Az Átlátszó újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol a Szerető Szabolccsal és Dévényi István újságíróval beszélték át a hét legfontosabb közéleti eseményeit. A témák között ezúttal Orbán Ráhelék külföldre költözése, a szekszárdi borász letartóztatása és a szélsőséges időjárás következményei szerepeltek, valamint az, hogyan veszíti el közpénz jellegét az önkormányzati vagyon.
A Magyar Hang polgári hetilap évekkel ezelőtt indította el saját közéleti vitaműsorát, a Flasztert a Youtube-on, ahol a lap munkatársai mindig egy-egy meghívott újságíróval beszélik át az adott hét legfontosabb közéleti témáit. Az Átlátszó szerzői gyakori vendégei a műsornak, ezúttal Katus Eszter ülhetett be Szerető Szabolcs és Dévényi István újságírók mellé.
A műsorban elsőként a miniszterelnök egyik lányának, Ráhelnek és családjának a külföldre költözéséről volt szó, amelynek nemcsak az időzítése (éppen a választások előtt), de a célja (a „rothadó Nyugat”) is kérdéseket vet fel. Akárcsak az, hogy ha Amerikában „önállóságot, nyitottságot és rugalmasságot” tanulhatnak a gyerekek, akkor itthon mit, mit nem és miért?
Szintén megválaszolatlan egyelőre az a kérdés is, hogy vajon miért tartóztatták le az ország egyik legismertebb szekszárdi borászát, aki nemcsak adónyomozó volt korábban, de a legfelsőbb politikai körökkel is jó viszonyt ápolt. Valóban elkövette azokat, amikkel vádolják, vagy valaki csak szemet vetett a jól működő üzletre?
A műsor megtekinthető itt vagy a Youtube-on
Téma volt emellett a Hegyvidéki Egészségügyi Központ (HEK) volt vezetője is, aki ellen hűtlen kezelés, lopás és a számvitel rendjének megsértése gyanúja miatt tettek feljelentést, miután kiderült, hogy az általa kezelt céges bankkártyával személyes dolgokat vett, pl. krumplihámozót, gyümölcsfákat, naptejet vagy épp nyuszis süteményestálat.
A Flaszter362. adása azzal zárult, hogy a klímaváltozás miatt hasonló jelenségekre számíthatunk a jövőben, mint ami a héten történt a vihar miatt az országban: közlekedési káosz a vasúton, vagy épp napokig tartó áramszünet. A műsor ide kattintva is elérhető.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Bankkártya
Átutalás
PayPal
1%
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Mészárosék alcsúti pékségéből ismert vállalkozó cégének 2020-ban kellett volna piacra dobni egy hangszeroktató alkalmazást, de a projekt elmondásuk szerint még mindig fejlesztés alatt áll.
A kormány 2023-ban még céget alapított a hévízi gyógyfürdő fejlesztésére, a választások után azonban csendben visszavonták a tervet, három hónap múlva pedig be kellett zárni a fürdő főépületét. Tiborczék hévízi luxushotelére viszont milliárdok jutottak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!