sajtószabadság

Senki nem tartotta be a forradalmi Index-alkotmányt

Az Index.hu alant letölthető, 2001-es szerkesztőségi minialkotmánya (amelynek a Magyar Narancs hasonló, azóta szintén feledésbe merült „chartája” szolgált mintául), egy zúzósabb menedzsment vs. szerkesztőség deathmatch után készült, egy olyan konfliktust követően, amiből – talán akkor utoljára – a szerkesztőség jött ki sokkal jobban. A kihívásokkal küzdő korábbi hírigazgató helyett a népszerű és karizmatikus Uj Péter lett a szerkesztőség vezetője, és felállt egy szerkesztőségi érdekképviselet, amelynek széleskörű jogosítványait a tulajdonos, a menedzsment és a főszerkesztő aláírásával is elismerte.

Ezt a vívmányt azonban, meglátásom szerint (közel tíz évig dolgoztam az Indexnél), nem sikerült hosszú távon megőrizni – nem kizárólag, sőt nem elsősorban a mindenkori tulajdonosok vagy a menedzsment hibájából. Szélsőbalos marhaságnak tartotta, relativizálta, rendszeresen megkerülte maga a most leköszönt főszerkesztő is, aki inkább a felvilágosult abszolutizmusra hajlott, és a kapitalizmus vívmányait féltette a szakszervezettől.

És persze nem volt ínyére a mindenkori tulajdonosnak sem: Kőrösiék után tudtommal formálisan már nem ismerte el senki, hogy a szerkesztőségi autonómia határokat szabhat a tulajdonosi mozgástérnek.

A mindenkori szerkesztőség pedig – és ez a legszomorúbb – később már nem volt elég tökös ahhoz hogy a közösen lefektetett szabályokat betartassa akár a mindenkori tulajdonossal, akár a főszerkesztővel szemben. Jellemzően különalkuk mentén, teljesen átláthatatlanul és bizantikus módon dőltek el a 2001-es paktumban szabályozni próbált kérdések.

Szerkesztőségi bizottság persze működött hellyel-közzel, nyilván működik valami most is, de a 2001-es minialkotmányban felvázolt alapelvektől – most már kifelé is nyilvánvalóan –  fényévnyi távolságba került a gyakorlat. Ebben mindannyian hibásak voltunk.

„Az Index hírlap szerkesztésében mindenkor a sajtószabadság, a tájékoztatás objektivitása és az újságírói szuverenitás az irányadó. A lap vezetői és munkatársai a társadalmi, politikai, technikai és kulturális eseményekről a fentiek szellemében kívánnak pontos tájékoztatást adni, a nyílt állásfoglalást és a kritikát természetesnek tekintik. Azon munkálkodnak, hogy a közügyek intézése a nyilvánosság előtt történjen, és a közt érintő dokumentumok nyitva álljanak a nyilvánosság számára.

A lap a mindenkori kormánytól, politikai pártoktól és gazdasági érdekcsoportoktól független újság, önálló szellemi műhely. Tevékenységével a többpártrendszer és a jogállamiság alapján áll, fellép az alapvető emberi és szabadságjogok társadalmi érvényesülése érdekében. Értéknek tartja a természet, a kultúra és az életformák sokszínűségét.

Az Index tulajdonosai elismerik és kinyilvánítják, hogy a hírlap az olvasót és a nagyközönséget szolgálja, nem pedig tulajdonosának vagy támogatóinak közvetlen magánérdekeit, vagyis a tulajdonosi és támogatói érdekek csak a hírlap a nagyközönség általi elfogadottságából, olvasottságából fakadó anyagi sikerességében nyilvánulnak meg.

Az Index hírlap a szerkesztett tartalmat világosan elkülöníti a hirdetésektől és a szponzorált tartalmaktól. A szerkesztett tartalmon belül a hírt megkülönbözteti a véleménytől. A kiadó, illetve a lap tulajdonosai és támogatói a lap szerkesztésébe nem szólnak bele, hírt vagy cikket nem sérelmeznek,  bújtatott reklám megjelentetését nem szorgalmazzák. […]”

Index.hu 2001 by atlatszo on Scribd

Az Index.hu 2001-es szerkesztőségi chartája innen letölthető (PDF)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás