Heinrich Pecina, a Népszabadságot a hétvégéig megjelentető, majd bizonytalan időre bezáró kiadó tulajdonosa időt nyerhet osztrák bűnperében – a magyar hatóságok nem biztos, hogy kapkodni fognak, amennyiben jogsegélykérelem érkezne Bécsből, ahol Pecinát sikkasztással vádolják. Akár ez is lehetett az egyik meggyőző érv, ami miatt Pecina elvégezte a piszkos munkát a feltételezett leendő tulajdonos, egy Mészáros Lőrinchez közel álló vállalkozás helyett. A pénzügyi veszteséggel érvelés pedig ebben a formában egy ordas nagy kamu, ezt mindjárt igazoljuk is.
A gyáva arroganciát maxolta ki a NER szombatra virradóra a Népszabadság bezáratásával. Gyáva is, mert a Mediaworks-birodalom várható új gazdája, egy Mészáros Lőrinchez köthető vállalkozás nem vette a nevére a balhét. Holott egy ilyen vállalkozástól (vagy bármelyik másik oligarchától köthető cégtől) mint új tulajdonostól hitelesebben hangzana a gazdasági érv.
A Mediaworksöt ugyanis mindeddig nem zavarta különösebben a veszteség, 2014 év elején például Pecina a kiadót akkor vezető Mihók Attilával – ő jelenleg a fővárosi olimpiacég vezérigazgatója – közös sajtótájékoztatón kábítottak a hosszú távú befektetői gondolkodásról. Az apropót akkor az adta, hogy Pecina osztrák befektetési cége, a Vienna Capital Partners átvette mindazokat a kiadványokat, amelyet a svájci Rignert és a német Axel Springert akadályozták, hogy fúziójukra rábólintson a Gazdasági Versenyhivatal.
Az előzményekről és a Népszabadság történetéről itt írtunk részletesen:
A veszteségről voltaképpen – külső szemlélőnek legalábbis – nem is lehet tudni, pontosan mennyi jelenleg. Az eredeti kiadó, a Népszabadság Zrt. ugyanis kiürült, a lapot tavaly áprilisban átvette a cégcsoport Mworks Print Zrt.-je, amely pár hónap múlva beolvadt az anyacég Mediaworks Zrt.-be. Utóbbi pedig egy jókora holding, benne a hatalmas kiadóvállalat összes kiadványa – a Világgazdaságtól vidéki napilapokon át a Nemzeti Sportig -, ráadásul tavaly összességében félmilliárd forint nyereséget termelt.
Vagyis a helyzet az, hogy a Népszabadság kiadója nyereséges, nem is kicsit. A részleteket, mármint hogy melyik kiadvány mennyivel járult hozzá a csinos eredményhez, esetleg melyik kiadvány húzza le a profitot, a kiadóban nyilván tudják, szombat reggeli közleményükben mindenesetre nem túl elegánsan, 2007-től fogva összeadott veszteséggel érveltek – amit a riasztóan csengő 5 milliárd forintban állapítottak meg.
A Fidesz pedig, amely ki tudja miért, szükségét érezte egy magáncég (papíron) magándöntésében megnyilvánulni, ezt az összeget már a bázis időszak átvétele nélkül idézte, mintha egyéves mínuszról lenne szó.
A drasztikus lépéssel ráadásul önmagának is kárt okozott a kiadó. Nem csak hogy nem jelenik meg sem online, s a tervek szerint hétfőtől printben sem az újság, de nem elérhetőek az archív cikkek sem, még keresőből sem. Márpedig ez komoly érték elkezelése.
Ráadásul, ha el is fogadjuk a 2007-től tartó folyamatos veszteség 5 milliárdos végösszegét (az összeadással nem kényelmességből nem bajlódnánk, inkább azért, mert nem tudni, milyen veszteségre gondolt a Mediaworks: az üzemi lenne az, ami a leginkább „leverhető” a szerkesztőségi kollektíván), akkor is marad pár dolog, amit nem árt tudni a teljes képhez.
