Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
2004-es az első szerződés, amely Pákh Imre milliárdos műgyűjtő és a Magyar Nemzeti Galéria között jött létre. A megállapodás szerint a Galéria négy darab Munkácsy-festményt adott kölcsön évekre Pákh Imrének, New York-ba. A szerződésben szerepel az a kitétel, hogy a megállapodás csak addig él, amíg műgyűjtő nem viszi el Magyarországról a Golgotát.
Előzmények
A Szerb utcai képkölcsönzős botrány után kikértük a Szépművészeti Múzeumtól és az irányítása alá tartozó Magyar Nemzeti Galériától, hogy az elmúlt 10 évben kiknek adtak kölcsön műtárgyakat.
A kölcsönzési listán több, főként a kölcsönvevő kiléte miatt érdekesnek tűnő megállapodást találtunk. Egy új közadatigénylésben kikértük ezeket a szerződéseket a hozzájuk tartozó mellékletekkel együtt.
A Nemzeti Galéria a Bóly Zrt.-nek is kölcsönöz festményeket évtizedek óta
Politikaközeli cégek, alapítványok és személyiségek az állami múzeumok ügyféllistáin
Győzelem, ingyen adja ki a közérdekű adatokat a Szépművészeti!
A Szépművészeti Múzeum tíz értékes antik festményt kölcsönzött ki a Szerb utca 9-be
Fidesz-közeli műértők irányítják az MNB 30 milliárdos műkincsvásárlási programját
Hűtlen kezeléssel vádolt zugbankár az MNB festményüzlete mögött
Egy évvel ezelőtt, 2015 júniusában döntött úgy a magyar állam, hogy védetté nyilvánítja Munkácsy Mihály Golgota című festményét.
“Szerettük volna Pákh urat meggyőzni ezzel a barátságos lépéssel, hogy minden körülmények között érdemes megállapodni a magyar állammal” – magyarázta az eljárás indokát Lázár János.
Vagyis ezzel a lépéssel próbálták rávenni a kép tulajdonosát, Pákh Imre milliárdos műgyűjtőt arra, hogy adja el a Golgotát 6 millió dollárért a Magyar Nemzeti Banknak.
A történet évekkel korábban kezdődött: Pákh elmondása szerint 2013-ban az állam képviseletében megkereste őt egy vételi ajánlattal Lázár János és L. Simon László, akikkel meg is egyezett arról, hogy a 10 millió dollárt érő festményt eladja 9 millió dollárért.
Ezután egy évig nem történt semmi, majd 2014-ben arra kérte őt az MNB képviselője, hogy felejtse el a Lázárékkal történt szóbeli megállapodást, mert az Értéktár-program keretében megvennék tőle a Golgotát 6 millió dollárért.
Pákh ebbe nem akart belemenni, és elsősorban nem a pénz miatt. Ahogy a Heteknek adott interjújában fogalmazott:
“3 millió dollár nem fogja megváltoztatni az életemet, a mindennapjaimat. De ha odaadnám 6 millióért a Golgotát, úgy érezném magamat, mint egy balek, akit átvertek. És ez nem egy jó érzés.”
Az amerikai-magyar műgyűjtő próbált alkudozni, bemutatta a birtokában lévő értékbecsléseket, és közölte az MNB-vel, hogy kapott egy 10 millió dolláros vételi ajánlatot egy orosz milliárdostól a festményre.
A válasz nem is késett sokáig: a magyar állam védetté nyilvánította az évek óta a debreceni Déri Múzeumban kiállított műkincset.
A védettség miatt Pákh nem viheti ki az országból a festményt. A műgyűjtő erre tiltakozása jeléül 2016 augusztusáig megtiltotta a további kiállítását. A gyakorlatban ezt úgy valósították meg a 460×712 centiméteres, a múzeum kupolatermébe daruval beemelt műalkotással, hogy letakarták.
A védettségről szóló döntést pedig bíróságon támadta meg Pákh Imre, mert úgy véli, hogy a szállítási tilalommal a magyar állam súlyosan korlátozza tulajdonjogának gyakorlásában, hiszen a Golgota még mindig az övé.
A Szépművészeti Múzeumtól közadatigénylés során birtokunkba került dokumentumok szerint korábban még kitűnő volt a viszony a magyar állam és Pákh Imre között.
A birtokunkba került első megállapodás szerint 2004-ben a Magyar Nemzeti Galéria négy darab Munkácsy-festményt adott kölcsön Pákhnak öt évre, 2009. február 15-ig.
