Hogyan lettünk jugoszláv békaemberek, és mi köze van ehhez Putyinnak

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó fideszes források szerint „balliberális kötődésű, magukat civilnek nevező szervezetek külföldi, elsősorban amerikai támogatását, és az azon keresztüli esetleges befolyásszerzési kísérleteket” fogja vizsgálni az NSA lehallgatási botrány magyar szálait vizsgáló parlamenti bizottság. Kampányfogás, vagy újabb lépés a putyini értelemben vett ügynöktörvény magyarországi bevezetése felé?

„Lecsapna a kormány a ballib civilekre” – adta hírül az Index múlt szerdán. Az ügyben a hisztéria keltését meghagynánk a kampány résztvevőinek, meg hát a Nemzettől se akarjuk lenyúlni a kemény munkával feltárt sztoriját. A hírrel azonban már csak azért is foglalkoznunk kell, mert a kormányhoz közeli sajtó, például maga a Magyar Nemzet kedvesen az Átlátszót is idézőjelesen szokta civilnek és oknyomozónak hívni, a Heti Válasz tavaly augusztusi, nyilvános támogatási adatokon nyugvó tematikus összefoglalója, és annak értelmezése szerint pedig természetesen mi is a Soros-pénzből kifejezetten a kormány lejáratása érdekében finanszírozott álcivil maffia részei vagyunk.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Azt nem gondoljuk, hogy a pártfüggő sajtó figyelme a munkánk elismerése lenne, akármelyik politikai oldalról is érkezzen. Ugyanakkor nem is bánkódunk, csodálkozunk a besorolási próbálkozások miatt, és nem is vitatkozunk feleslegesen velük, mert tudjuk, hogy ez a dolgok rendje. Nagy csábítás, hogy a forrás hiteltelenné tétele mindig egyszerűbb, mint a kellemetlen állítások cáfolása. Másrészt az, aki rendszeresen olvassa a cikkeinket és követi a munkánkat, az úgyis a teljes képet látja, és nem csak az általa kedvelt politikai szereplőkre kedvező vagy kedvezőtlen ügyeket. Saját magunk is elhatárolódtunk a munkánk pártpolitikai keretezésére irányuló próbálkozásoktól.

A tavasz tizenhét pillanata

A civil szervezetek külföldi támogatásának vizsgálatáról szóló hírt azonban több okból, a mögötte sejthető politikai szándéktól elszakadva is kommentálnunk kell. Nem is elsősorban azért, mert tőlünk szerencsétlenebb sorsú államokban a külföldi ügynöknek bélyegzett szervezetek elleni harc valójában az autoriter kormányzat kritikájának ellehetetlenítését szolgálja. Hosszú út vezet addig a pontig, hogy korrupciós ügyeket feltáró újságírót vonjanak eljárás alá külföldieknek végzett információszerzésért, mint ahogy ez például Azerbajdzsánban éppen a napokban történik.

Ezen az úton viszont egy elég határozott kezdőlépés lehet, ha egy – a parlamenti vizsgálat információinak titkosítása miatt csak kiszivárogtatott félmondatok alapján azonosítható, feltehetően magyar politikusok elleni törvénytelen megfigyelésekről szóló – kémkedési ügyben minden szervezetet gyanúba keverünk, akinek vannak külföldi finanszírozói.

Nincs kétségünk afelől, hogy a hírben a kulcsszó a „befolyásszerzés”, azaz az a feltételezés, külföldi, „elsősorban” amerikai szponzorok „esetlegesen” befolyást akarnak szerezni – miben is? A magyar állam döntéseiben? Csodálatos terv, hiszen a kormányzat már évek óta úgy ugrál minden ügyben, ahogy a TASZ, az Amnesty, a Transparency, a MONA, vagy a Heti Válasz által listázott többi szervezet fütyül. A magyar belpolitikai vitákban, vagy esetünkben a sajtóban?  Arra meg aligha ez a legjobb megoldás, mint ezt saját példánk is mutatja.

