Cikkek

Voksturizmus: Fiktív lakók a Kocsis-házban a választások előtt

Közokirat hamisítás miatt megrovásban részesítették a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté édesapját. Kocsis Sándor Abaújlakon alpolgármesterként vette ki részét abból az akcióból, aminek köszönhetően a 2010-es önkormányzati választások előtti napokban 30 választókorú állampolgárral gyarapodott az addig 90 fős falu lakosainak száma. Öt személyt jelentett be a Kocsis-család házába.

Az encsi rendőrkapitányság a 2010. október 3-i helyhatósági választásokkal összefüggésben ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. „Abaújlak községbe folyamatosan állandó lakcímre jelentkeztek be úgy, hogy az adott lakcímen nem laktak, életvitelszerűen nem tartózkodtak, így a bejelentkezésükkel közreműködtek abban, hogy a hatósági nyilvántartásba a valóságtól eltérő, valótlan adatok kerüljenek. Abaújlak községben az eredeti választói jegyzékben 81 fő választásra jogosult személy került rögzítésre, mely létszám 2010. október 2-án lezárt választási névjegyzékben 121 főre emelkedett” – állapította meg a tényállást 2012. december 12-i határozatában (PDF) a szikszói ügyészség. A 2010. október 3-i önkormányzati választásokon az urnák előtt 121-ből 113 szavazó jelent meg.

A választások eredményét befolyásoló akciósorozat úgy történt, hogy nyolc abaújlaki ingatlanba az addig más Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen, főképpen Szikszón élő lakosokat jelentettek be. „Legtöbb esetben az ingatlan tulajdonosai, haszonélvezeti jogosultja, mint szállásadók aláírásával ellátott bejelentkezési okiratok felhasználásával. Ezzel bűnsegédként közreműködtek abban, hogy a hivatalos hatósági nyilvántartás valótlan adatokat tartalmazott” – közölte az ügyészség. A harmincegy gyanúsított közül az egyik Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Józsefváros polgármesterének édesapja volt. Kocsis öt személyt jelentett be idősebb fia, Kocsis Gergely András – a Fidesz kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté testvére tulajdonában lévő abaújlaki házba. A Völgy utca 16. szám alatti ház tulajdoni lapja szerint az ingatlant 1994-ben vásárolta Kocsis Máté, 2009. januárban lett a testvére tulajdona, ekkor szerzett rajta haszonélvezeti jogot édesapja. Az ügyészségi határozat megemlíti, hogy Kocsis Sándor a bűncselekmény elkövetését, a fiktív bejelentéseket elismerte.

A gyanúsítottak azzal védekeztek, nem voltak tisztában azzal, hogy bűncselekményt követnek el. Többen azt vallották, hogy Abaújlakon készültek letelepedni, vállalkozást indítani. Ezeknek az állításoknak később ellentmondott a körjegyző tapasztalata, aki úgy látta, a választásokat követően már nem erőltették új lakhelyükön való maradásukat az abaújlaki otthonteremtők, olyanniyra, hogy lakcímbejelentő lapjukat többen visszavonták. Mások családi okokra hivatkozva jelentkeztek be Abaújlakra, abban azonban megegyezett a helyzetük, hogy egyikük sem tartózkodott a településen folyamatosan. Mindezek alapján az ügyészség bizonyítottnak látta, hogy fiktív lakcímbejelentések, bűncselekmények történtek. „A közokirat hamisítás megvalósul, ha a gyanúsított olyan címre kéri tartózkodási helyének bejegyzését, amely ténylegesen nem az, és ez által valótlan adat kerül bejegyzésre a közhiteles nyilvántartásba” – állapította meg a bűncselekmény típusát az ügyészség.

2010. december 12-én a szikszói ügyészség megszüntette rendőrségi nyomozást. A közokirat hamisítás bűncselekményt elkövető személyeket megrovásban részesítette, úgy ítélte meg, cselekményük társadalomra való veszélyessége csekély, az idő múlása pedig szintén nem indokolja, hogy akár a legenyhébb büntetést is kiszabják.