Munkácsy Mihály: Leány a kútnál (1874, értéke 450.806 USD)
Munkácsy Mihály: A monceaui park (1895, értéke 631.128 USD)
Munkácsy Mihály: Virágcsendélet korsóval (1881, értéke 473.346 USD)
Munkácsy Mihály: Falu hőse (1882, értéke 360.644 USD)
A kölcsön célja kiállítás volt, Pákh a képeket New York-ban tárolta. Csupán biztosítást, de kölcsönzési díjat nem kellett fizetnie az akkor, tehát tizenkét évvel ezelőtt összesen 1,9 millió dollárra (akkori árfolyamon számolva 394,7 millió forintra) becsült műkincsekért.
A megállapodás a szokásos jogi sablonszövegek mellett tartalmaz egy egyedi kikötést is:
„A szerződés abban az esetben is megszűnik, ha Pákh Imre úr a Munkácsy Mihály “Golgota” című festményének magyarországi letétbe helyezésére kötött szerződést egyoldalúan felmondja.”
Úgy tűnik tehát, hogy festmény-csereberéről volt szó a felek között.
Egy 2008-as szerződésmódosításban a felek meghosszabbították a kölcsönzés időtartamát 2010. február 15-ig, majd 2010 februárjában 2010. május 11-ig. A hosszabbításokban a festmények értékénél már csupán 333,9 millió forint szerepel.
Egy 2006-os megállapodás szerint Pákh Imre a Munkácsy-képek mellé további festményeket is kapott kölcsön a Magyar Nemzeti Galériától. Az összesen nyolc darab műtárgy eredetileg 2009-ig, majd egy hosszabbítás után 2010 februárjáig maradhatott Pákh Imrénél. Ezeket a festményeket Pákh nem New York-ban, hanem a XIII. kerületben tárolta.
Bortnyik Sándor: Klári arcképe (1926, értéke 40 millió Ft)
Czigány Dezső: Csendélet almákkal (1930-as évek, értéke 20 millió Ft)
Perlrott Csaba Vilmos: Csendélet (1916, értéke 20 millió Ft)
Tihanyi Lajos: Női és férfi alak (1911 körül, értéke 20 millió Ft)
Tihanyi Lajos: Női portré/Ülő lány (1922, értéke 30 millió Ft)
Vaszary János: Virágok női alakkal (nincs adat, értéke 20 millió Ft)
Vaszary János: Anya gyermekével (1934, értéke 20 millió Ft)
Vaszary János: Fekvő fiú (nincs adat, értéke 20 millió Ft)
A festmények összértéke 190 millió forint, és a szerződésben nincs nyoma annak, hogy Pákh Imre kölcsönzési vagy legalább biztosítási díjat fizetett volna értük.
A Szépművészeti Múzeumtól kapott egyik szerződés szerint viszont Pákh Imre 2005. január 31-től 2007. március 17-ig kölcsönadta a Magyar Nemzeti Galériának azt a négy Munkácsy-festményt, amelyeket 2004 januárjában ő kapott kölcsönbe a Galériától 2009-ig.
Egy következő megállapodásban úgy határoztak a felek, hogy a képek 2008. március 17-ig lesznek a Galériánál kölcsönben.
Az eredeti szerződés és a hosszabbításról rendelkező módosítás is egy 2004. szeptember 13-án kötött megállapodásra hivatkozik, ám ezt nem kaptuk meg a többivel együtt. Ezért megkértük a Szépművészeti Múzeumot, hogy küldjék el részünkre ezt a dokumentumot is, de a múzeum illetékes munkatársától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy
“A galériás kolléganők egészen egyszerűen nem találtak ilyen keltezésű szerződést. Többször is megnézték, de az irattárban ennek nincs nyoma.”
Így sajnos nem kerültünk közelebb a megoldáshoz. Az sem segíti az eligazodást az egymást keresztező szerződések között, hogy egy 2006-ban aláírt dokumentum szerint Pákh visszaadta a Galériának a 2004-ben kölcsönkapott Tájkép fasorral című Munkácsy-képet, a többi festmény kölcsönzési határidejét pedig meghosszabbították 2016-ig.
A tisztánlátás érdekében megkerestük kérdéseinkkel Pákh Imrét, akitől a kölcsönzések hátteréről és folyamatáról szerettünk volna érdeklődni. Először felhívtuk telefonon, de nem vette fel, ezért sms-ben kértünk tőle egy email-címet, ahova elküldhetjük a kérdéseinket. Pákh meg is adta az elérhetőségét, ahova levelet írtunk neki.
Több napot vártunk, majd ismét sms-t küldtünk a műgyűjtőnek: kértük, hogy válaszoljon az email-ben elküldött kérdéseinkre. Ezt követően levelünk “kézbesítés sikertelen” hibaüzenettel visszajött.
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!
Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!