göd

Feketén-fehéren leírta a hatóság, hogy veszélybe került a gödi Samsung-gyár több mint 1000 dolgozója

Kiderült, hogy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Samsung SDI Magyarország Zrt.-re kiszabott büntetések nagy részét eddig eltitkolta a lapunk elől. Nem 6, hanem 17 alkalommal bírságolták meg a céget –főként tűzvédelmi szabálysértések miatt. A jelentésekben megtaláltuk, hogy mi okozta a gyárban az egy évvel ezelőtti tüzet: 36 akkumulátor gyulladt ki. A 3-4 millió forintos büntetési tételek hatástalanok – a határozatok szerint a Samsung évről évre elköveti ugyanazokat a jogsértéseket. Az egyik, eddig eltitkolt hatósági dokumentum kimondja, hogy több mint ezer munkavállaló került veszélybe a gyárban. 

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a katasztrófavédelmi hatóság hat alkalommal bírságolta meg a Samsung SDI gödi gyárát. Megírtuk, hogy több üzemegységben hiányoztak vagy nem működtek a tűzjelző és tűzoltó berendezések, s hogy használatbavételi és katasztrófavédelmi engedély nélkül folyt a gyártás. Ezen kívül büntetést kapott a cég többszáz tonna, engedély nélkül tárolt veszélyes anyag, valamint a szennyvíz-kezelőben kifolyt mérgező iszap miatt. A hatszori büntetés során összesen 14 millió forintot kellett fizetnie a cégnek.

Most azonban kiderült, hogy

a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a korábbi adatigénylésünkre nem küldte meg az összes bírságról szóló dokumentumot, a büntetések nagy részét eddig eltitkolta.

Erről csupán egy véletlennek köszönhetően szereztünk tudomást.

Kiderült, hogy nem hatszor, hanem súlyos szabálysértések miatt eddig 17 alkalommal bírságolták meg a gyárat. Tehát az esetek számát tekintve a büntetések közel kétharmadát nem küldték el.

A most megkapott dokumentumok 33 millió forintról szólnak, a korábban megszerzettek 14 millió forintról. Eddig tehát a mulasztások miatt összesen 47 millió forintra bírságolták a Samsung SDI-t; ez az összeg a tavalyi árbevételüknek a százezred része.

11 esetet kifelejtett a hatóság

Októberben az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) adatait böngészve vettük észre, hogy a Samsung-gyár 100 ezer forintos bírságot kapott a Nemzeti Klímavédelmi Hatóságtól egy kisebb adatszolgáltatási mulasztás miatt. Kikértük az erről a büntetésről szóló határozatot, ebben pedig a klímavédelmi hatóság felsorolta a Samsung SDI Magyarország Zrt. eddigi összes szankcionálását.

Megdöbbenésünkre a felsorolásban számos olyan tűzvédelmi és katasztrófavédelmi bírság is szerepelt, aminek dokumentumát korábban „elfelejtették” megküldeni számunkra. Ezért újra adatigénylést nyújtottunk be a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz (PMKI), kérve a hiányzó iratokat. A kért adatokat azonban a 30 napra hosszabbított határidő letelte után, többszöri felszólításunk ellenére sem kaptuk meg.

Bírságok, figyelmeztetések dokumentumai – közérdekűadat-igénylés Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére

Tisztelt Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság! Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 28. § (1) bekezdése alapján a következő adatigénylést terjesztem elő. Kérem, szíveskedjen elektronikus másolatban megküldeni részemre 1., az alábbi, a Közigazgatási Szankciók Nyilvántartása szerint a Samsung SDI Magyarország Zrt (Göd, Schenek I.

December 6-án azonban váratlanul mégis válasz érkezett; egy korábbi adatigénylésünkre tucatnyi újabb határozatot küldtek meg. Szinte lehetetlen felsorolni, hányféle tűzvédelmi jogsértést követett el a Samsung SDI Magyarország Zrt. az elmúlt években.

A hatósági dokumentum szerint több mint ezer munkavállaló került veszélybe

Az egyik legmegdöbbentőbb tartalmú határozat a Váci Katasztrófavédelmi Kirendeltség  harmadik alkalommal végzett hatósági utóellenőrzéséről szól. Ebből kiderül, hogy bár 2018 óta ugyanazokat a súlyos hiányosságokat tapasztalja és bünteti a hatóság, a cég a mulasztásokat nem számolja fel. Emiatt 100 ezer négyzetméteres területen több mint 1000 munkavállalót érint a veszélyeztetés, olvasható a dokumentumban.

Az irat leszögezi, hogy a tűzjelző és tűzvédelmi berendezések hiánya és a működésük akadályoztatása „jelentős káreseményhez vezethet”, mert „a létesítmény területén mérsékelten és fokozottan tűz- és robbanásveszélyes anyagokkal folytatnak tevékenységet”.

A hosszú ideje fennálló jogsértő állapotot többszörösen súlyosbító körülménynek tekintették a bírság megállapításánál – ezért az előző évekhez hasonlóan a legmagasabb összegű, 4 millió forintos bírságot szabták ki.

