Koordinált, több frontos támadással számolt le Vlagyimir Putyin orosz elnök az oroszországi civil szervezetek ma már több mint egyharmadával és az azokat támogató külföldi alapítványok egy részével harmadik elnöksége idején. Ezt az öt, jól irányzott csapást mutatjuk be cikkünkben, amelyek következtében a megmaradt oroszországi civil szervezetek állandó fizikai, anyagi és szervezeti fenyegetettségben vegetálnak. Ezt a meccset Putyin nyerte, a magyar kormánypártok pedig, legalábbis irányát tekintve, valami hasonlóra készülhetnek az idei évben.
Adj SZJA 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!
18516641-1-42 atlatszo.hu/azenadombol/
Amikor 2011 őszén Dmitrij Medvegyev, orosz elnök Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt javasolta Oroszország régi-új elnökének, az orosz társadalom egy jelentős része felháborodott, mert egyszerűen becsapva érezték magukat. Feldühödtek, mert elhitték, Medvegyev egy olyan elnök lehet, aki valódi változásokat hoz Oroszországban.
Feldühödtek, mert világossá vált számukra: nem az történik az országban, amit a polgárok szeretnének, hanem az, amit politikai vezetőik, egymás közt eldöntenek. Jellemző a korabeli hangulatra ez az index.hu cikk 2007-ből, amely Medvegyevet megválasztása előtt “okos, liberális civil” szereplőnek is látja – Putyinnal szemben. Négy évvel később Putyin támogatta Medvegyev miniszterelnöki jelölését.
A felháborodás olyan elementáris volt, hogy százezrek vonultak végig Moszkva utcáin, nemcsak régi aktivisták, hanem olyan orosz, középosztálybeli, jómódú polgárok, akik korábban nem jártak tüntetni. A sajtóban az eseményt Nercprém Forradalomnak is hívták. Putyin aggódhatott: a Szovjetunió felbomlása óta nem volt kint ennyi ember az utcán Oroszországban, és ami még rosszabbnak tűnt, az embereknek követeléseik voltak: fair választásokat és a politikai foglyok szabadon bocsátását akarták.
A tiltakozások 2011 decemberében kezdődtek, a Medvegyev-Putyin párosgyakorlat előadása és a parlamenti választások után folytatódtak. Azóta már tudjuk: az eseményen az önkéntes polgári megfigyelők széles körben választási csalásokat dokumentáltak.
A Bolotnyaja-téri fordulat
Az utcai demonstrációk tovább folytatódtak márciusban a 2012-es elnökválasztás idején is, végül a megmozdulás-sorozat májusban tetőzött, Putyin hivatalba lépésének napján: a moszkvai Bolotnyaja téren több tucat nem aktivista polgárt vittek el a felfegyverzett rendőrök.
Az esemény fordulópontnak tekinthető, ekkor indult meg az orosz ellenzékkel és civil szférával való leszámolás mai napig tartó folyamata. A letartóztatások később hagyománnyá váltak Putyin harmadik elnöksége idején, legutóbb 2016 áprilisában is tartóztattak le, politikai álláspontjuk miatt, embereket a moszkvai utcán.
Lássuk be: a 2010-es évek nem úgy indultak, amire Putyin számított, ezért azt tette, amit ilyen körülmények között az autoriter, nem demokrata vezetők szoktak tenni: lecsapott. A régi-új orosz elnök lépése persze nem előzmény nélküli. Putyin ellen, első két elnöki ciklusa idején is folyamatosan tüntettek, az elnök pedig már a 2000-es évek évek óta arról beszélt, hogy szerinte
a Nyugat szervezte a színes forradalmakat Grúziában, Kirgizisztánban és Ukrajnában a korai 2000-es években.
a külföldi finanszírozású alapítványok beengedése Oroszországba veszélyes, mert támogatják az orosz emberjogi-, és civil szervezetek (NGO) „politikai tevékenységét”.
az Arab Tavasz is a külföldi beavatkozás veszélyeiről szólt, és amely esemény-sorozat átterjedhet az „egykori Szovjetunió” területére.
Az első csapás: a 2006-os NGO-ellenes törvény
Putyin második elnöki ciklusa idején (2004-2008) már teljhatalommal rendelkezett, a Duma ténylegesen semmilyen módon nem ellenőrizte. Ekkor épült ki véglegesen az a rendszer, amely korlátozta Oroszországban az üzleti életet, a területi kormányzatokat, az országos rádió- és tévéhálózatokat.
Mihail Hodorkovszkij, orosz iparmágnás letartóztatásával eltűntek Putyin körének nagy gazdasági riválisai, a 2003-as parlamenti választások után csak a Putyin által kreált ellenzéki pártok jutottak be – a liberális ellenzéki kikerült – a kormányzókat közvetlen választás helyett Putyin nevezte ki (a területi törvényhozás jóváhagyásával). 2003-ban bezárták az utolsó magánkézben lévő tévécsatornát.
