Cikkek

Békemenet után kísértetjárás: fantomok és álcivilek kampányolnak Bajnai ellen

Sem az Orvosi Kamara, sem a Református vagy az Evangélikus Egyház, sem további, a szervezet honlapján felsorolt társadalmi szervezetek nem csatlakoztak a Békemenetet és a Bajnait ekéző plakátkampányt jegyző Civil Összefogás Fórumhoz, derítette ki az atlatszo.hu. A CÖF-tagszervezetek között fantomcivilek is feltűnnek, és a Kárpát-medencei magyarság legitim képviselőjeként pózoló, harcosan kormánypárti Civil Összefogás Fórum jogi státusza is tisztázatlan.

 *******

A korán indult választási kampány egyik főszereplője egy olyan szervezet amely nincs bejegyezve, működéséről és gazdálkodásáról a nyilvánosság semmit nem tudhat, vezetője révén viszont közvetlen befolyása van a „civil” pénzek kiosztására. Az önmagát a civil társadalom, hovatovább a Kárpát-medencei magyarság legitim képviselőjeként megjelenítő Civil Összefogás Fórum (CÖF) ugyanakkor honlapján számos olyan tagszervezettel büszkélkedik, amelyek nem csatlakoztak a CÖF-höz. És ezzel még nincs vége a CÖF körüli tisztázatlanságoknak. (Cikkünkben a funkcióbeli közel teljes átfedés, a működési mód és a vezetők nagymértékű egyezése miatt nem különböztetjük meg egymástól a CÖF-öt és pandant-ját, a Civil Együttműködési Tanácskozást, a CET-et. Gyakran kezeli egy csomagban őket a baráti média, például a Polgár Portál is.)

Aki fölött csak a Jóisten áll

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) a politikai életben egyre nagyobb szerepet játszó, de jogi értelemben nem létező szervezet. Mivel nem alapítvány vagy egyesület, és nem is gazdálkodó szervezet, ténykedését az ezekre vonatkozó jogszabályok nem kötik. Nincs szervezeti és működési szabályzata, így az sem tudható, hogy a CÖF egyes megnyilvánulásai, amelyek sugalmazottan a társadalom többségi véleményeként vannak megjelenítve, milyen szervezeti szinteken, milyen döntési mechanizmusok és szabályok szerint születtek meg. A döntéshozatal folyamatát értelemszerűen nem dokumentálják: így a CÖF elnökségi közleményeit éppúgy írhatta például a Vasas női strandröplabda-szakosztálya, mint Schmuck Andor vagy a Tenkes kapitánya.

Ugyanilyen homály fedi a CÖF gazdálkodását is: forrásokat a szervezet működésére egy tőle formálisan független alapítvány, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány gyűjt, kormányzati pénzekhez pedig a CÖF-höz csatlakozott szervezeteknek nyújtott egyedi miniszteri támogatás révén jut – ahogy ezt egy korábbi cikkünk feltárta.

Itt a civil támogatások listája: a kormány mellett demonstrálni menő

Bőségesen kaptak működési támogatást az idei büdzséből kormányközeli civil szervezetek, a dúsgazdag Teleki László Alapítványtól kezdve a fideszes képviselő Simonka György által vezetett Magyar Dinnye Szövetségen át az állami támogatásokról döntő Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnökéhez, a Békemenet-szervező Csizmadia Lászlóhoz köthető Polgár Portálig. A NEA nem kívánta a nyilvánosság elé tárni a döntéseket bemutató listát, pusztán a tájékozódást korlátozó módon, egy-egy szervezet eredményét megjelenítő keresőt üzemeltet. Az atlatszo.hu most a teljes listát közzéteszi. Tovább a teljes cikkre.

De a „Békemenet” utáni újabb politikai akció körülményei körül sem kisebb a homály: a Csizmadia László elnök által a szervezet nevében meghirdetett Bajnai-ellenes kampány közterületi reklámjait nem a kampányt meghirdető CÖF/CET, hanem a bekemenet.hu nevű új játékos jegyzi. Ilyen nevű bejegyzett szervezet természetesen szintén nem létezik, ez egy honlap, aminek viszont – nem meglepő módon – nincs impresszuma. (Kérdés, miképp tudott egy honlap például a plakátokat előállító nyomdával szerződni.) A bekemenet.hu–ról viszont mindössze annyi derül ki a honlap regisztrációs oldalán, hogy az ügy pártolói egy Bayer Zsolt nevű, Thököly úti lakosra bízzák személyes adataik kezelését. Ilyen körülmények között lényegében kideríthetetlen, hogy ki és milyen forrásokból finanszírozza a CÖF/CET által elindított politikai kampányt.

Mi a magunk részéről mindenesetre a Bajnait Gyurcsánnyal összebújva ábrázoló járműreklámok ügyében közérdekű adatigényléssel fordultunk a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül a BKK Zrt.-hez  – a kampányhoz  az óriásplakát- és hirdetőoszlop-felületet biztosító Simicska-cég, a Publimont Zrt. esetében erre sajnos nincs lehetőség.

Holt lelkek és szóbeli csatlakozók

Csizmadia László CÖF-elnökként abszolvált nyilvános szereplései során gyakran hivatkozik arra, hogy az általa vezetett szervezet a Kárpát-medence legnagyobb civil szerveződése, hiszen 400 (négyszáz) szervezet nevében teszi, amit tesz; ráadásul ezen szervezetek közt számos szövetség, illetve ernyőszervezet található. „A csatlakozott négyszáz civilszervezetet képviselő Civil Összefogás Fórum és a Civil Egyeztető Tanács elnökségei nevében” írta alá például Csizmadia a Patrióta Európa Mozgalom nevű szerveződés kiáltványát. Formális csatlakozás, az erre vonatkozó szándékot kinyilvánító dokumentum a CÖF/CET jellegével harmonizálóan nincs, így az egyetlen nyilvántartás a csatlakozott szervezetekről a CÖF honlapján található lista.

