A GLOBAL 2000 osztrák környezetvédő szervezet fordult hivatalos beadvánnyal az illetékes magyar hatósághoz, a Baranya Vármegyei Kormányhivatalhoz. A magyarországi zöld civilek állítólag politikailag túl kockázatosnak tartották, hogy hasonló beadvánnyal éljenek.
„A Duna-hőmérséklete már most közelíti a termálvizét” – írja a GLOBAL 2000 közleményében – „Paks II üzembe helyezése pedig tovább súlyosbítaná a helyzetet”. A Duna túlmelegedése az egyik oka annak, amiért az osztrák szervezet Paks II környezetvédelmi engedélyének visszavonását sürgeti. Abban ugyanis nem számoltak a Duna hőmérsékletének olyan mértékű növekedésével, mint ami az engedély kiadása óta bekövetkezett.
A környezetvédelmi hatóságnak vissza kell vonnia az engedélyt, ha az engedélyezéskor fennálló feltételek lényegesen megváltoztak – így szól az engedély. Az Átlátszó korábbi cikkeiben részletesen körüljárta, hogy miért nem helytállóak már az engedély alapjául szolgáló dokumentáció adatai és megállapításai.
Lényeges változás például, hogy azóta a Paksi Atomerőmű üzemidejének ismételt meghosszabbítása mellett döntött az országgyűlés. Az eredeti tervek szerint csak néhány évig működött volna együtt a két atomerőmű, így azonban évtizedeken keresztül fog a Dunába ömleni a jelenlegi melegvíz-mennyiségnek több mint a kétszerese. Ugyanakkor már Paks II nélkül sem tudják tartani a 30 Celsius-fokos hőkorlátot Pakson.
Lényeges változás, hogy a klímaváltozással egyre fokozottabb a magas levegőmérsékletek és a kisvizes, aszályos időszakok együttes hatása. Paks II környezetvédelmi engedélyében még azzal számoltak, hogy a kis vízhozam (950 m³/s) és magas Duna-vízhőmérséklet (25,61 °C) együttes előfordulása nagyon valószínűtlen: százezerből egy évben várható. Azonban erre mindössze pár évvel később rácáfolt a valóság: 2018. augusztus 22-24. között napokon keresztül fennállt a 950 m³/s-nál alacsonyabb vízállás és a 25,61 °C feletti vízhőmérsékletek kombinációja. Ugyanez megismétlődött a 2022. augusztus 17-20. közötti időszakban is.
De nemcsak a körülmények jelentős változásakor kell visszavonni a környezetvédelmi engedélyt, hanem akkor is, ha öt éven belül nem kezdték meg a tevékenységet, illetve az ahhoz szükséges építési előkészítési munkákat. A környezetvédelmi engedély 2017. május 4-én vált jogerőssé, vagyis innentől számított az öt év. Ennek lejártáig azonban nem születtek meg a szükséges engedélyek, amelyek hivatalosan lehetővé tették volna az építkezés megkezdését.
Ilyenek például a vízjogi létesítési engedélyek, amelyekre elsősorban a hűtővízrendszerek, vízi létesítmények építése miatt van szükség. De a létesítési engedély is csak az öt éven túl, 2024 decemberében vált érvényessé.
A GLOBAL 2000 úgy véli, ha a Baranya Vármegyei Kormányhivatal esetleg el is utasítja a beadványukat, a nemzetközi Espoo-i egyezmény akkor is biztosít jogi lehetőségeket Paks II környezetvédelmi engedélyének felülvizsgálatára.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Egyre-másra épülnek a Paks II beruházáshoz kapcsolódó létesítmények, azonban környezeti hatásukat nem vizsgálták a 2016-ban kiadott környezetvédelmi engedélyben. Pedig kötelező lenne.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!