Önköltség alatt kapjuk a vizet, a rezsicsökkentés a vízszolgáltatás összeomlásához vezethet

Állami beavatkozás nélkül néhány éven belül összeomolhat a víziközmű szolgáltatás több magyarországi kistérségben. Aztán pedig mindenütt. Az ágazatot az állam beavatkozása, vagyis a rezsicsökkentés juttatta idáig. Ezt a kormány is pontosan tudja, hisz a szolgáltatás válság felé sodródásáról épp a Századvég Gazdaságkutató Zrt. írt átfogó tanulmányt.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Társadalmi célú hirdetés

A hazai vízközmű-szolgáltatás aktuális helyzete című elemzést a Századvég a nyáron fejezte be. A munka alcíme: „Fenntartható lesz-e az ellátásbiztonság a jövőben?” Aki elolvassa a tanulmányt, aligha válaszolhat mást a kérdésre, mint hogy nem. Ha nem lesz változás, akkor biztosan nem.

A Századvég a negyven hazai vízszolgáltató cég szakmai, érdekképviseleti szervezete, a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) megbízásából vizsgálta az ágazat helyzetét. A MaVíz – vélhetően – azért Századvéget kérte meg a tanulmány elkészítésére, mert a kormány számára ez a leghitelesebb kutatóműhely, így a politikai vezetés nehezebben mondhatja majd azt, hogy a bajok sorolása csupán szakmai nyavalygás, lobbi.

Menekülő szakemberek

Nézzük, mit állapított meg a Századvég elemzése! Az alapján, hogy milyen a szakmában dolgozók korfája, és mennyire megoldott a nyugdíjba menők az utánpótlása, a víziközmű cégek 2027-ig elveszítik alkalmazottaik negyedét, 5150 embert. Ám a valós kép ennél is rosszabb lehet, hisz félő, hogy nemcsak a nyugdíjba vonulók hagyják el a pályát, hanem sokan mások is.

A víziközmű cégek dolgozóinak jövedelme 2012-ben még 1,1 százalékkal haladta meg az ipari munkavállalók átlagbérét, most viszont 7,5 százalékkal elmarad attól. Még ennél is nagyobb bérfeszültséget okoz, hogy a villany-, gáz- és hőszolgáltatóknál havonta több mint 200 ezer forinttal magasabb a nettó átlagbér: ez tavaly 418 ezer volt az energiaszektorban, 214 ezer a vizeseknél. A két ágazatban az elvárt szakmai felkészültség, az elvégzendő munka, a fizikai megterhelés, az időjárásnak való kitettség, a balesetveszély nagyon hasonló, így az energiaszektor könnyedén átcsalhatja magához az alulfizetett víziközmű dolgozókat.

Veszélyesen elöregedő hálózat

Mindeközben nem kevesebb, hanem inkább több dolgozó kellene, mivel égető szükség lenne a vízvezetékek cseréjére. A magyarországi ivóvízhálózat hossza 92 446 kilométer. A hálózat harmada azbesztcement, ezeket főképp az 1960-as és 70-es években fektették. Az eternitcsövek tervezett élettartama maximum 50 év, így ezek a vezetékek már nem bírják sokáig. A PVC csöveket 1970 és 1990 között fektették, ezeket 30-40 évre tervezték. A következő 20 évben a legóvatosabb becslés szerint is 40 ezer kilométer cső cseréje elkerülhetetlen. Vagyis évente 2000 kilométernyi hálózat megújítása lenne indokolt, ezzel szemben jelenleg évi 350 kilométer cső cseréjére nyújt pénzügyi fedezetet a cégek bevétele.

Az elmúlt évek elmaradt amortizációs munkáinak következménye, hogy tavaly több mint dupla annyi csőtörést kellett elhárítani, mint öt évvel korábban. 2012-ben kilométerenként 0,61 eset történt, 2017-ben már 1,34. A köztes években a hibaszám-növekedés folyamatos volt, tehát nem kiugró adat a tavalyi. Szerepel az anyagban, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) felmérése a hálózat 56 százalékát túlnyomóan kockázatos, míg 30 százalékát kockázatos állapotúnak minősíti. A szennyvízrendszer állaga jobb, mivel annak nagyobb részét az elmúlt 30 évben építették ki, ám a felújítás lassúsága itt is rohamosan rontja a hálózat biztonságát. Ezt bizonyítja, hogy a szennyvízcsövek meghibásodási esetszáma 2012 és 2017 között 41 százalékkal nőtt.