És ezután támadta meg először, az üres fenyegetéseken túllépve, jogi úton, a Kreml az orosz civil társadalmat is.
A 2006 áprilisában életbe lépő NGO-ellenes törvény úgy bővítette ki az orosz kormány fennhatóságát, hogy több hatáskört kapott az NGO-k ellenőrzéséhez és egyes csoportok aktivitásának eseteges betiltásához. Betekintést szereztek a civil szervezetek pénzügyi, finanszírozási hátteréhez, regisztrációs feltételeket írtak elő, információkat gyűjthettek a csoportok éves tevékenységéről.
Egy erre a célra felállított testületnek jogában állt jelen lenni bármely, tetszése szerint kiválasztott civil szervezésű eseményen, bármikor bekérhet iratokat, információkat és ha valamit nem megfelelőnek találnak, a szervezet azonnali bezárását is kérhetik.
Ami akkor biztosan látszott, hogy a 2006-os civil szervezetek ellen megalkotott törvény pontot tett az 1991-ben az Orosz Föderáció idején megindult és az 1990-es években megfigyelhető, óvatos optimizmusra okot adó oroszországi társadalmi átalakulásra és politikai változásokra.
Putyin elnök harmadik ciklusa elején azért lehetett aggódni, hogy a civil szervezetek helyzete ne forduljon még rosszabbra. A Bolotnyaja-téri események egy illúzióval szegényebbek lettek a plurális Oroszország hívei, sőt: a Kreml minden eddiginél durvább fejezetet nyitott az orosz rezsim és társadalmi önszerveződő csoportok ellen folytatott hadjáratban.
Putyin egyszerre indít totális támadást az oroszországi civil szervezetek a finanszírozási forrásai és a támogatásban részesülő szervezetek ellen.
Pénzbüntetés. Egy hónapja sem tért vissza Putyin az elnöki pozícióba, máris egy brutális és cinikus tüntetés-ellenes törvény elfogadásával kezdte meg a moszkvai utcák kiürítését. Putyin érezhette, az amúgy is nyugtalan társadalmat nem előnyös újabb, hosszú börtönbüntetésekre ítélt ellenzékiekkel tovább hergelni, ezért inkább egyéni, súlyos pénzbüntetést határoztak meg.
Egy nem engedélyezett demonstráción való egyéni megjelentés 300.000 rubel (kb 1,5 millió HUF) befizetését jelenthette, de a rendezvényszervező 600.000 rubel, és az eseményt támogató random szervezet akár 1 millió rubel büntetést is kaphatott, miközben az éves átlagos fizetés Oroszországban akkor 700.000 rubel körül mozgott. Erre mondják: ügyes.
Börtönbüntetés. A Krím elfoglalása után, 2014 júliusában fogadta el az orosz parlament azt a törvényt, amely a tüntetés-ellenes törvény sorozatos megszegése miatt akár öt év börtönt is jelenthet, miközben az új rendelkezés megtiltotta az egyéni demonstrációk lehetőségét is.
2012 júliusában írta alá Putyin a Human Rights Watch által csak „fuldokló szabadságnak” nevezett, az NGO-k szabadságát korlátozó törvényt, amely valójában azt a célt szolgálta, hogy megbélyegezze és hiteltelenítse a civil szervezeteket. És valóban: a törvény minden olyan civil szervezetet, amely külföldi támogatásban részesült és „politikai szerepet vállalt” – ezt a kifejezést a törvény persze közelebbről nem definiálta – hivatalosan „külföldi ügynöknek” nyilvánították.
Ha valakinek ismerősen cseng a kifejezés, nem véletlen: a szovjet idők „külföldi kém” megbélyegzést hívhatja elő a kelet-európai történelmet még el nem felejtő olvasóból. A kifejezés aktuális, putyini értelmezése szerint pedig azt jelenti, ha a civil szervezet külföldi alapítvány támogatásában részesül, akkor ez a szervezet egy külföldi kormányzat szolgálatában áll és Oroszország érdekeivel szemben cselekszik.
Az ügynöktörvény 2013 márciusáig nem lépett életbe, igaz, a belpolitikai hangulat továbbra is feszült maradt, mivel Putyin parancsba adta a Belügyminisztériumnak, hogy indítsanak rajtaütésszerű vizsgálatokat a civil szervezetek ellen. Ezek a „váratlan látogatások” a gyakorlatban úgy néztek ki, hogy igazságügy-minisztériumi alkalmazottak, adótisztviselők, ügyészek szálltak ki egy orosz NGO-hoz, a látogató csoportot pedig „váratlanul” elkísérte az NTV állami csatorna egyik stábja is.