A 2010-es választásokon a korábbi polgármester, Pollák István Zoltán győzött 76 szavazattal, vetélytársa 35 szavazatot kapott. 2006-ban Abaújlakon 93 választópolgárt tartottak számon, ekkor Pollák 63 szavazattal győzött, az ötfős képviselő-testület tagja lett Kocsis Sándor is, aki egyúttal a település alpolgármestere lett. Kocsis Sándor a 2010-es választáson nem indult, viszont a Horthy Miklós Társaság alelnöki pozícióját megőrizte, csakúgy mint a történelmi vitézi rendben örökölt vitézi címét. A fiktív lakcím bejelentésekben a megválasztott polgármester is közreműködött. Pollák István Zoltán 2010. szeptember 22-23-án, ugyanazokon a napokon, amikor Kocsis Sándor öt személyt jelentett be, három személyt fogadott be Völgy utcai otthonába.

Az abaújlaki lakosság gyarapodást a Központi Statisztikai Hivatal adattára is rögzítette: 2010. január 1-én 111, egy évvel később már 137 fő volt a nyilvántartott népessége, ami 2012-ben se csökkent 131 alá. Ez arra utal a 2010-ben fiktív módon bejelentkezettek többsége ma is a település lakója – papíron.

A B.-A.-Z Megyei Kormányhivatalnak nincs tudomása az esetről – tudta meg az atlatszo.hu Demeter Ervintől, a hivatal vezetőjétől. „Az ügyészség az eljárás folyamán, vagy azt követően nem kereste meg hivatalunkat, az eljárás eredményéről nem értesítettek. Ügyfél bejelentéssel nem fordult a hivatalunkhoz, az említett tárgyú ügyben Abaújlak község vonatkozásában nem jártunk el, és jelenleg sincs folyamatban lévő ügyünk.” A kormánymegbízott közölte, mennyiben a lakcímbejelentéssel kapcsolatos ügyekben az ügyészség eljárt és döntést hozott, úgy annak következményeit az érintettek viselik. A lakcímnyilvántartás vezetése a helyi jegyző feladata, aki az önkormányzat által alkalmazott köztisztviselő. Amennyiben ő értesült az ügyészség által lefolytatott ügyek eredményéről, úgy szükséges lehet a helyi lakcímnyilvántartás aktualizálása.

Ami a lakosságszámra vetített állami normatív támogatás felhasználását illeti, a következőket tudtuk meg. „A kormányhivatal önkormányzat egyes állami forrásokat lakosságszám arányosan kap a központi költségvetésből. Ezek folyósítása, felhasználásuk szabályosságának ellenőrzése a Magyar Államkincstár feladata. A megyei kormányhivatalok a kormány általános hatáskörű területi szervei, azonban ez nem jelenti azt, hogy az állami élet minden szegmensére vonatkozóan hatáskörrel rendelkeznek. Egyes állami feladatok a 2011-ben végrehajtott átfogó szervezeti integrációt követően továbbra is különálló és önálló államigazgatási szervezetek hatásköreiben maradtak, így ezek tekintetében a megyei kormányhivatalok nem jogosultak eljárást, vagy ellenőrzést folytatni.”

Demeter Ervin ezért a szerzőt arra kérte, amennyiben tudomása van arról, hogy pénzügyi visszaélés vagy szabálytalanság történt, vagy alapos gyanúval rendelkezik ezek tekintetében, úgy a vonatkozó tények és adatok pontos megjelölésével, az illetékes állami szerveknél szíveskedjen hivatalos bejelentést tenni.

Az atlatszo.hu megkereste az Abaújlak ügyeiben eljáró selyebi körjegyzőséget, fog-e intézkedni a lakcím nyilvántartás aktualizálásával kapcsolatban. Mint a hivatala első napját töltő Dr. Nevelős Zita átmenetileg megbízott jegyzőtől megtudtuk, elődje nemrégiben elköszönt hivatalától, utódját pályázaton választják ki, ami még folyamatban van. Ha júliusban sikerül kinevezni az új körjegyzőt, azt követően körülbelül fél év múlva érdemes visszatérnünk az abaújlaki fiktív lakcímbejelentések ellenőrzésére.

Pollák István első megkeresésünkre nem kívánt nyilatkozni, másodszorra letette a telefont.

Zsidai Péter

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42