Az Átlátszó – az impakthoz képest kifejezetten szerény, tavaly 30 millió forint körüli (összevetésül: az idén 78 milliárd forintból gazdálkodó közmédiaalap csak stylistre 43 millió forintot költ) – költségvetésének jelentős része, mint az a kezdetektől nyilvános, valóban külföldi intézményi adományozóktól származik. Azért onnan, mert a hazai állami vagy párttámogatások elfogadását éppen a függetlenségünk megőrzése érdekében a kezdetektől kizártuk. Az Open Society Institute vagy a Norvég Alap támogatásai nélkül jelenlegi formájában nem létezhetne az Átlátszó, azonban ezek – mint minden más, általuk támogatott szervezetnél – projektalapúak, azaz nem az adományozók rendelnek tőlünk valamit, hanem mi kitaláljuk hogy mit szeretnénk csinálni, aztán ahhoz pályázunk forrásokra több-kevesebb sikerrel.

A kém aki bejött a hidegről

Esetünkben az amerikai megrendelés vádja olyannyira nem áll meg, hogy Wikileaks-es szimpátiáink és kapcsolataink és a Magyarleaks kiszivárogtató szolgáltatás miatt 2011-es indulásunk idején éppen a norvég és az amerikai nagykövetség illetékeseinek is sürgősen el kellett magyaráznunk: valóban a magyar állam közpénzköltésének őrkutyája szeretnénk lenni, és nincsenek geopolitikai „befolyásszerzési” ambícióink.

Továbbá: aki akár csak egy sakk-klubot megpróbált már menedzselni, az tudja, hogy alapműködést senki nem finanszíroz a civil szférában, így ebben, azaz éppen legfontosabb tevékenységünkben eddig is olvasóink – szerencsére egyre erősödő – támogatására szorultunk. A jövőre nézve pedig végképp az olvasói támogatásokon és a folyamatban lévő 1%-os kampányunk sikerén múlik a projekt fenntarthatósága, már csak azért is, mert amit pályázati forrásból hoztunk létre, azt is saját magunknak kell működtetnünk a későbbiekben. A tavalyi költsétvetésünk mintegy 20 százaléka, több mint 6 millió forint közvetlenül az olvasóinktól jött, és ezen az arányon még sokat kell javítanunk (a támogatási lehetőségekről bővebben itt tájékozódhat,  szja 1 százalékokat az Asimov Alapítvány gyűjt a céljainkra).

Persze ettől még fontos, hogy el tudjunk számolni azzal, hogy a támogatásaink nem jogellenesek, pláne nem veszélyeztetik a nemzetbiztonságot. Ez azonban azért merült fel egyáltalán, mert az Átlátszóról lehet tudni, hogy kik támogatják, ugyanis ezt anélkül is nyilvánossá tesszük, hogy erre bármi kötelezne. Munkatársainkat legálisan, bejelentve, az adók és járulékok megfizetésével foglalkoztatjuk, alvállalkozóink kifizetésére sem működtetünk feketekasszát, betű szerint járulunk hozzá a közterhekhez. Ismertek, elérhetőek, ellenőrizhetőek, kritizálhatóak és perelhetőek vagyunk, nem bújunk el internetes anonimitás-szolgáltatók és lenyomozhatatlan nicknevek mögé, mint számos turbómagyar, de ki tudja honnan finanszírozott hírportál.

A sakál napja

Ezzel szemben ma Magyarországon a kifejezetten politikai célú szervezetek esetében sem tudjuk, hogy honnan jön bevételek egy jelentős része: mind a politikai pártok, mind a civil szervezetek esetében hiányos és csak utólagos a gazdálkodási adatok nyilvánossága. Ráadásul ezen a területen semmit sem sikerült előrelépni az elmúlt két évtizedben: a választási kampányok finanszírozási reformjának pár pozitív eleme eltörpül a – ki tudja, milyen áron, ki tudja, milyen pénzből – kihelyezett CÖF-ös plakátok árnyékában. Amennyi pénz forrásáról nem tudunk egyáltalán a magyar politikában, simán lehet, hogy mindenkit a marslakók vagy az észak-koreaiak fizetnek.

