberek részben gazdasági okok miatt mentek az utcára: a munkanélküliség, a korrupció, a szólásszabadság hiánya, és az alacsony életszínvonal miatt.

A védelmi költségvetést az elmúlt években megtriplázta az állam, főképp a szélsőségesek elleni védekezésképpen. Ez viszonylag hatékonynak is bizonyult, hiszen a 2015 márciusában, a Bardo Múzeumban történt, 23 halálos áldozatot követelő öldöklés, majd ugyanazon év júniusi, 37 halálos áldozatot követelő Sousse-i fegyveres lövöldözés után már nem volt jelentős terrorista esemény. A hatóságok állítólag 12 ezer fiatal távozását is megakadályozták, akik a vallási háborúba kívántak volna becsatlakozni.

Rajacic Ágnes