Egyrészt azt, hogy 2007-ben – az utolsó nyereséges évben – még 2,4 milliárd forint eredménytartalék volt az akkori kiadó Népszabadság Zrt.-ben. Ez az összeg 2009-ig hiánytalanul megtalálható a mérlegekben, a következő évben azonban 800 millióra, 2012-re pedig mínusz 792 millióra (!) csökkent.
A veszteségek pedig nem is jöttek annyira rosszul a fő tulajdonosnak (ekkor a Ringier), mint hihetnénk: három deficites év után a szerkesztőség elvesztette főszerkesztő-választási jogát, jöhettek a kiadó emberei. Ráadásul utóbb tőkepótlásokkal lehetett pisztolyozni a legnagyobb kisebbségi tulajdonost, a 27 százalékos részvényes MSZP-alapítvány Szabad Sajtót. E csaták részleteit fentebb linkelt cikkünkben olvashatják el.
Érdemes emlékezni arra is, hogy a legnagyobb kiadási tételt, a nyomdaszámlát házon belül számolták el: a Ringier nyomdája állította elő a Népszabadságot, a kollektíva szerint legalábbis nehezen átlátható feltételek mellett.
Egy évvel ezelőtt még ezt válaszolta a Mediaworks a Népszabadsággal kapcsolatos terveiket firtató kérdéseinkre:
„A Népszabadság egy erős közéleti napilap, amelynek pozícióját a jövőben tovább szeretnénk erősíteni. Úgy gondoljuk, az az ideális, ha a print és az online változat kiegészítik és segítik egymást. Online fronton is erősíteni szeretnénk, és célunk, hogy a Népszabadság sikeres, dinamikus és megkerülhetetlen legyen.”
Nos, így sikerült. Igaz, eseménydús éven vannak túl Pecináék is.
Eszkalálódott például a korábban Orbán-Simicska párharcként ismert oligarcha-háború: a mindaddig kebelbarát bankár, Spéder Zoltán került a célkeresztbe, nem is akármilyen körülmények között:
Spéder és Pecina kiváló viszonya, befektetéseik összefonódása nem titok: a VCP magyar leánya jelenleg is 24 százalékos, legerősebb tulajdonos Spéder bankjában, az FHB Nyrt.-ben, amely a Mediaworks finanszírozója volt. A Mediaworksben pedig Spéder-közeli menedzserek bukkantak fel, ami további táptalajt adott a híresztelésnek, miszerint voltaképpen Spéder diktál a Népszabadság kiadójában. Ami azért nem hihetetlen: miért égetné a saját pénzét bárki a nyomorúságos magyar médiapiacon, hacsak nem magyar oligarcha az illető, akinek egyéb megfontolásai vannak a tulajdonával?
Csakhogy az osztrák pénzember az utóbbi hetekben kihátrálni látszott magyar partnere mögül. Tehette, hiszen új vevő akadt a kiadóra, nem is akárki. Mondhatni, a hozzá köthető vállalkozásokon keresztül Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, ennél azonban a helyzet kacifántosabb, a részleteket itt elolvashatja:
Ráadásul úgy tudjuk, továbbra sem írták alá a megállapodást. A konstrukció tiszta: a kormánytámaszték oligarchának elsősorban a vidéki portfolióra van szüksége. Amit vihet is, s ezzel 12 megyében lesznek jelen kiadványai, ezzel betonkemény erőfölényre téve szert. A német WAZ ugyanis eladta az érdekeltségében lévő Pannon Lapok Társaságát a Mediaworksnek, a szerződést szeptember végén véglegesítették.
A médiapiacon otthonosan mozgó forrásunk megerősítette a Nyugat.hu minapi értesülését, miszerint a PLT vezetőit nemrégiben egy Mészáros-érdekeltségű balatoni hotelbe trombitálták össze értekezletre.
