Kudarcba fulladt a harmadik pécsi einstand, senki nem nyert a Zsolnayért folytatott piszkos háborúban

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra az elmúlt két évben sűrűn szerepelt a hírekben. A cég gazdasági súlya aligha ad erre okot, bár a köztudatban lévő hazai márkanevek között a Zsolnay még mindig ott van a spiccen. A figyelem inkább annak a harcnak szól, amit a porcelángyár gazdája vív a vállalkozást megszerezni próbáló politikai hatalommal. A háborút megnyerni látszik a szír tulajdonos, ezért a kalandban megégett politikusok és pénzcsinálók most már inkább csendet szeretnének az ügyben. Ám a bíróságokon még mindig tucatnyi per folyik, és ez vélhetően így lesz még évekig.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az 1853-ban alapított gyár fénykora a múlt század tízes éveiben véget ért. A két világháború között a cég főképp a hagyományok ápolásából élt, többé nem termett olyan polihisztor-újító a gyár élére, mint amilyen az alapító, Zsolnay Vilmos volt. A második világégést követően államosították a gyárat, s mivel a Zsolnay-imázst jelentő, kézzel festett dísztárgyak vevőköre, a polgárság eltűnt a piacról, a másfélezer embert foglalkoztató cég inkább a dísztelen, plebejus ízlésű porcelánokból és az ipari kerámiából élt. Már a rendszerváltáskor látszott, hogy jelentős tőkebefektetésre: eszközkorszerűsítésre, dizájn-fejlesztésre és piacszerzésre van szüksége a cégnek. A gyárat privatizálni akarták, de vevő nem jelentkezett.

1998-ban Toller László lett Pécs polgármestere – a szocialista politikus azt hangoztatta, hogy a Zsolnay csak akkor léphet előre, ha a város megkapja az államtól, mert a porcelángyár Pécsnek fontos, nem Budapestnek. A kormány végül teljesítette a befolyásos Toller makacs kérését, és 2005-ben Pécs – ingyen, de a cég adósságainak átvállalásával – megkapta a gyárat. Csakhogy a város se tudta új pályára állítani a céget. Ez nem is lett volna könnyű, hisz az európai porcelángyárakat nemcsak az olcsón termelő távolkeleti konkurensek fojtogatták, hanem a megváltozott közízléshez alkalmazkodó fogyasztói szokások is.

Az eladósodott pécsi önkormányzatnak nem volt esélye költeni a Zsolnayra, ezért 2010 júniusában az – akkora már Fidesz-irányítású – város eladta a gyár részvényeinek 49 százalékát az ingatlanfejlesztésben milliárdos vagyont szerző Jászai Gellért cégének, az M-B Kft.-nek, 230 millió forintért. A Fidesszel jó kapcsolatban lévő Jászai vállalta, hogy 2011 márciusáig 500 milliót fektet a gyárba. Jászai a Zsolnay reorganizációjának teljes költségét 2,5 milliárdra becsülte, ám nem fogott bele a fejlesztésbe, és nem emelt tőkét sem. Mint utóbb kiderült, nem látott esélyt a befektetés megtérülésére, ezért egy évvel később továbbadta a Zsolnay-részvényeket birtokló M-B Kft-t a Közgépnek.

Pécs vezetői abban reménykedtek, hogy a közbeszerzéseken verhetetlen Közgép megrendeléseket hoz majd a Zsolnaynak – nem így lett, sőt, a Közgép se fogott bele a Zsolnay reorganizációjába. Fél évig állták ugyan a cég havi 30 milliós veszteségét Simicskáék, majd – egy forintért – visszaadták a részvénycsomagot a városnak.