Folyik a szar a Tiszába, de Kuna Tibor PR-cége negyedmilliárd forintot keres az államosított szennyvíz-bizniszen

Miközben azon megy a vita az érintett felek között, hogy ki állja azt a 14 millió forintot, amennyibe a súlyos tiszai környezetszennyezés kezelése kerülne, Szíjjártó külügyminiszter barátja szépen kap a vízközmű-szektorból is apanázst: a központosított állami kommunikációs közbeszerzésen a Trinity International Communications Kft.

Ennyiből ezt lehet

A tanulmány szerint az előbbi helyzet egyértelműen annak a következménye, hogy a vízműcégek alacsony áron szolgáltatnak, s nem marad pénzük a hálózat felújítására. Ismert, hogy a kormány 2012-ben befagyasztotta a vízdíjakat, majd 2013-ban az ágazatot is elérte a rezsicsökkentés, ami 10 százalékkal mérsékelte a lakosság befizetését. Azóta nem változott az vízdíj, miközben a szolgáltató cégek számára – az infláció miatt – minden beszerzés drágult. Ráadásul a működtetett hálózat nagysága után 2013 óta közműadót kell fizetnie a cégeknek, ennek éves összege 14,1 milliárd forint. Ha mindezeket figyelembe vesszük, akkor a lakossági vízdíjnak tavaly 71,2 százalékkal kellett volna meghaladnia a 2012-es, vagyis a rezsicsökkentés előtti szintet.

Az önköltség alatti áron szolgáltató, s emiatt veszteséggel gazdálkodó cégek döntő többsége ellen már rég felszámolás indult volna, ha az állam nem biztosítana számukra központi támogatást – ez tavaly 36,2 milliárd forint volt. Ám ez csak a működésre elég, arra már az állam nem biztosít fedezetet, hogy a cégek felújítsák a hálózatukat és berendezéseiket.

Ugyanakkor a MEKH adatai szerint ahhoz, hogy a vízműrendszer nem omoljon össze, a következő 15 esztendőben évente 103 milliárd forintot kellene fordítani a vízműcégek által használt csőrendszer megújítására. A 40 vizes cég összesített éves árbevétele 250 milliárd forint – ezekből a számokból adódik, hogy akkor lehetne megelőzni a vízszolgáltatás 10, de maximum 20 éven belül bekövetkező teljes összeomlását, ha e cégek árbevétel felmenne 353 milliárdra. Csakhogy ez azt jelentené, hogy a vízdíjakat 40 százalékkal emelni kellene.

A Századvég nem tesz ilyen javaslatot, ami aligha meglepő, hisz, ha ezt tenné, akkor szembe menne a kormány politikai szándékával. A tanulmány felveti annak lehetőségét, hogy engedjék el a cégeket sújtó közműadót, és csökkentség a víz áfáját 27-ről 18 százalékra. Ez a két lépés évi 23 milliárd megtakarítást hozna a vízközmű cégeknek. Az elemzés azonban mindjárt hozzáteszi, hogy ez a pénz nem elég (ne feledjük 103 milliárd hibádzik), ezért új források bevonására lenne szükség. Ám hogy mik lennének ezek a források, arról a tanulmány hallgat.

Van, ahol rosszabb, van, ahol jobb a helyzet

Az elemzést elolvasva megkerestem a Magyar Víziközmű Szövetséget. Nagy Edit, a MaVíz főtitkára úgy fogalmazott, hogy a Századvég analízise tényszerű, ennél többet azonban nem kívánt mondani, már csak azért sem, mert jelenleg tárgyalnak az ágazat helyzetéről az Információs és Technológiai Minisztériummal.

