Cikkek

Jóri András: Ki mit tud – igényeljen Ön is adatot!

Hétről hétre jönnek az információszabadság új értelmezésével kapcsolatos hírek, és általában nem kedvezőek. Miért is lennének titkosak az állami földek bérletéről szóló pályázati anyagok? Miért csak képviselők tekinthetnének be ezekbe, ráadásul titoktartási nyilatkozat mellett? Két évtizeddel az első információszabadság-törvény elfogadása után hogyan merülhet fel bárkiben, hogy akadályozhatja ezeknek a közérdekű adatoknak a megismerését?

Eközben sajnos már a Kúria gyakorlata is kezdi tükrözni az egyre represszívebbé váló információszabadság-szabályozást: erre példa a Vértesi Erőmű ügyében hozott döntés. Aligha nyugodhatunk bele ebbe a folyamatba: úgy kell viselkednünk, mint akiknek alkotmányos joga az adatnyilvánosság: újra és újra kérdőre vonni a hatalmat. Ha jól, professzionálisan működik, akkor kevés titkolnivalója van; ha pedig titkolózik, akkor is sokat elmond magáról.

Ezért aztán ilyen helyzetben különösen hasznos lehet az Átlátszó (és az alaveteli.org) által fejlesztett új eszköz, aminek a segítségével az érdeklődő könnyen, jogi tudás nélkül nyújthat be közérdekű adatigénylést. (Fontos, hogy az intézmény neve igénylés, nem kérelem: jogunkkal élünk, nem szívességet kérünk az államtól.) Sőt, a rendszer nem csak az igény benyújtását teszi lehetővé, hanem kereshetőek az igénylésekkel együtt az azokra érkező válaszok is.

Érdemes áttekinteni az oldalt: már most is számos sikeres, határidőben teljesített adatigénylés olvasható (többek közt a Belügyminisztérium, a KIM, az Alkotmánybíróság által szolgáltatott adatokkal), illetőleg az is jól követhető, ha egyes hivatalok nem tettek eleget időben kötelezettségüknek (a jelenlegi adatok szerint pl. az Emberi Erőforrások Minisztériuma, vagy a Főváros Polgármesteri Hivatala).

Idővel az igénylés-adatbázis maga is segíthet a nyilvánosságban, hiszen számos területre kiterjedő közérdekű adatokat tartalmazó adatbázissá válik. Az igénylések bizonyos gyakorisággal megismételhetők, az eredmények elemezhetők is, sőt, ideális esetben maga az állam is tudja használni az adatokat arra, hogy meghatározza a kötelezően (igénylés nélkül) közzéteendő adatok körét. (Jelenleg is üzemel állami közadatkereső-rendszer: elérhető itt, bár némi fejlesztés ráférne, lásd az amerikai példát itt.)

Remélem, a KiMitTud hasznos segítség lesz az adatigénylőknek, és az államnak is. Egyes ellenkező hírek dacára bízom abban is, hogy a hivatalok berkein belül is megértik: a nyilvánosság és az igénylések pontos, korrekt teljesítése a közigazgatás alapvető alkotmányos feladata. A működő adatnyilvánosság növeli az államba vetett bizalmat, és hasznos mindannyiunk számára. Van, ahol már nem csak az igénylések benyújtására, hanem megválaszolására is erre fejesztett szoftvereket használnak (brit példa itt) — kívánom, hogy az igénylések nagy száma, amelyhez az Átlátszó rendszere is hozzájárulhat, nemsokára szükségessé tegye ezt itthon is.

Jóri András

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2