Ellenség lesz a befektetőből

Pécs ekkor újra meghirdette a Zsolnayt, és 2013 elején a szír származású, svájci állampolgárságú Bachar Najari megvette a zrt. 74,5 százalékát 180 millió forintért. Az egyetemi tanulmányait Budapesten végző, magyarul jól beszélő svájci vállalkozó korábban főleg háztartásigép- és órakereskedelemmel foglalkozott – ennek ellenére reménykeltő volt Najari belépése, mert úgy tűnt, a gyár termékei piacot találhatnak az arab világban. Az új tulajdonos vállalta, hogy 500 millióval tőkét emel, s pár hét elteltével 200 milliót be is tett a cégbe. A további vállalást viszont nem készpénzben, hanem apportban teljesítette, oly módon, hogy egy három és fél hektáros hajmáskéri volt laktanya-területet adott át a Zsolnaynak.

A pécsi önkormányzat vitatta, hogy a tőkeemelés apporttal is letudható, bíróságra vitte az ügyet. Az ítélet Najarinak adott igazat, így a tőkeemelés jogerőssé vált. A városvezetés és Najari kívülről mosolygósnak látszó viszonya ettől fogva lett ellenséges. A pécsiek többségének szimpátiáját is kezdte elveszíteni a svájci tulajdonos: számos jele volt annak, hogy az apport nem ér meg 300 milliót, s ebből sokan arra következtettek, hogy Najari mégse akar költeni a Zsolnayra, márpedig anélkül a cég tovább sorvad.

Mindeközben a Zsolnay márkavédjegy külföldi használati jogát Pécs irányítóinak tudta nélkül megszerezte Najari felesége, Cséplő Petra cége, a Swiss Art Kft., s ez tovább fokozta az ellenségeskedést a Zsolnay többségi tulajdonosa és a városvezetés között. Utóbb a védjegyhasználatot a Swiss Art átadta ugyan a Zsolnaynak, ám a pécsiek bizalma akkor már odavolt.

Az előbbiek okán jól fogadták a hírt a pécsiek, hogy a város fideszes polgármestere, Páva Zsolt kezdeményezésére a kormány 2015 végén stratégiailag kiemelt céggé nyilvánította a porcelángyárat. Ez azt jelentette, hogy ha a Zsolnay ellen a hitelezők felszámolást indítanak, akkor az eljárást a kormány által felügyelt vagyonkezelő bonyolítja le, aki biztosítja, hogy az üzem és az ottani gyártási kultúra életben maradjon. Ám ha egy kiemelt céget számolnak fel, akkor a vagyonfelügyelő meglehetősen szubjektív feltételek alapján választhat új gazdát a vállalkozásnak, s az új tulajdonost akár teljesen mentesítheti a felszámolt gazdasági társaság tartozásaitól. Emiatt a pécsiek egy része már ekkor azt gyanította, hogy a kormány át akarja játszani a saját klientúrájának a Zsolnayt.

Egész pályás letámadás

A gyanú 2016 tavaszára megerősödött. Az Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila cége, a WHB az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Banktól 2016 májusában megvette a porcelánmanufaktúra 2005 előtti évekből származó 400 milliós hitelét, s annak visszafizetését azonnal követelte is a Zsolnaytól. Ez arra utalt, hogy egy állami segítséget élvező gazdasági csoport térdre akarja kényszeríteni a Zsolnay tulajdonosát. Ezt erősítette, hogy a NAV éppen ekkor nyomozást indított a Zsolnay ellen, és zárolták a gyár teljes árukészletét. Így a cégnek bevétel nélkül kellett folytatnia a termelést. A vizsgálat okát a NAV nem árulta el, de a kormányhű sajtó megtudta, hogy a nyomozás azért indult el, mert valakik szerint a cégvezetés papír nélkül vitt ki termékeket a gyárból.