Azonban továbbra sem egyértelmű, hogy a vevő a Mészároshoz – nem egyszerűen, de köthető – Opimus Nyrt. érdekeltsége, netán a szintén nem távoli Duna Aszfalt lesz-e valóban, vagy keresnek egy kevésbé egyértelműen az Orbán-családig érő strómant. A cél azonban világos, ráadásul eddig minden a terv szerint haladt.
Az Átlátszónak például már napokkal ezelőtt jelezték informátorai, hogy a Népszabadság napjai meg vannak számlálva, a kvótanépszavazás után lehúzzák a rolót. Lévén szó az előd Szabad Néppel együtt számolva 1944 óta megjelenő, így nem kevés történelmi vihart túlélt újságról, hittük is, meg nem is a mondást. Ám végül nem bizonyult kacsának. Ahogyan az sem, hogy a piszkos munkát még Pecina végzi el.
Amire több nyomós oka is lehetett. Egyrészt hogy ő az eladó, márpedig efféle szívességekkel feljebb strófolhatja adott esetben a vételárat. Ráadásul ott van a nem elenyésző VCP-tulajdon az össztűz alá került Spéder-birodalomban kvázi túszként. Ahogyan az sem lehet mellékes, hogy bécsi információk szerint az ottani hatóságokat a Pecina ellen sikkasztás vádjával folyó büntetőügytől nem függetlenül foglalkoztatja a befektető magyarországi vagyonleltárja is.
A vádlottként bíróság előtt álló osztrák üzletembernek még elméletben sem lehet közömbös, hogyan, mekkora sebességgel reagálnak a magyar társszervek egy esetleges osztrák megkeresésre.
Az Orbánék szemében voltaképpen 1993, az MDF-Fidesz székházmutyi publikálása óta vörös posztó Népszabadság kivégzése ezzel együtt levezényelhető lett volna civilizáltabbnak tűnő formában is. Ha ez lett volna a cél. Csakhogy éppen az ellenkezője volt: a kellemetlen cikkek, legutóbb a Rogán-féle helikopterkaland miatti bosszú és a fenyegetés minden más médiának. Nemcsak az átadás-átvétel alatt álló Mediaworks-PLT-csomagnak, de a nem fidesz-oligarcha kézben lévő maradék független sajtó számára is üzentek a lépéssel.
Nem elhanyagolható üzenete van a brutális újságmegszüntetésnek a médiaközegen túli tér felé is: erőt mutat a bukott kvótanépszavazás után esetleg elbizonytalanodott választók előtt.
A Népszabadság kollektívája pedig, amíg teheti, egyben marad, ellentétben a kiadó cinikus kérésével, nem tesz le nyereséges üzleti tervet az asztalra – „ha agyonfizetett topmenedzserek erre voltak képesek, mitőlünk mit várnak, amikor a kiadási tételeket sem árulják el?”, fogalmazott egyik kollégánk -, és vasárnap még tesznek egy kísérletet, hogy felvegyék a munkát. Régi zsurnálközhely ugyanis, hogy ha egy napilap egyszer nem jelenik meg, akkor többé nem is fog.
De mielőtt minden haragunkat Mészárosra és feletteseire öntenénk, vegyük sorba a többi felelőst. Sorrendben:
1. Eszement menedzseri döntések, főképp a Ringier részéről. Csak a legerősebbek: pénzt toltak a Medialog terjesztőcégbe, ami egy csődtömeg lett, átköltöztették a szerkesztőséget a méregdrága Corvin-negyedbe, a saját székházuk üresen állt (ide költöztek volna éppen vissza a népszabisok, amikor a tulaj bezárta a boltot), hónapokon át fizették a soha el nem indult „vasárnapi különszám” csapatának kiadásait stb.
2. MSZP: sunyítva eladták az alapítvány 27 százalékát a többségi tulajdonosnak 2015-ben, és még érdemi, kézzelfogható biztosítékot sem csikartak ki például a főszerkesztő személyére, megszüntetés/beolvasztás stb. esetére, pedig ehhez meglett volna az alkuerejük. Ehhez képest a bezárás napján tüntetést szerveztek a Népszabadságért.