A listán majdnem négyszáz – egész pontosan 239 – név található, mások mellett például Janositz Istvánnéé, aki vélhetőleg inkább magánszemély, mint összefogásra vágyó civil szervezet. Janositzné és az Összmagyar Testület-szerű nevek mellett felbukkan azonban  néhány olyan tekintélyes szervezet is, melyek csatlakozása nyilvánvaló súlyt és rangot ad a CÖF-nek. A lista 51. helyén például azt olvashatjuk: Orvosi Kamara. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az Átlátszó megkeresésére  az alábbit válaszolta a Kamara CÖF-tagságát illetően:

A Magyar Orvosi Kamara soha nem volt, nem is lehetett és nem is lehet a Civil Összefogás Fórum tagja.  Azon egyszerű okból nem lehet, hogy a Magyar Orvosi Kamara nem civil szervezet, még csak nem is  társadalmi szervezet, hanem törvény szerint definiált köztestület, s mint ilyen, még ha akarna se lehetne említett szervezet, vagy hasonló szerveződés tagja (…) A 2010-es kormányváltás óta a MOK és a CÖF között sem formális, sem informális kapcsolatfelvétel nem volt.”

A lista 62. helyén a Magyar Református Egyház Zsinati Irodája szerepel – a Zsinati Iroda egyfajta adminisztratív-végrehajtó szerve az egyháznak, önmagában is abszurdum, hogy csatlakozott volna bármihez is. A helyzet tisztázása érdekében írott levelünkre az alábbi válasz érkezett a Zsinati Irodától:

„A Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű szervezet Társadalmi szerződés című könyvének tiszteletpéldányát 2010 februárjában kapta meg Bölcskei Gusztáv püspök úr, az MRE Zsinatának lelkészi elnöke. A CÖF alapítói, Csizmadia László és Fricz Tamás egy levelet mellékeltek hozzá, melyben Bölcskei Gusztáv figyelmébe ajánlották a kiadványt. Püspök Úr ezt levélben megköszönte, de sem ő, sem pedig a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala semmiféle együttműködési megállapodást nem írt alá a Civil Összefogás Fórum képviselőivel.

A lista 68. helyén szereplő Magyarországi Evangélikus Egyháztól a CÖF-tagságot firtató kérdésünkre az alábbi válasz érkezett:

„(…)a Magyarországi Evangélikus Egyház nem tagja a Civil Összefogás Fórumnak. Egyházunk ebben illetékes döntéshozó fórumainak soha nem volt ilyen irányú határozata.”

A 71. helyen szereplő Magyar Rákellenes Liga vezetője, Simon Tamás professzor a Liga CÖF-tagságával kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot adta az atlatszo.hu-nak:

„A Magyar Rákellenes Liga képviselője részt vett a CÖF Parlamentben tartott ülésén. A CÖF azon céljával, hogy határokon átívelően összefogja a civil szervezeteket, egyetértünk. Nincs együttműködési megállapodásunk a CÖF-fel. A Magyar Rákellenes Liga civil szervezet, feladata a daganatos betegek támogatása, politikával nem foglalkozik.”

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy a CÖF „csatlakozott szervezetek” listáján ne lennének olyanok, amelyek valóban csatlakoztak Csizmadia László szervezetéhez. Szerepel ott például a Munkástanácsok neve, 105 szervezettel. Kérdésünkre Palkovics Imre elnök megerősítette, hogy ő a kérdésről valóban tárgyalt a CÖF vezetőivel, és szóban kifejezésre juttatta együttműködési szándékát, de lévén, hogy a CÖF egy informális szervezet, ezt a nyilatkozatot semmilyen további lépés nem követte. Hacsak így nem.

A 239 nevet tartalmazó listán találtunk viszont 17 olyan szervezetet, amelyeknek az interneten nem található az utóbbi néhány évből fellelhető aktivitása, illetve a CÖF honlapján kívül egyáltalán említve sincsenek:

Magyar Nemzetstratégiai Egyesület

Magyarok Európában Közhasznú Egyesület

Értékmegőrző Civilszervezet

Budai Családos Szeánsz Polgári Kör

Via Bona Alapítvány

Zemplén a Csángókért Alapítvány

A Magyar Egészségügy Áldozatainak Érdekvédelmi Szövetsége

Kis- és Középvállalkozások Egyesülete

107-es Polgári Kör

Magyar Szociálpolitikai Társaság Kh. Szervezet

Akciószövetség Magyarországért

Magyar Kisebbségi Információs Egyesület

Skorus Egyesület

Hazánkban Otthon Polgári Kör

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Falusi Civilek

MÉROSZ Magyar Érdekek Országos Egyesülete

Ha további szűréssel kivesszük a listából azokat a szomszédos országbeli politikai pártokat és szervezeteket, amelyek régóta szövetségesei a mostani kormányzó erőknek, illetve azokat, amelyek egyértelmű  nyertesei a Csizmadia vezette  Nemzeti Együttműködési Alap által kezelt pályázatoknak – mint például az ötmillió forinttal támogatott CÖF-tag, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány – jelentős részben polgári köröket, illetve ezek utódszervezeteit kapjuk. Így már nem is tűnik olyan eredeti innovációnak „civilekkel”  mondatni el néhány nyilvánvaló pártközleményt.

Becker András

(Címlapkép: Kovács Gergely. Folytatjuk.)

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42