Ugyanebben az évben júniusban újabb bomba robbant: a Zsolnay 145 dolgozójából 118 kilépett a gyártól, s őket átvette a pécsi önkormányzat által létrehozott Ledina Kerámia Kft. A távozó dolgozók azzal indokolták döntésüket, hogy a tartozás és az adóvizsgálat miatt a cégnek nincs jövője, ugyanakkor a város megígérte, hogy a Ledinában folytathatják eddigi munkájukat. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat vezetése vállalta, hogy gondoskodik a dolgozók foglalkoztatásáról, és ha kár éri őket a kilépés miatt, akkor azért helytáll. A városvezetés azzal indokolta vállalását, hogy meg akarja menteni a felszámolás szélére sodródott Zsolnayt, mert a gyár fontos része Pécs ipartörténetének és imázsának.

Ezt azonban a közélet iránt érdeklődő pécsiek már nem igen hittek el, ők a Zsolnay tulajdonosa ellen folyó, többfrontos, összehangolt támadás láttán inkább úgy vélték, hogy a város einstandolni akarja a gyárat. Ahogy a tulajdonostársa kiebrudalásával már einstandolta 2009-ben a helyi vízművet, majd 2011-ben az önkormányzat tömegközlekedési cégét. Az említett két foglaláshoz a jogi asszisztenciát a Fidesz-közeli Szabó Iván ügyvéd nyújtotta, a Zsolnay alkalmazottainak Ledinába szerződtetése fölött is a pesti ügyvéd bábáskodott.

2016 nyarán már úgy tűnt, Bachar Najarinak semmi esélye sincs a Zsolnay megtartására. Ám a tulajdonos váratlanul kifizette a cég tartozását a WHB-nak, és törlesztette a korábban felhalmozott 90 milliós helyi adótartozást is. Bár a tömeges dolgozói kilépés miatt a gyár pár napra leállt, a cégvezetés 30 emberrel újra tudta indítani a termelést, és Najari panaszának hatására feloldották a cég árukészletének zárlatát is.

A cég csökkenő kapacitással ugyan, de azóta is működik: 2015-ben 714 millió, 2016-ban 638 millió volt az árbevétel. Három éve 31 millió veszteséggel zártak, 2016-ban, vagyis abban az évben, amikor az önkormányzat háborút indított a Zsolnay ellen, viszont 26 milliós nyereséggel. Ezt a cégvezetés részben azzal magyarázta, hogy ha nem mentek volna el a dolgozók, akkor is leépítésre lett volna szükség, mivel nem volt elég hatékony a gyárban a foglalkoztatás. Elmentek 118-an, termelés visszaesett ugyan, de hatékonyabb lett.

2017-ben hatvan dolgozóval 368 milliós árbevételt ért el a manufaktúra, de ehhez képest eléggé tetemes, 87 milliós veszteséget mutat a mérleg. Igaz, a porcelán értékesítését a Swiss Art végzi, és ez 7 milliós nyereséggel zárta az évet, ami valamelyest kozmetikázza a cégtandem mérlegét. Az árbevétel a Zsolnay vezetői szerint azért is esett vissza, mert két szállításuk többszáz milliós bevétele csak idén folyik be a kasszába. Az árbevételhez képest tetemes, 757 millió a cég adóssága, csakhogy ez már szinte mind Bachar Najari követelése – Najari fizette ki a zrt. tartozásait-, így ez a kötelezettség nem jelent veszélyt a Zsolnayra.

Kriminális ügyletek

De miért lett a húsz éven át fejleszthetetlen Zsolnay hirtelen vonzó a hatalomhoz közeli körök számára? Életszerű feltételezés, hogy a cég bevétele a következő években ugrásszerűen nőni fog, ha azokat a 80-120 éves középületeket felújítják, amelyeket egykor Zsolnay-kerámiával fedtek. Csak a mai Magyarország területén 80 ilyen épület van, a történelmi Magyarországén másfélszáz – ezek felújítása révén a Zsolnay több tízmilliárd forint bevételhez juthat. És ez a bevétel bőven fial majd nyereséget, hiszen a közbeszerzésnél elég lesz kikötni, hogy a felújítás állítsa vissza az eredeti vagy az ahhoz közelítő állapotot – így a Zsolnayn kívül más nemigen rúghat labdába. Feltételezhető, hogy ez a jól fizető, az unió támogatására számító, konkurencia nélküli munka tette vonzóvá a Zsolnayt.

