Cikkek

Legyen Erdély is átlátszó: elindult a Tulipédia

Sokkal könnyebb lett volna, ha az Átlátszó írja meg rólunk a frankót, de így se rossz. Nevünket a tulipán és a wikipédia szavak összevonásával alkottuk. Tulipán, mert a jelenlegi rommagyar politikai kultúra „főcsapásait” az RMDSZ honosította meg (jele a tulipán), a kisebbségi politizálást ez a szervezet próbálta-próbálja kanonizálni. Az új politikai alakulatok tagjai többségükben RMDSZ-tagok voltak, ha nem valamilyen tisztségviselői a szervezetnek, illetve minden új politikai szervezetnek viszonyulnia kell valamiképpen az RMDSZ-hez. A pédia az oldal gerincét képező tartalom szerkezetére utal, arra, hogy a Tulipédia a Wikipédiához hasonló szempontok szerint tulajdonképpen enciklopédiája kíván lenni az erdélyi magyar közéletnek, különös tekintettel a dokumentumokra, dokumentáltságra.

Tiszta politika?

Magyarországon többnyire, Erdélyben száz százalékosan ez az első kérdés. Ki(k)nek a nyúlványa vagyunk? Ki pénzel, kinek a szekerét toljuk? Mivel a romániai változások utáni, azaz a 22 év óta hatalmon lévő erdélyi magyar poltikai-gazdasági elit zsebközeli életét is kutatjuk, nem is, inkább dokumentáljuk, nyilvánvaló, hogy nem az RMDSZ holdudvarába tartoznak támogatóink. Ilyen értelemben ellenzékinek számíthatunk, bár szerintünk a szakmai magatartásunk az, mert minden megválasztott tisztségviselő viselt dolgaival foglalkozni fogunk. Kivétel nélkül. De nem mi tehetünk róla, hogy a vizsgált/kartotékolt politikusok 70-80 százaléka RMDSZ funkcionárius, vagy e párt színeiben székhez, tisztséghez jutott választott képviselő, polgármester, parlamenti képviselő vagy szenátor.

Úgy véljük, hogy itt is, ott is, azaz Magyarországon és a határon túl is érdemes lenne leszámolni néhány tévhittel. A külhoni magyarság nem szent tehén, mely méltósággal átvonul néha-néha a nemzet testén (ha például a magyarországi belpolitika megkívánja), és nem is élősködő, melytől szabadulnia kellene az (anya)országnak. A külhoni magyarság egyszerűen csak létezik, tagjai közt pedig – mint bármely közösségben – egyesek értéket, mások meg szennye(s)t teremtenek.  Ezért a külhoni magyarság közéleti viszonyait egyszer már át kell világítania valakinek. Módszeresen. Helyzeti előny, ha olyan teszi ezt, akinek helyismerete van. És nekünk van, hiszen a hét – egyelőre névtelen – újságírónk közül négy Erdélyben élő médiamunkás, három pedig onnan származik, de már évek óta Magyarországon dolgozik.

Nem véletlen az sem, hogy a romániai helyhatósági választások kampányában indítottuk útjára a Tulipédiát, hiszen a választási hajrában megnő az érintettek együttműködési hajlandósága, a hozzájuk kötődő média pedig bőven szemlézte/kritizálta a nálunk megjelent tartalmakat, azaz ingyen bevezettek a „piacra”. Ebből a szempontból teljesen mellékes, hogy pró vagy kontra kritikákat kaptunk. Álláspontunk amúgy is az, hogy erősségünket – ha van/lesz nekünk ilyen – nem az általunk megírt ilyen-olyan cikkek (az ún. Tulipédia-szubjektívek) jelentik, hanem a hivatkozott és a tárhelyünkre feltöltött dokumentumok (például vagyonnyilatkozatok), melyet bármely médiamunkás és olvasó is kedvére böngészhet, használhat, másolhat és megoszthat.

Jó példa erre Szász Jenő, a Nyírő József újratemetési botrányában is főszereplő, Székelyudvarhely polgármesteri tisztségére pályázó, mellesleg a Magyar Polgári Párt elnökének esete: ellenlábasai a Tulipédián megjelent 2011-es vagyonnyilatkozatából készítettek szórólapot a kampányfinisben, ugyanis főállású politikusként gazdagodott meg piszkosul. De beszélhetnénk Frunda György RMDSZ-es szenátorról, Marosvásárhely polgármester-jelöltjéről is, aki szintén főállású politikusként lett milliárdos, de erről senki sem cikkezik az erdélyi magyar vagy magyarországi médiában.

Módszer?

Sokkal inkább aktakukacok, mintsem oknyomozó újságírók lennénk. Nem feltétlenül ügyekhez keresünk bizonyítékokat, hanem a nyilvánosan elérhető vagy megszerezhető hivatalos dokumentumokban keresünk összefüggéseket, melyek majd szép kis ügyekké állnak össze. Miként például a nagyváradi RMDSZ-birodalom. Ebben az esetben sem a spanyolviaszt találtuk föl, netán Pulitzer-gyanús sztorit prezentáltunk, hanem öt politikus tíz évnyi vagyonnyilatkozatait dolgoztuk föl. Ennyi.

Kapacitálnánk az erdélyi magyar, de a magyarországi újságíró-társadalmat is, hogy használják az általunk összegyűjtött dokumentumokat. Muníciót szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy ne feltétlenül kontrolkopizzák a határon túli médiában megjelent tartalmakat/olvasatokat, ha netán ismét téma a szent tehén, hanem elsődleges forrásokból (dokumentumokból) tájékozódhassanak. Annál is inkább, mert a kettős állampolgársággal rendelkező ún. külhoniak visszavonhatatlanul tényezőivé váltak a magyar belpolitikának/közéletnek (is!), szavazati joguk okán mindenképp. Ezzel a szavazótáborral pedig számolnia kell minden magyar belpolitikai szereplőnek, ha tetszik, ha nem…

De mit kezdünk a konzervatív újságírói krédóval?

Semmit, már ha egyáltalán van ilyen (van ilyen!).  Reménykedünk abban, hogy nem bolondulunk meg akkor sem, ha a Tulipédiát üzemeltető csoport ún. konzervatív-liberális újságírókból áll. Mert a csalás az csalás, a lopás az lopás. Pont. Ráadásul ez nem is nemzet(iség)i  kérdés, netán országhatár-függő. Legfeljebb nem (mi) írjuk meg, de a dokumentumokat azért feltöltjük. Hadd szóljon!

Szőke László (Tulipédia)

Ui.: Az árulózást a [email protected] címre várjuk. Köszönjük!

 

Megosztás