Több mint száz tonna veszélyes anyagot találtak a Samsung-gyár egy csarnokában, ahol nem is lehetett volna | atlatszo.hu

Szerettük volna tudni, hogy a Samsung SDI gödi üzeme minden részletre kiterjedően megfelel-e a veszélyes üzemekre és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetekre vonatkozó jogszabályi követelményeknek, s hogy a Főosztály végzett-e ellenőrzést a gödi üzemben. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy tervezik-e a katasztrófavédelmi előírásokat sorozatosan megszegő gödi gyár bezáratását; ha pedig ezt nem tervezik, vállalják-e a teljes körű felelősséget a biztonságos és balesetmentes működésért.

 

36 akkumulátor gyulladt ki

Az egyik határozat több oldalon keresztül taglalja egy korábbi tűzeset vizsgálati tapasztalatait. Eszerint 2021. május 8-án tűz ütött ki a Samsung-gyárban; az esetről Balogh Csaba polgármester is posztolt a Facebook-oldalán.

A katasztrófavédelem az ügyben tűzvizsgálatot rendelt el, ám az ennek nyomán készített tűzjelentés tapasztalatait nem tették nyilvánossá.

A hatóság az erre vonatkozó korábbi adatigénylésünket elutasította, mondván: a Samsung-gyár katasztrófavédelmi eljárásairól csak az ügyfelek kaphatnak tájékoztatást. Mint később kiderült – és erről szintén beszámoltunk – a gödi polgármestert sem tekintik ügyfélnek, annak ellenére, hogy a polgári védelem irányítójaként ő felel Göd biztonságáért. Szintén nem ügyfelek a katasztrófavédelmi hatásterületen belül élő, a gyártól 50-100 méterre lakó gödi lakosok.

A másfél évvel ezelőtti tűzesetről a most megkapott dokumentumból az derül ki, hogy egy építés álló álló üzemrészben, ahol akkumulátor-töltést végeztek, 36 akkumulátor kigyulladt. A tűzoltást viszont késleltette, hogy tűzeseti főkapcsoló nem volt beépítve, s emiatt nem tudták az épületet azonnal áramtalanítani.

Emellett

  • nem működtek a tűzjelző és tűzvédelmi berendezések,
  • a dolgozók nem részesültek tűzvédelmi oktatásban,
  • az elektromos hálózatról és az épület villámvédeleméről nem készült vizsgálati jegyzőkönyv,
  • az oltóvíz meglétét és az épületszerkezet tűzvédelmi megfelelőségét nem tudták igazolni.

A felsorolt szabályszegések miatt két büntetési tételt állapítottak meg: egy 2 millió és egy 3 millió forintos bírsággal sújtották a céget.

Tűz volt, de mégsem lépett működésbe az oltóberendezés

Egy 2021 októberében történt tűzesetről szintén a gödi polgármester posztolt a közösségi oldalán, aki megosztotta a Samsung képviselőjének tájékoztatását is. Eszerint a tüzet, amit egy elektromos zárlat okozhatott, pár perc alatt eloltották; személyi sérülés nem történt, veszélyes anyag nem szabadult ki.

Ebben az esetben is tűzvizsgálati eljárást indított a hatóság, s az eljárás megállapította, hogy az automatikus oltóberendezés riasztószelepe el volt zárva, ezért a tűzoltó berendezés nem tudott működésbe lépni. A szabályszegést 1,5 millió forinttal büntették.

A hatóság szerint a gödi polgármesternek nincs köze a Samsung-gyár katasztrófavédelmi eljárásaihoz | atlatszo.hu

A veszélyhelyzetre hivatkozva elsőként Gödön hozott létre a kormány különleges gazdasági övezetet, amellyel átadta a Samsung gödi akkumulátorgyárának területét és az adóztatás jogát a megyének. Az őszi polgármesteri választáson az ellenzéki összefogás jelöltje lett a befutó, de így most a fideszes többségű Pest megyei önkormányzat a testület feje fölött átnyúlva dönthet a gyárral kapcsolatos kérdésekben.

A tűzvédelmi berendezések és engedélyek hiánya mellett rendkívül „változatos” módon sérti meg a cég az előírásokat. A határozatokban felsorolt mulasztások és hiányosságok közül néhány: a tűzoltóautókból hiányzott a mobil rádió, a bemutatott gázérzékelő nem érzékelte a hidrogén-fluoridot, a fali tűzoltó csapok nem működtek, a menekülési útvonalakat eltorlaszolták, a tűzszakaszokon lévő tűzgátló függönyöket lezárták, és így tovább.

Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében | atlatszo.hu

Mivel toxikus hatású lítiumos vegyületekből és a szintén mérgező NMP-ből évente több tízezer tonnányit használnak fel a gödi gyárban, az egyesület – a normál vizsgálatok vízkomponensein kívül – ezeknek anyagoknak a bevizsgálását is kérte. A mintavételre három, egymástól távol lévő kutat jelöltek ki Alsógödön és az Oázis lakóparkban; ezek a kutak a gödi Samsung-gyártól kb.

