A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mészáros M1 Autókereskedő Kft. gyakran úgy nyer el közbeszerzéseket, hogy nagyon rövid határidőket vállal, miközben az árajánlatuk nem mindig a legkedvezőbb. Holott a közpénzzel gazdálkodó állami szervektől elvárható lenne, hogy felmérjék a piaci viszonyokat a kiírás előtt, és a lehető legjobb áron béreljék az autókat. Erről beszélt a Klubrádió Esti gyors című műsorában Katus Eszter kollégánk.
15 napos határidő a 180 nappal szemben, a kiírással pontosan megegyező autók megléte – többek között ezekkel tarol Mészáros Lőrincék cége, a Mészáros M1 Autókereskedő Kft. a különböző autós tendereken. Egy közbeszerzési szakértővel vizsgáltuk meg a cég által elnyert megbízásokat, és érdekes ismétlődésre figyeltünk fel.
Azt tapasztaltuk, hogy a cég gyakran nyer azzal, hogy annyira rövid határidőket vállal, amikkel olyan meghatározó szereplők, mint a Porsche vagy a Mercarius sem tudja felvenni a versenyt. Ennek a legegyszerűbb magyarázat az, hogy a kft.-nek valamilyen oknál fogva pontosan annyi és olyan speciális felszereltségű gépjármű áll a rendelkezésére, mint amit a pályázat előírt. A többi versenyzőnek pedig értelemszerűen be kellene rendelnie ezeket a járműveket, emiatt csak jóval hosszabb határidőt tudnak megajánlani.
A Közbeszerzési Hatóság elnöke szerint a magyar közbeszerzéseknél nincs átláthatóbb az unióban, a korrupciógyanús eljárások emlegetése pedig csak alaptalan politikai hisztériakeltés. Minderről Kovács László azután beszélt, hogy kiderült, néhány cég megbízások százait nyerte el Győrben verseny nélkül. A nagy visszhangot kiváltó eset után most újabb közbeszerzéseket néztünk át, és ismét elgondolkodtató eredményre jutottunk. Ezúttal a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mészáros M1 Autókereskedő Kft. sikereit elemeztük egy szakértő segítségével. Azt tapasztaltuk, hogy a cég gyakran nyer azzal, hogy olyan nagyon rövid határidőket vállal, amikkel olyan meghatározó szereplők, mint a Porsche vagy a Mercarius sem tudja felvenni a versenyt.
Mészárosék cége a rövid határidők mellett gyakran olcsó is tudott lenni, igaz, később több esetben is árat emeltek a szerződés teljesítése közben. Előfordult olyan is, hogy a szállítási határidő meghosszabbítását kérték.
Többek között erről beszélt a Klubrádió Esti gyors című műsorának március 20-i adásában Katus Eszter, az Átlátszó újságírója. Emellett elhangzott az is, hogy a rövid határidőnek nem kellene ilyen hangsúlyosnak lennie, ha az adott állami cég időben előzetes piackutatást végezne.
Továbbá szóva került, hogy Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke szerint a magyar közbeszerzéseknél nincs átláthatóbb az unióban, a korrupciógyanús eljárások emlegetése pedig szerinte csak alaptalan politikai hisztériakeltés. Ugyanakkor az egyetlen nyertessel megkötött keretmegállapodásokról vagy a súlyszámokkal való „trükközésekről” Kovács nem beszélt.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!