A Zsolnay helyzetéről kérdeztük a tulajdonosát – megkeresésünkre Bachar Najari ügyvédje, Bodnár Imre nyilatkozott. Szerinte a városvezetés és a Zsolnay többségi tulajdonosa közti viszony nem a várható extraprofitért folyó harc miatt vált ellenségessé.

Bodnár szerint Najari a vétel pillanatában kifizette a 74,5 százalékos részvénycsomag árát, és az 500 milliós tőkeemelés részeként néhány héten belül befizetett 200 milliót, hogy a cég stabilan működni tudjon. Bodnár azt mondja, a Zsolnayval Najari előtt kísérletező Jászai Gellért 2010-ben 60 nap haladékot kért a vételárra, majd hitelből fizette ki azt, amit aztán ráterhelt a Zsolnayra. Évekkel később aztán a már Najari által irányított cég törlesztette azt a hitelt is, amiből Jászai vette meg a manufaktúrát.

De Najari szemében az első bizalomromboló lépés az volt, amikor kiderült, hogy a város Paár Attilának akarja eladni a Zsolnay kisebbségi részvénycsomagját. Sőt, Bodnár szerint Paár egy személyes találkozáson jelezte, szeretné a cég felét megkapni. Najari azonban nem akart osztozkodni egy kormányközeli milliárdossal, tudta, hogy akkor elveszti befolyását a Zsolnayban. Ezt közölte is a pécsi vezetőkkel, akik ennek ellenére azt akarták elérni, hogy Paár és csapata betekinthessen a Zsolnay gazdálkodásába.

Mindeközben egy kisrészvényes, aki arra hivatkozott, hogy kapcsolatban áll vezető fideszes politikusokkal, többször is beszélt a Zsolnay igazgatójával, arra bíztatva őt, hogy forduljon Najari ellen, és utaljon át egy ismeretlen bécsi cég számlájára 200 millió forintot. Az egyik beszélgetést az igazgató rögzítette, és a hangfelvételt megmutatta Najarinak. A 200 milliós, ellentételezés nélküli utalás tönkretehette volna a céget.

Najari korábban azzal is ki akarta mutatni a városvezetés iránti jószándékát, hogy az önkormányzat egyik cégének vezetőjét delegálta 2013 tavaszán a Zsolnay igazgatóságába – idézett meg egy krimibe illő történetet Bodnár Imre. A NAV nem sokkal később egy levélben arról tájékoztatta a Zsolnayt, hogy az illető nem lehet vezető tisztségviselő, mert adóelmaradás miatt el van tiltva a cégvezetéstől. Ez a levél azonban furcsa módon nem jutott el Najarihoz.

Nyáron a NAV újabb levelet küldött, melyben ekkor már arra figyelmeztettek, hogy az illető igazgatósági tagsága miatt a Zsolnay nyolc nap múlva elveszti adószámát. Najari külföldi nyaralása közben értesült erről – ekkor lett nyilvánvaló számára az is, hogy egyrészt az ellenfelinek házon belül is vannak emberei, másrészt hogy a város olyan embert ajánlott neki, aki miatt a hatóság leállíthatta volna a gyár működését. A kifogásolt tagot gyorsan visszahívták az igazgatóságból, s a cég mehetett tovább.

Fizetni tilos?

Bodnár kitért arra is, hogy a gyár megvásárlásakor a városvezetők szóban és írásban is megígérték Najarinak, mindent megtesznek azért, hogy az MFB elengedje a Zsolnay 400 milliós adósságát. Najarinak később szembesülnie kellett azzal, hogy ez az ígéret nem valósul meg, úgy érezte, átverték. Látva, hogy a hitelt neki kell kifizetnie, és tapasztalva, hogy a városvezetés ellene fordult, nem mert újabb készpénzt áldozni a Zsolnayra, inkább a hajmáskéri telket apportálta a cégbe.