Megkerestem több víziközmű cég vezetőjét, ám ők se akartak nyilatkozni. Ez persze várható volt, hisz ezek a gazdasági társaságok önkormányzati és állami tulajdonban vannak, és az említett gazdák sehol sem engedélyezik, hogy a szakmai vezetők szóba álljanak a sajtóval. Mindamellett a víziközmű cégek felelős beosztásban lévő műszaki vezetőinek – elejtett vagy név nélkül elmondott – szavaiból kiderült, hogy ők is megalapozottnak és fontosnak tartják a Századvég elemzését. Többen hangsúlyozták, hogy a felmérés egy összkép, egyes cégeknél az átlagnál lényegesen rosszabb vagy éppen lényegesen jobb a helyzet.

Például a fővárosi vízszolgáltatók nem szenvedik meg annyira a rezsicsökkentést és a közműadót, hisz kis területen sok a fogyasztójuk, ezért a közműadó őket kevésbé sújtja. Ráadásul Budapesten sok az ipari vállalkozás, amelyek emelt áron veszik a vizet. A hátrányos helyzetű, ipari üzemek nélküli régiók vízközmű cégei viszont roskadoznak a terhek alatt. Náluk a vízdíj eleve alacsony volt, hisz ott már korábban is kímélni kellett az alacsony jövedelmű, elszegényedett lakosságot, ezért az önkormányzatok már a rezsicsökkentés előtt sem járultak hozzá a díj minimálisan szükséges emeléséhez sem. Az ilyen térségekben a rezsicsökkentés és az árbefagyasztás még inkább eltávolította a víz árát a szolgáltatás valós költségétől.

A víziközműves szakemberek egyetértenek a Századvég problémamegoldó javaslataival, ám hozzáteszik: bár a közműadó elengedése és az áfa csökkentése enyhítené a pillanatnyi gondokat, de semmiképp sem oldaná meg szolgáltatás közép- és hosszútávon jelentkező problémáit.

A rezsicsökkentés vitte negatív spirálba ezeket a cégeket, így az igazi megoldás csak az lehet, ha emelik a víz árát. Ugyanakkor minden kérdezett biztosra vette, hogy a kormány a 2019-es önkormányzati választás előtt erre nem lesz hajlandó. Ha később lesz is némi emelés, azt az ágazat szakemberei kizártnak tartják, hogy néhány éven belül a reális árat kelljen fizetnie a fogyasztóknak. A költségeket fedező vízdíj a kisjövedelműek megélhetését tovább rontaná, s a kormány fél ettől, no és attól is, hogy a drasztikus díjemeléssel a politikai vezetés elismerné: a víz esetében a rezsicsökkentésnek nem voltak meg gazdasági alapjai, vagyis az egész nem volt több kampányfogásnál.

A fentiek ellenére az iparági szakértők egyöntetű véleménye, hogy a vízdíj viszonylag jelentős emelése elkerülhetetlen. Igaz, az állam átvállalhatja a vízközmű cégek veszteségét és a hálózatfelújítás költségeit is, ám ha ezt teszi, ugyanúgy a lakossággal fizetteti meg a szolgáltatás veszteségeit, csak nem az emelt vízdíjak, hanem központi támogatás útján. Igaz, ha elengedik a közműadót és csökkentik az áfát, akkor ennek fedezetét is csak más adókból vagy máshonnan elvont pénzekből tudja előteremteni az állam.

A legpazarlóbb spórolás

A víziközműves szakemberek azért is rossznak tartják, hogy elszakadt a víz ára az előállítási költségtől, mert az indokoltnál olcsóbb víz nem készteti a lakosságot takarékosságra. De az állam maga is pazarol, hisz a hálózat felújításának elmaradása és a csőtörések miatt az egyre nagyobb értéknek számító ivóvíz negyede-harmada elfolyik a semmibe. A fejlett országokban ez az érték 10, néhol meg 5 százalék alatt van.

A szakemberek azért is elkerülhetetlennek látják a vízdíjemelést, mert a vízdíj ilyen mértékű állami támogatása uniós elvekkel ütközik. Az unió elvárja, hogy a közszolgáltatások díja tükrözze a ráfordítás költségét – a víz esetében a takarékosság miatt is. Csak idő kérdése, mikor támadja meg az unió a magyar gyakorlatot.