Az ilyen „vizsgálatok” során több ezer oldalnyi dokumentum másolatát is bekérhették a civil szervezettől a helyszínen, amely így „tisztázhatta” magát, hogy működésük nincs ellentétben az új törvénnyel. Természetesen ezek az akciók általában éjszaka történtek.
Sok civil szervezet beleállt a harcba és számos esetben pert indítottak a rendőri és ügyészi eljárások ellen. Végül az orosz kormány belefáradt az állandó és hosszadalmas bürokratikus birkózásba, perekbe, és 2014 júniusában a “külföldi ügynök”-törvényt módosították.
Annyi történt, hogy a Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe helyezték a civil szervezetek sorsával kapcsolatos döntést. Értsd: megspórolták a bíróságra járást és ha a minisztérium szerint az adott civil szervezet külföldi támogatásban részesül és „politikai aktivitást” fejt ki, akkor indoklás és vizsgálódás nélkül rákerülhettek a “külföldi ügynök” listára.
Napjainkban 153 civil szervezet található a “külföldi ügynök” listán, és további több tucat NGO-t is hasonló veszély fenyeget.
2015 májusában fogadta el az orosz Duma a „külföldi ügynök”-törvény régóta tervezett, a nemkívánatos szervezetek feketelistázását lehetővé tevő újabb elemét. Amíg a “külföldi ügynök”-törvény a helyi, orosz civil szerveztek ellen irányult, addig a nem kívánatos szervezetek elnevezésű törvény olyan külföldi civil csoportok és alapítványok ellen irányult, amelyek a támogatást nyújtanak a helyi, orosz civil szervezetek számára és – a Kreml érvelése szerint – tevékenységük Oroszország nemzetbiztonságát és alkotmányos rendjét fenyegeti.
A törvény szövege ezúttal sem definiálta, mit kell érteni ezen állítólagos „nemzetbiztonsági fenyegetés” alatt. A listára felkerült szervezetek számára semmilyen jogorvoslati lehetőségre nem maradt tér. A törvény továbbá azt is megtiltotta, hogy az ilyen nem kívánatos külföldi alapítványoktól a helyi, orosz civilek támogatást fogadjanak el.
Álljon itt most néhány példa, milyen civil szervezeteket “lőtt ki” a putyini rezsim. A tudományos kutatásokkal foglalkozó Dinasztia alapítvány, a független médiát támogató Szreda Alapítvány, és a nemzetközileg is elismert, emberjogi ADC Moszkvai, és Szentpétervári Emlékközpontok a külföldi ügynöklistára került fel.
Az emberi jogokkal foglalkozó amerikai MacArthur Alapítvány és a Charles Stewart Mott Alapítvány működtetői ezt a pillanatot már nem várták meg, és önként befejezték tevékenységüket Oroszországban.
Az orosz civil szervezetek, ember-és polgárjogi küzdelmekben részt vevő csoportok egyik legnagyobb és legfontosabb támogatója az amerikai Nemzeti Demokrácia Alapítvány (NED) volt. Ez a szervezet került elsőként a külföldi, nem kívánatos szervezetek listájára Oroszországban, majd követte a Nyitott Társadalom Alapítvány és az Amerikai-Orosz Alapítvány is.
De nem jártak sokkal jobban azok az alapítványok sem, amelyeket nem tettek indexre – Freedom House, Eurázsia Alapítvány, stb – mivel azokra egyes Duma képviselők szálltak rá, folyamatosan kivizsgálásukat követelve az új törvény értelmében.
Ötödik csapás: “Külföldi ügynök” lehet már egy független média is
Putyin jól irányzott, a helyi, civil közösségek és jogi szervezeteket megcélzó támadása után újabb frontot nyitott, amely a külföldi támogatású, az orosz kormánytól független média ellen irányult. Az elmúlt években, a témában elfogadott törvények 20 százalékban maximalizálták egy oroszországi működésű médiában a külföldi tulajdon arányát, illetve lehetővé tették a hatóságok számára, hogy bármelyiket, külön figyelmeztetés nélkül, feketelistára tegyék.
A legújabb putyini törvények értelmében ma már a különböző médiumok is felkerülhetnek az állam által “külföldi ügynököknek” minősített listára – a civil szervezetek mellé.
Az egyik ilyen törvényben megfogalmazott előírás szerint az olyan weboldalaknak, mint a Google, Facebook és a Twitter, kötelességük lenne az orosz állampolgárokról adatokat tartalmazó szervereiket Oroszországba telepíteni. A törvény azt is előírná, hogy milyen tartalmakat tehetnek közzé ezek a weboldalak, és természetesen egy 2015-ben történt módosítás értelmében, súlyos pénzbüntetésre számíthatnak azok a weblapok, amelyek „extrém” tartalmakat tesznek közzé.
A törvény alkotója természetesen itt sem definiálja, mit ért az „extrém” kifejezés alatt.