Páva Zsolt és Najari ekkortájt még sűrűn találkoztak, a polgármester azt azonban nem árulta el az üzletembernek, hogy időközben indítványozta a Zsolnay kiemelt céggé nyilvánítását, állítja Najari ügyvédje. Ahogy ez megvalósult, már elég volt, hogy valaki kezdeményezzen egy felszámolási eljárást. Amikor WHB a fejlesztési banktól megvásárolt Zsolnay-tartozást követelni kezdte, a manufaktúra csődveszélybe került, így a kiemelt gazdasági társaságok állami felszámoló cége, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofitk Kft. Börcsök Sándor személyében ideiglenes vagyonkezelőt küldött a porcelánmanufaktúrához. Az ő dolga volt, hogy ellenőrizze a Zsolnay gazdálkodását, s amennyiben gondot lát, indítsa el a felszámolást.

Börcsök ezt meg is tette, amikor Najari kifizette a Zsolnay évek alatt felhalmozott, 90 milliós helyiadó tartozását. Az állami biztos arra hivatkozott, hogy engedélye nélkül fizette ki Najari a tartozást, ami azt mutatja, hogy a tulajdonos nem működik együtt vele. Najari bírósághoz fordult, s a Zalaegerszegi Törvényszék neki ítélt, mondván: a Zsolnay hitelezőiek érdekét szolgálja, ha a tulajdonos fizet, így azt a vagyonkezelő nem gátolhatja. Bodnár szerint a hatalom azt akarta, hogy induljon már el a felszámolás.

Az MFB és a nyomozóhatóság magatartása is bizonyítja, hogy a hatalomhoz közel állók irányították a Zsolnay elleni háborút, véli Bodnár. Najari ugyanis – látva, hogy az MFB nem engedi el a korábbi tulajdonosok által felhalmozott hitelt – meg akarta venni a 400 milliós tartozást. 200, majd 265 milliót ajánlott, ám a bank elzárkózott. 2016 nyarán viszont váratlanul eladták a követelést a WHB-nek, Paár Attila cégének – a kiszivárgott információk alapján nagyágrendileg 200 millióért. Erről az MFB nem nyilatkozott senkinek, s ez arra is utalhat, hogy valóban olcsóbban engedményezték a tartozást, mint amennyit Najari ajánlott érte.

A Zsolnay feljelentést is tett hűtlen kezelés gyanújával, a nyomozást azonban – bűncselekmény hiányára hivatkozva – megtagadta az ügyészség. Najari szívesen lett volna magánvádló az ügyben, de nem lehetett, mert a jog szerint nem sértett, s a magánvád intézménye anélkül nem működik. Így titok marad, hogy az MFB pontosan mennyiért adta el az állam követelését, s Paár Attila cége mennyit nyert az üzleten. Bodnár becslése alapján 200 milliót, mindeközben az állam bukott 65 milliót – teszi hozzá az ügyvéd, aki szerint épp ezért érthetetlen a nyomozás lezárása.

Baleknek nézték

Bodnár szerint ugyanakkor nem az volt a fő cél, hogy Paár nyerjen a hitelen. A Zsolnay-einstand szereplői arra számítottak, hogy Najari nem fizet majd, látva, milyen erők vonulnak fel ellene: a kormány, a város, a NAV, az MFB, a fellázított dolgozók és a kormánykedvenc multimilliárdos. Biztosak lehettek benne, hogy az üzletember bedobja a törölközőt, és elindulhat a felszámolás. A forgatókönyv az lehetett, hogy ez után a Zsolnayt a vagyonkezelő rábízza a WHB-ra, hisz az ő követelése a legnagyobb, az pedig átveszi a Ledina dolgozóit, és velük újraindítja a termelést a Zsolnayban. Az állami vagyonkezelő a stratégiailag fontos cég zavartalan működése érdekében a korábbi adósságot lenulláza, így Paár 200 millióért de facto megvette volna a Zsolnay 80 százalékát. Utána meg a WHB a céggel sorra nyerte volna a Zsolnay-díszítésű középületek felújítását.