 

Nevetséges összegű bírságokat szabnak ki az ismétlődő veszélyeztetés ellenére

Egy másik 4 millió forintos bírság indoklása szerint a büntetések megállapítása során figyelembe vették a cég „jelentős gazdasági súlyát, nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszát (497,7 milliárd forint nettó árbevétel), a foglalkoztatottak számát (2625 fő) és az üzem lakosságra és környezetre való nagymértékű veszélyeztető hatását”.

Részlet a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatából –szerkesztett változat. (Forrás: KiMitTud)

A dokumentumok több esetben felhívják a figyelmet arra, hogy a közigazgatási szabályszegési szankciókról szóló törvény (Szankció tv.) 13.§-a alapján a közigazgatósági hatóság eltilthatja a tevékenység folytatásától az ügyfelet , ha „a jogsértés az eljárás megindulását követő egy évben három alkalommal kerül megállapításra.” A Szankció tv. szerint a tevékenységtől eltiltásra sor kerülhet akkor is, ha „a jogsértés emberi életet, testi épséget vagy egészséget sért vagy veszélyeztet”.

A Katasztrófavédelmi törvény 35. § -a is szabályozza, hogy milyen esetekben rendelheti el a hatóság a működés felfüggesztését, illetve mikor kerül sor a tevékenység megtiltására:

„Az iparbiztonsági hatóság az előírt kötelezettség vagy intézkedés megtételéig a veszélyes tevékenység folytatásának felfüggesztését rendelheti el. Ha az üzemeltető a biztonságos működéssel kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti és a biztonságos üzemeltetés feltételeiben súlyos hiányosság jelentkezik, akkor az iparbiztonsági hatóság a 25. § (1) bekezdésében meghatározott engedély visszavonásával a veszélyes tevékenység folytatását megtiltja.”

A gödi Samsung-gyár működésének felfüggesztéséről vagy megtiltásáról azonban nem született határozat.

Az LMP gödi politikusa szerint „alaptalan riogatás” folyik a Samsung tűzeseteiről

A gödi önkormányzat novemberi testületi ülésén Fülöp Zoltán (LMP) a Samsung-gyárral kapcsolattartást végző képviselőként röviden beszámolt a céggel folytatott eddigi tárgyalásairól. A beszámoló előterjesztésként is felkerült az önkormányzat honlapjára, amiben a képviselő a 2022 októberében történt újabb tűzesetekről is tájékoztatást ad. Ebben megállapítja, hogy „számos, megfelelő információ és szakmaiság nélküli megszólalás jelent meg a közösségi médiákban, az eseteket sokszor jelentősen eltúlozva”. Szerinte „kerülendő a megalapozatlan félelemkeltés, a gödiek alaptalan riogatása”.

Az LMP-s Fülöp Zoltán, a Samsung-gyárral kapcsolattartást végző gödi képviselő középen (fotó: Göd / Facebook)

A testületi ülésen az LMP politikusa részletesebben is kifejtette, hogy a Samsunggal történő tárgyalásait és a multival való „bizalmi viszony” kialakítását veszélyeztetik a gyár és a hatóságok működéséről szóló, Facebookon terjedő, szerinte hamis információk. Fülöp Zoltán egy kommunikációs „konfliktusról” is szót ejt: „Van olyan mondás, hogy engedély nélkül működik a gyár, egy másik mondás szerint nagyszámú bírságot kap. Ha nagyszámú bírságot kap, akkor biztos, hogy van ellenőrzés” – fejtegeti a helyi képviselő, aki szerint Göd város önkormányzatának se kompetenciája, se jogköre nincs arra, hogy beleszóljon a hatósági ellenőrzésekbe.

A közérdekű adatigénylésre az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.

Bodnár Zsuzsa

Helyreigazítás (2022. december 21.) A 2022. december 13. napján megjelent „Feketén-fehéren leírta a hatóság, hogy veszélybe került a gödi Samsung-gyár több mint 1000 dolgozója” című cikkünkben és annak bevezetőjében valótlanul állítottuk, hogy „a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a korábbi adatigénylésünkre nem küldte meg az összes bírságról szóló dokumentumot, a büntetések nagy részét eddig eltitkolta.” A valóság az, hogy a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (a továbbiakban: PMKI) a jogszabályoknak megfelelően járt el, a meghozott határozatokat nem titkolta el. A 2021. december 29. napján kelt adatigénylésünkben meghatározott határozatot, valamint a 2018. január 1. napjától az adatigénylés napjáig megjelölt időszakban kiszabott 6 db katasztrófavédelmi (azaz iparbiztonsági hatósági hatáskörben kiadott) bírságra vonatkozó határozatot a PMKI az igénylő részére megküldte. A 2022. 10. 20. napján közérdekű adatigénylésünk keretében kért tűzvédelmi és közigazgatási bírságok dokumentumait, illetve a 2022. február 3-tól az adatigénylés időpontjáig kiadott figyelmeztetések, bírságok dokumentumait a PMKI teljes körűen kiadta, azokat nem titkolta el.

Nyitókép: Gyakorlat a Samsung SDI gyárában (fotó: Samsung SDI Hungary / Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42