Legalább ekkora baj, hogy a közéleti ügyekben megszólató sajtóban – a közvetlenül és közvetve közpénzből finanszírozott lapok és portálok mellett – sem nagyon van olyan szervezet, aminek ismert annyira a finanszírozási háttere, hogy bármit csinál, azt annak ismeretében lehet megítélni, hogy ki fizeti a villanyszámláját. Ha csak az Átlátszó indulása óta piacra lépett új hírportálokat nézzük, akkor többek között a nálunk legalább egy nagyságrenddel komolyabb büdzséből gazdálkodó 444.hu-ról és a vs.hu-ról nem tudjuk pontosan, hogy kinek a befektetése áll mögötte.

Ráadásul médiapiaci hatásában az összes új hírportál megjelenése eltörpül amellett, hogy még azt sem lehet pontosan tudni, hogy a tv2 folyamatban lévő megvásárlásához szükséges milliárdoknak mi a forrása, vagy hogy a közpénzből politikai szempontok alapján finanszírozott reklámok és szponzoráció immár kormánybarát médiaügynökségek védernyője alatt, teljesen átláthatatlanul és nyomonkövethetetlenül virágzik.

Őfelsége titkosszolgálatában

Ebben a helyzetben nem tűnik nekünk úgy, hogy a magyar politikai élet legnagyobb rákfenéje és a magyar szuverenitást fenyegető legnagyobb veszély az lenne, hogy amerikai székhelyű nonprofit szervezetek, a norvég állam vagy a holland követség kinek ad pénzt – jellemzően nyilvános pályázaton, megismerhető célokra – magyar civil szervezetek közül. Végül nemzetpolitikai szempontból se tűnik távolba tekintő húzásnak, ha hazánk lesz az első, aki az Európai Unión belül eljut a külföldi támogatás = külföldi befolyásszerzés = a külföldnek kémkedés azonosításig.

A fideszes vizsgálat azért is furcsa, mert a rendszerváltás óta a magyar kormány folyamatosan támogat Magyarország határain túl működő magyar civil szervezeteket. Mi több, ezen, közpénzekkel támogatott civil szervezetek egy része politikai szerepet (is) vállal a szomszédos országokban. Tavaly például kiderült, hogy magyar állami vállalatok több százmillió forintos nagyságrendű támogatásban részesítettek olyan erdélyi civil szervezeteket, melyeket a Tőkés Lászlóhoz köthető politikai szervezetek vezetői alapítottak.

Nem túlzás kijelenteni, hogy ezekkel az adományokkal a Fidesz az Erdélyi Magyar Néppártot kívánta helyzetbe hozni a 2012-es önkormányzati és parlamenti választásokon. Éppen ennek a sztorinak a kapcsán nyújtott be Bogdan Diaconu román szociáldemokrata-párti honatya egy olyan törvénytervezetet, mely megtiltaná politikai pártokhoz kapcsolódó civil szervezetek külföldről történő finanszírozását. A tervezetet a román parlamenti képviselők simán leszavazták.

Szóval, ha egy külföldi akar befolyást vásárolni magának a magyar közéletben, akkor azt sokkal nagyobb eséllyel teszi kereskedelmi médiacégek vásárlásával, vagy a pártok számára kedves célok és szervezetek közvetlen és nyilvánosságra nem kerülő támogatásával. Ha pedig tenni akarunk ez ellen, akkor szájkarate és a nyugati finanszírozású NGO-k putyini sugallatra és mintára történő démonizálása helyett bizony végre átláthatóvá kellene tenni a politikai szervezetek gazdálkodását.