S hogy miért nem akarta megvenni valamelyik kormányhoz közeli érdekcsoport már 2013-ban a Zsolnayt? Mert akkor még nem látták, hogy mekkora potenciál van a cégben, véli Bodnár, ráadásul rossz bőrben volt a Zsolnay. Hagyták, hogy megvegye Najari a manufaktúrát, konszolidálja a működését, és csak ez után indult az einstand. Najarit baleknek nézték, mondja a pécsi ügyvéd.

Tévedtek. De Najarinak volt egy fontos támogatója is: a gyárfoglalás gépezetébe az is homokot szórt, hogy Svájc diplomáciai úton jelezte nemtetszését az ügyben. Hogy a rosszallás milyen mértékű volt, azt nem tudni.

Arról, hogy az ügyről, és benne a saját szerepükről miképp vélekednek Pécs vezetői, sosem tudtuk a Páva-csapat tagjait megkérdezni: mindig azzal hárították el a sajtó kérdéseit, hogy a Zsolnayt már nem ők irányítják, a Ledinát meg eladták, így ahhoz sincs közük. Paár Attilát is kerestük az ügyben: a vállalkozó megköszönte, de nem élt a nyilatkozat lehetőségével.

Romeltakarítás

Mivel a Ledina Kft. arra lett kitalálva, hogy 2-3 hónapon belül a Zsolnayba beleolvadjon, a gyárfoglalás meghiúsulásával a cég reménytelen helyzetbe került. A teherré vált kft-t a pécsi önkormányzat már 2016 nyarán eladta, s azóta a cég többször is gazdát váltott. A tulajdonosok között ott találjuk Balogh Sándort, aki kiváló kapcsolatokat ápol a kormánykörökkel: korábban az ő felesége volt Bártfai-Mager Andrea, nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter. Balogh igazi két lábon járó cégtemető: a Ledinán kívül több mint kétszáz társaságban rendelkezik vagy rendelkezett érdekeltséggel, ezek többsége felszámolással vagy kényszertörléssel szűnt meg.

A Ledina vezetői sosem nyilatkoztak a sajtónak. Két évvel ezelőtt ugyan tartottak egy sajtótájékoztatót, amin azt mondták, 8 milliárdos befektetéssel fejlesztik a cégüket, ám ennek az ígéretnek a komolyságát azóta sem sikerült bizonyítani. A Ledina hónapokig nem tudott munkát biztosítani a dolgozóinak, így munka nélkül fizette alkalmazottait. 2016-ban 28 ezer forint volt a kft bevétele, a vesztesége 158, tartozása 185 millió. A múlt évről egyelőre nincs elérhető mérlege a mostanra már csak 35 embert foglalkoztató Ledinának.

A cég helyzetét nehezíti, hogy egy olyan piacon kellene érvényesülni, ahol hemzsegnek a patinás és a feltörekvő versenytársak. Az állam sem nyújthat nagyobb megrendelésekkel segítséget, a veszteséges és mérleghiányos cég ugyanis nem indulhat közbeszerzéseken.  Az sem mellékes, hogy a Ledina dolgozói a Zsolnay világában vannak otthon, ilyeneket viszont jogsértés nélkül nem gyárthat a cég. Vagyis új termékekkel, ismeretlen versenyzőként kellene betörniük egy erősen kompetitív piacra, ami elképzelhetetlen komoly marketing nélkül. Egyelőre viszont a bérekre is nehezen teremtik elő a pénzt. Eleinte a Zsolnaytól átcsalt dolgozókra kifizetett bértömeg havi 25 millió volt, most ennek harmada lehet. A bérterhekre sokszor nem telt: úgy tudjuk, 100 millió felé jár cég NAV-val szembeni adóssága. A NAV nem szigorú a Ledinával, a céget a részükről nem fenyegeti felszámolás.