Ráadásul az EU kötelességszegésért is eljárást indíthat ellenünk, mivel a közösség pénzéből megépült szennyvízvezetékek amortizációjára a víziközmű cégek nem különítenek el pénzt. Márpedig a támogatás egyik alapfeltétele volt, hogy nekünk kell gondoskodnunk az uniós forrásból megépített hálózat megóvásáról. 2004 óta ezermilliárdos nagyságrendű támogatást kapott az ország az új szennyvízrendszerek kiépítésére, komoly teher lenne azt visszafizetni.

„Kérjük vissza az arzénos vizet” – így sikerült a 6 milliárdos ivóvíz-projekt Felső-Bácskában

Baján hetek óta botrány van a vezetékes víz körül: számos helyen még kézmosásra sem lehet használni a vizet. A város a vezetője annak társulásnak, amelyik 6 milliárd forint uniós és magyar költségvetési támogatást kapott a térségi ívóvízminőség-javító projektre.

Tudják, de nem teszik

A víziközműves szakemberek elmondták azt is, hogy az elmúlt években már több, a mostani Századvég-tanulmányhoz hasonló elemzés született, mégse történt semmi. És most sincs arra utaló jel, hogy ebben változás lehetne.

Annak sincs jele, hogy a vízközmű cégek dolgozóinak béremelésén gondolkodna a kormány, így viszont felgyorsulhat a dolgozók menekülése a szektorból. Egy jellemző történet: a MaVíz minden évben rendez szakmai vetélkedőt a fizikai dolgozóknak – nemrég előfordult, hogy a győztes brigád nem sokkal később elszegődött külföldre. A dolgozók kilépése és a csőhálózat elöregedése miatt a haváriahelyzetek akár már néhány év múlva elviselhetetlenek lehetnek a lakosság számára, prognosztizálták többen is. Megemlítették, hogy néhány figyelmeztető eset volt már, előfordult például, hogy Pakson napokig tartott egy gerincvezeték törésének javítása, s a vízhiány miatt leállt a fél város, az iskolákban is szünetet kellett elrendelni.

Az egyik víziközmű cég szakembere elmondta, hogy náluk a hálózat kora és állapota miatt évente 30 kilométer csövet kellene kicserélni, ám az amortizációra annyi pénzt tesznek félre, amiből 30 métert se lehet felújítani. Ezért hét éve egy méternyi vezetéket sem újítottak fel, hisz ilyen kicsi munkákba nem is érdemes belefogni.

Minden kérdezett vezető értelmetlennek találta a „csőadó”-nak csúfolt közműadót. Egy méter vezeték után 125 forintot kell fizetni, s ez különösen sújtja a falvakat ellátó cégeket. Az ő árbevételük 8-10 százaléka elmegy a csőadóra, míg a fővárosi szolgáltatók esetében ez 3-4 százalék. Mi értelme van ezzel az adóval sújtani a nyomott vízdíj miatt amúgy is veszteséges víziközmű cégeket, kérdezték valamennyien.

Az egyik szolgáltató például vizet visz egy falun kívüli pusztába, ahol negyven ember él, az általuk fizetett díj egy év alatt 800 ezer forint. Az odafutó vezeték 8 kilométer, így az egymillió forintra rúgó csőadó önmagában több, mint a falu külterületén kasszírozott bevétel.

Arról, hogy a csökkentett vízdíj milyen hatással van a fogyasztók fizetési moráljára, megoszlottak a vélemények. Volt, ahol azt állították, hogy a díjcsökkenés óta kevesebb az elmaradás, de volt, ahol épp az ellenkezőt tapasztalták, s náluk a tartozók mindig csak akkor akartak fizetni, amikor mentek már kikötni az adós házába befutó csövet.

Arról eddig sehol sem készült felmérés, hogy az emberek mennyire drágállják a vízszolgáltatás árát, és tisztában vannak-e a víz előállításának valós költségével. Arról se faggatták az embereket, hogy mekkora az a díjemelés, amit el tudnak még viselni – mindenesetre ha a reális árat kellene fizetni a vízért, akkor átlagosan havi 6-800 forinttal lenne magasabb az egy főre jutó vízdíj.

Ungár Tamás

Címlapfotó: Pixabay