Cikkek

Volt NAV-vezető a bíróságon: 40 milliárdos ügyet tussolt el a felsővezetés

A NAV által a kitiltási ügy nyomán indított perek kiváló alkalmat jelentenek, hogy az érdeklődő publikum némi betekintést kapjon az adóhatóság működésébe. A NAV ellenőrzési főosztályának vezetője, Dávida Marianna személyiségjogi pert indított a Népszava és a Népszabadság kiadója ellen – a két újság azt állította, Dávida szerepel az Egyesült Államokból kitiltottak listáján. A per első tárgyalási napján ott volt az Átlátszó stábja is.

Az alperesek által idéztetett tanú, Hegedűs Deme Zsolt a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának (KÜIG) volt igazgatója 2010 végétől 2011 novemberéig – az ő, mintegy másfél órás tanúvallomásának kivonatát mutatja be a videónk.

Volt NAV-vezető a bíróságon: 40 milliárdos ügyet tusolt el a felsővezetés from atlatszo.hu on Vimeo.

A volt igazgató egy olyan, általa meg nem nevezett nagyadózónál zajló vizsgálat körülményeiről beszélt, amelynek eredményeként a revizorok 40 milliárd forintnyi adóhiányt állapítottak meg. Hegedűs vallomása szerint a vizsgálat már mintegy két éve zajlott, mikor Dávida Marianna, illetve Somos Katalin egyértelműen jelzéseket küldtek a KÜIG felé, hogy elégedetlenek a vizsgálat megállapításaival.

Hegedűs elmondása szerint 2011 januárjában Somos Katalin helyettese, Rákosa Melinda az ügyben megbeszélésre hívta össze az érintett vezetőket – az egyeztetésre az APEH Központi Hivatalában került sor. Hegedűs szerint ezen a megbeszélésen lényegében egyértelművé tették, hogy el kell engedni az ügyet.

További cikkeink a NAV-botrányról

Horváth András: Európai cégek és multik is érintettek korrupciós ügyekben

Miért pont a NAV kerülhetett az amerikaiak célkeresztjébe?

A rejtélyes 7750: diszkrét és drasztikus

Újabb konkrét eset igazolja, hogy a NAV főigazgatója vizsgálatot akadályozott

Újabb volt NAV-os vádolja az adóhivatalt

Súlyosan gyengítette a KÜIG megszüntetése az adóhatóságot

Így úszhatják meg az áfacsalók – Somos Katalin leállított egy fontos vizsgálatot

Tovább a teljes NAV-dossziénkra

Hegedűs vallomása szerint az volt az instrukció, hogy a vizsgálatnak „nullás megállapítással” kell zárulnia, a jegyzőkönyv csak kisebb számviteli szabálytalanságokat tartalmazhat. Nem sokkal később a vizsgálatot végző egyik revizort közvetlenül is felhívta valaki a Dávida Marianna vezette ellenőrzési főosztálytól, és közölte, hogy a jegyzőkönyv kisebb súlyú megállapításokat sem tartalmazhat.

A beavatkozásnak – azon kívül, hogy a költségvetés vélhetően elesett legalább 40 milliárd forinttól – járulékos következményei is voltak: a vizsgálatban részt vevők egy részét eltávolították a hivatalból, és volt, aki önként távozott.

Becker András – Baranya Ákos – Vágó Gábor

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.

Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból

Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42