3. Baloldali mutyisták, akik az elmúlt tizenöt évben nem voltak képesek szembenézni azzal, hogy a kiadók és a szerkesztőségek környékén kötött ezernyi üzleti, személyes és politikai alkunak böjtje lesz előbb-utóbb, mert a szétlopott kiadók csak korrupciós pénzekből finanszírozhatóak.
4. A hazájukban sajtószabadság-ügyekre kényes nemzetközi kiadók, amelyek Magyarországon minden pironkodás nélkül boltolnak oligarchákkal, strómanokkal.
5. Azok a mediaworksös kollektívák, amelyek az első cenzúra-sztorinál – az ex-világgazdaságos Máriás Leonárd esete – a szolidaritás atomjait sem mutatták, ellenkezőleg, kampányszerű kavarásba kezdtek az érintett és a róla szóló hír hiteltelenítésére.
Pecina a spájzban?
A Heinrich Pecina-féle VCP az orosz Gazprom lobbistája – a magyar gazdasági sajtó krémje dolgozott azon bő tíz-tizenöt évvel ezelőtt, hogy ezt bebizonyítsa. Perdöntő bizonyíték nem került elő, ráadásul az érintettek kategorikusan cáfoltak. De a jelenleg kínai érdekeltségű BorsodChem akkori tulajdonosváltozásai, közgyűlési kavarásai ugyanakkor eloszlatni sem tudják a gyanút. Elsősorban a nyomtatott HVG online sajnos nem elérhető archív cikkeit használtuk az események rekonstruálására.
A VCP néhány héttel a magát a Gazprom ügynökének mondó írországi offshore bejegyzésű Milford Holdings Ltd. után vásárolt be a vegyipari cégbe, majd egy pár héttel későbbi közgyűlésen szinte minden sarkalatos kérdésben a Gazprom/Milforddal szavazott a kétezres évek elején. Törénetesen a magyar MOL Nyrt. ellenében. Ekkoriban a teljes magyar vegyiparért ádázan küzdtek a legnagyobbak, a tét voltaképpen egy ipari értéklánc (finomítás+gyártás) kialakítása volt.
A nagy erőkkel vívott kiszorítósdiban a bécsi cég többször együttműködött a jelenleg az OTP-ben tulajdonos, korábban azonban a Gazprommal is együttműködő Rahimkulov-család cégeivel. 2000-ben például a VCP tőlük vett BorsodChemet, hét évvel később pedig MOL-részvényt. Utóbbi pakettet az OMV-nek adta tovább a Pecina-cég.
TVK- és BorsodChem-részvényes is volt ebben az időben a VCP leánycége, a CE Oil & Gas Trading AG. Ennek fb-tagja (egy 2013-as HVG-cikk szerint) bizonyos Stefan Malaschofsky bécsi ügyvéd és főállású cégvezető, több mint hatvan vállalkozás vezetője. Az osztrák sajtó az orosz befektetők nagy barátjaként emlékeznek meg Malaschofskyról, aki például 2010-ig működött Saphron Beteiligungs GmbH-t is irányította. Márpedig ezt a céget a bécsi lapok a moszkvai ex-főpolgármester, Jurij Luzskov felesége, Jelena Baturina érdekeltségének mondták.
Malaschofsky vezeti egyébként Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter és IMF-főtárgyaló bécsi cégét, az Euroatlantic Holding GmbH-t is, amely történetesen ugyanabba a pazar bécsi belvárosi palotába van bejegyezve, mint a VCP központja.
Rádi Antónia
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
A vállalatok és a reklámköltéseiket kezelő médiaügynökségek az elmúlt években kívülről érkező, közvetlen politikai nyomással szembesültek, ami már egyfajta öncenzúrába,...
Az állami tulajdonú és monopolhelyzetben lévő Magyar Villamos Művek Zrt. gigantikus reklámbüdzséjéből az elmúlt két évben főként kormányközeli cégek és...