Az orosz médiában végrehajtott személycserék – Kreml-barát figurák állnak az összes jelentős média élén – és a törvényi előírások szinte teljesen megsemmisítették a kormánytól független újságírást Oroszországban, amelynek eredménye, hogy Putyinék szinte totálisan szigorú ellenőrzés alatt tartják azt a tartalmat, ami ma az orosz médiában megjelenik.
A Krím bekebelezése és az orosz katonai szeparatista, kelet-ukrajnai hadműveletek kirobbanása után a hazaárulással foglalkozó törvényekre egyre gyakrabban hivatkoztak a hatalom képviselői.
2015-től kezdve már magánszemélyek ellen is indíthattak Oroszországban hazaárulás, terrorizmus, szeparatizmus és szélsőséges magatartás címén eljárást. Ez utóbbi kategóriába tartozik például az a személy, aki nem ért egyet a Krím elfoglalásával, vagy a folyamatosan tetten érhető rendőri brutalitással, esetleg ukrán-szimpatizáns verseket ír, kifejezi ellenérzését a homofóbiával kapcsolatban, vagy támogatja a kormánytól független médiát.
A oroszországi civil-, és emberjogi szervezetek ellen nyitott több frontos jogi támadás a moszkvai hatalom szempontjából sikeresnek látszik. Putyin hatalmi gépezete képes volt az olyan politikai kifejezéseket, mint „hazaáruló” vagy „ötödik hadoszlop”, büntetőjogi kategóriaként alkalmazni azokban az esetekben, amikor a megvádolt egyénnek annyi a „bűne”, hogy nem ért egyet a putyini politikával vagy a hatalom korrupciós ügyeit kezdi el vizsgálni.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a néhány éve még százezres tömegeket megmozgató ügyek miatt ma már nem mernek kimenni az utcára az oroszok, és a civil szervezetekről a társadalom többsége azt gondolja, hogy Oroszország ellenségeinek „ötödik hadoszlopai”. De azt is jelenti, hogy a még működő civil szervezetek munkatársai mindennapi félelemben végzik munkájukat, mivel a kormány uszító kampánya sikeresen hergelte ellenük az orosz állampolgárok egy részét is.
A 2014-ben regisztrált civil szervezetek több, mint egyharmada ma már nem működik Oroszországban a “külföldi ügynök”-törvény és a “nem kívánatos szervezet”-törvény következtében. Mások a bíróságon harcolnak, például megtámadták a fenti törvények jogi státusát az orosz Alkotmánybíróságon, de miután 2014 áprilisában a taláros testület kimondta, hogy a törvényekkel minden rendben van, ez az út sem járható tovább.
A panaszok egy jó része az Európai Emberi Jogi Bíróság elé került, és noha e szervezet több alkalommal kimondta, hogy az orosz hatóságok sértik a szólásszabadsághoz és a szabad gyülekezési szabadsághoz való jogot, a történet itt véget is ért.
Miért? Mert 2015 decemberében az orosz Duma elfogadott egy törvényt, amely értelmében az Orosz Alkotmánybíróság véleménye felülírja a nemzetközi bíróságok, különösen az Európai Emberi Jogi Bíróság döntéseit.
Putyin rezsimje sikeresen likvidálta az összes olyan alternatív utat, ahol a hatalomellenes vélemények kifejezésre juthatnak. Az orosz civil szervezetek állandó fizikai, anyagi és szervezeti fenyegetettségben működnek, és az intenzív jogi és média attak következtében munkatársaikat saját hazájuk ellenségeinek bélyegezték még.
Az orosz kormánytól független média gyakorlatilag megszűnt pénzügyi támogatás és szabad frekvencia hiányában, és ma már nincs olyan orosz újságíró-csapat, amely nyilvánosan be merne számolni a kormányra nézve kedvezőtlen tényekről.
Noha Orbán Viktor 2017 januárjában a Lámfalussy Konferencián a budapesti Marriott hotelben azt mondta, hogy “Oroszország túlélte a nyugati izolációs és rendszerbuktató kísérleteket, az alacsony olajárat, a szankciókat és a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k szabad, pártatlan, külső befolyás nélküli, belső megmozdulásait”, a fent bemutatott események alapján pont a fordítottja történt: a moszkvai hatalom megtámadta az orosz civil társadalmat és a jelen állás szerint sikerrel járt.
Ma már azt is látni, hogy Putyin intézkedései saját népe ellen olyan jól sikerültek, hogy más autoriter, korrupt rezsimek is elkezdték másolni módszereit. Erről részletesen a következő cikkemben olvashat.
Rendes jogi elemzést adni a kormány által STOP SOROS törvénycsomagnak elkeresztelt szövegekről sokkal nehezebb lenne, mint irodalmi alkotásként elemezni...
