MVM-dosszié

A félmilliárdos MVM-támogatásból 433 milliót négy nyúlfarknyi imázsvideóra költött el a CÖF

Be kellett perelnünk az MVM-et, hogy megtudhassuk, mire költötte el a CÖF az állami cégtől kapott 508 millió forint támogatást. De sikerült. Szeptember 5-én iratbetekintésen voltunk az MVM-székházban, és megtudtunk mindent. A lényeg: a támogatásból 433 millió forint négy darab kisfilmre ment el, amiket egy fideszközeli cég gyártott, és a TV2 sugárzott. 



Társadalmi célú hirdetés

Tavaly májusban kiderítettük, hogy az MVM 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a CÖF-öt, majd idén áprilisban kipereltük az állami cégtől a támogatással kapcsolatos iratokat. Kicsit később ismét bepereltük az MVM-et, mert nem volt hajlandó kiadni a CÖF beszámolóját a pénz felhasználásáról. Augusztusban váratlanul iratbetekintést ajánlott fel a cég, így végül bírósági tárgyalás és ítélet nélkül sikerült megtudnunk, hogy mire költötték a fideszközeli civilek a félmilliárd forintot.

Az MVM-székházban a szeptember 5-i betekintésen két mappányi dokumentum várt ránk, amelyekben a CÖF részletesen beszámolt az 508 milliós támogatás felhasználásáról.

Villámgyorsan kiderült a lényeg: az MVM-támogatásból egy „misszió” keretében 433 millió forintot négy darab kisfilmre költött el a CÖF. Az darabonként 108,25 millió forint közpénz. 

A beszámoló hosszasan magyarázza az okokat és célokat:

„CÖF MISSZIÓ címmel négy epizódból álló miniprogramban mutatjuk be a CÖF-CÖKA által képviselt értékrendszert, a civil szerveződés küldetését, azt a missziós tevékenységet, amely révén egyrészről a különböző társadalmi csoportok életét, gazdasági működését kívánják megkönnyíteni, vagy akár korcsoportok életét egészségesebbé tenni. A televíziós széria célja továbbá a CÖF-CÖKA azon aktivitása, amellyel határokon átívelő összefogással kívánják a politikafüggetlen civil önrendelkezés eszméjét új alapokra helyezni. Továbbá aktivitásukkal, javaslataikkal segíteni a hazai és nemzetközi szervezetek munkáját, törvényalkotói tevékenységét.

A széria alapvető törekvése, hogy széles körben ismertté tegye a CÖF-CÖKA azon – nem politikai tartalmú – tevékenységeit is, amelyek eddig kevéssé voltak ismertek a társadalom előtt. Ezek – egyebek mellett – a kis, családi gazdálkodó közösségek szerveződését, vállalkozásfejlesztő, ill. piacra jutásukat támogató aktivitása, ill. a gyermek-közétkeztetés megreformálására tett erőfeszítések.”

Magyarázóvideó is készült, a végén kedves köszönetnyilvánítás van az MVM-nek:

CÖF misszió összefoglaló from atlatszo.hu on Vimeo.

A missziósfilmek fent vannak a CÖF honlapján, de nem lehet őket se megosztani, sem beágyazni. Viszont az iratbetekintésen a beszámoló részeként megkaptuk őket a magyarázóvideóval együtt egy MVM-logós pendrive-on, ezért meg tudjuk mutatni, mire ment el 433 millió forint közpénz.

1. A civil szervezetek küldetése

cöf misszió 1% from atlatszo.hu on Vimeo.

2. A szellemi honvédő mozgalom

cöf misszió eucet from atlatszo.hu on Vimeo.

3. Kis- és családi vállalkozások támogatása

cöf misszió kistermelői from atlatszo.hu on Vimeo.

4. Gyermekétkeztetés fejlesztése

cöf misszió közétkeztetés from atlatszo.hu on Vimeo.

A videók tartalmának és koncepciójának leírásával nem szeretnénk fárasztani senkit, sokkal érdekesebb információk is vannak a CÖF beszámolójában.

A kisfilmek valójában nem 433 millió forintba, hanem 500 millióba kerültek. A különbözetet a CÖF „saját erőből” fedezte. Ezt ők maguk írták rá kézzel a számlára:

Részlet a CÖF-beszámolójából.

Az árban benne volt a videók legyártása és televíziós sugárzása is. A feladattal a CÖF a Magno Studio Kft.-t bízta meg.

Ez a cég a fideszes médiabirodalom egy viszonylag új, de rendkívül sikeres tagja. Júniusban írtunk róla, hogy egyre több közpénzes megbízást kap, ennek eredményeképpen pedig tavaly már 7,2 milliárd forint árbevételt ért el. Idén 3,8 milliárd forint landolt a cégnél a választás előtti kormánykampányokból. Most kiderült, hogy a Fidesz kedvenc civiljeitől is beszedtek félmilliárdot, és ebből 433 millió forint volt az MVM-pénz.

A CÖF-beszámolóhoz csatolt teljesítési igazolások szerint a kisfilmeket 2017. április 12. és június 16. között sugározta a TV2-csoport több csatornája, összesen 350 alkalommal.

A Magno Studio Kft. által kibocsátott számla

Cikksorozatunk következő részében további érdekességekkel jelentkezünk majd az MVM-nél látott iratanyagból.

Erdélyi Katalin

A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta. 

Megosztás