De honnan volt két éven át pénze bérre az alig termelő Ledinának? Az első hónapban még a pécsi önkormányzat egyik cége, a Tettye Forrásház állta a dolgozók fizetését. A dolog szépséghibája, hogy az ügylet felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hisz az önkormányzat cége egy olyan társaságnak utalt, amelyiknél még termelés sem folyt. Ebben az ügyben is született feljelentés, ám az ügyészség itt sem talált bűncselekményt.

Veszteséglista

Amióta a város eladta a Ledinát, magánszemélyek és cégeik finanszírozzák a kft költségeit. A hozzánk eljutott adatok alapján például a Ledina 25 milliót kapott egy fővárosi kivitelező cégtől, a B Build Trade Kft-től, és 10 milliót a környezetvédelmi tanácsadással foglalkozó bólyi Ecoeline Zrt-től. Mindkét gazdasági társaság árbevétele szélsőségesen változó: a B Buildé 752 millió és 3,9 milliárd között mozgott az elmúlt öt évben, míg az Ecoeline-é 108 millió és 7,9 milliárd között ingázott. A két cég bevétele attól függött, hogy hány közbeszerzési pályázatot nyertek.

Ebből a történet ismerői arra következtetnek, hogy a két, közbeszerzésekkel kibélelt cég a Zsolnay-einstandot elbukó szereplők kedvéért segítette ki a bajból a Ledinát. Véleményüket izmosítja, hogy a B Build tulajdonosa, Benik Balázs jó kapcsolatot ápol a kormánykörökkel. A 39 esztendős Benik szerint ő ralis múltja miatt – háromszoros bajnok – jóban van valamennyi párt befolyásos embereivel, s nem a hatalom kérésére adott pénzt a Ledinának, hanem mert szeretett volna beindítani a kft-vel egy közös vállalkozást. Hogy pontosan mi lett volna az, azt Benik nem részletezte. A közös cég terve füstbe ment, s a Ledina az adósságot, ha nehezen is, de visszafizette, mondta a volt ralis.

Schumann József, az Ecoeline gazdája a Ledina árukészletére utalt 10 milliót. Schumann nem árulta el, mi volt az a termék, és mihez kellett neki, viszont elmondta, hogy a Ledina nem szállította le az árut, ezért a bólyi vállalkozó eladta követelését. Hogy mennyiért, arra nem emlékezett, csak arra, hogy áron alul.

A Ledinába átcsalt Zsolnay-dolgozók a legnagyobb vesztesei a gyárfoglalás kísérletnek. Sokan maguk jöttek el a nem termelő cégtől, és kerestek más munkát, sokukat a Ledina küldte el. A dolgozók rendkívüli felmondással távoztak a Zsolnaytól, s a bíróság a volt munkáltatójuk által indított perben megállapította, hogy az azonnali kilépésnek nem voltak meg a jogi feltételei, ezért őket összességében 23 milliós kártérítésre kötelezte. Ez 150-300 ezer forint fizetési kötelezettséget ró egy-egy pervesztesre.

Az amúgy is alacsony jövedelmű ledinásokat már végrehajtás fenyegette, amikor a Kúria júniusban befogadta felülvizsgálati kérelmüket. A történet érdekessége, hogy a Zsolnay a dolgozók távozásával hosszú távon jól járt, mert a cégnek amúgy is el kellett volna küldenie 60-70 embert: a dolgozók jogtalan felmondásával a Zsolnay megúszta a leépítés 2-300 milliós költségét.

A karatergyilkosság sem maradt ki a Zsolnayra pályázók eszköztárából: a Najari számára legkritikusabb időszakban jelent meg a Facebookon egy 8 perces videó, melyben több, a Ledinába átkerült volt Zsolnay-alkalmazott tett a tulajdonosra nézve terhelő nyilatkozatot. A videó nem sokkal később eltűnt, de Najari a személyiségi jogainak védelmében pert indított. A Pécsi Járásbíróságon folyó perben kiderült, hogy a dolgozókat Kapitány Gergely, a fideszes politikusokkal évtizedes munkakapcsolatban lévő újságíró vette rá a nyilatkozatra – így mára ő is vádlottja lett az ügynek.

Kapitány a megyei napilap 2013-ban megjelent cikke szerint havi bruttó 828 ezer forintos alapbérért irányította a pécsi önkormányzat médiaközpontját, a városvezetés iránti közismert lojalitása ezzel arányos. Kapitány a perben azt vallotta, hogy azért készített filmet a dolgozókkal, mert őket senki sem kérdezte a Zsolnay-ügyről – valójában a dolgozók el voltak tiltva az újságíróktól, személyes tapasztalatom is ez, hisz magam is többször próbálkoztam nyilatkozatra bírni őket.

Nem befektetőnek való vidék

De maga Pécs is nagy vesztese a történetnek. Egyrészt a Zsolnay MFB-től kapott hitelére a város biztosított fedezetet a banknak négy ingatlan felajánlásával. Ezekre a bank jelzálogot jegyzett be, s amikor Najari kifizette a hitelt, a 300 milliót érő zálogjog is az övé lett. Erről a végzés jogerős. A városvezetés abban bízik, hogy egy másik perben visszanyer ugyanennyi pénzt, Pécs ugyanis megtámadta a Zsolnayba bevitt apport értékét.

A bíróság első fokon megállapította, hogy az apport nem ér 300 milliót, ezért Najari – a Zsolnay eladásáról szóló szerződés nem teljesítéséért – 300 milliós kötbért kell fizessen Pécsnek. Ezt az ítéletet Najari megfellebbezte. A város annak idején elfogadta az apport értékét, mondta erről az ügyről Bodnár Imre, ki is adta Najarinak az érte járó részvényeket, furcsa, hogy már csak akkor kezdtek pereskedni az apport értéke miatt, amikor Najari megszerezte a várostól a fentebb említett ingatlancsomagot. Azért is vitatja a verdiktet Bodnár, mert Hajmáskér önkormányzata 250 millióért vett meg az apport-telek szomszédságában egy területet, ami heted akkora, mint a Zsolnay telek.

Ám ha nyer is Pécs az apport-perben, jól már nem jön ki az ügyből. A város rövid idő alatt három einstandban játszott főszerepet, és ez aláásta a befektetői bizalmat. Részben ez az oka annak, hogy a baranyai megyeszékhelyet évek óta kerüli a külföldi tőke, és kevés a piaci alapon működő, perspektivikus munkahelyet biztosító vállalkozás. Bár a városvezetés gyakran érvel azzal, hogy az elmúlt 8 évben több mint ötezer új munkahelyet teremtettek, a valóság az, hogy ötezerrel kevesebb lett a munkahely – az ellentmondást az okozza, hogy a politikusok csak a születő álláshelyekkel dicsekednek, a megszűnőkről hallgatnak.

Pécsett azért nincs tömeges állástalanság, mert az ambiciózus fiatalok menekülnek innen. A rendszerváltáskor még 169 ezren lakták a várost, ma alig 140 ezren.

Azt senki sem gondolja, hogy a Pécsnek kárt okozó einstandok a város vezetőinek fejéből pattantak ki. A pécsi fideszes politikusoknak nincs érdemi befolyása a pártban, így – a helyiek szerint – felsőbb parancsra cselekedtek. Ezt bizonyítja, hogy amikor a város 3 milliárd forintot kellett volna fizessen a vízmű elfoglalásáért, akkor a központi költségvetés állta az önkormányzat helyett a vízmű francia társtulajdonosának kártalanítását. Ám arra nem számíthat a város, hogy az einstandok minden következményét magára vállalja a büdzsé.

Ungár Tamás (Pécs)

Címlapkép: Amikor még mosolyogtak – Bachar Najari és Páva Zsolt. A szerző felvétele.