médiaszereplés

A fideszes média által elvesztett perekről beszélt Erdélyi Katalin a Klubrádióban

A Fővárosi Törvényszéktől kapott adatok szerint 2021-ben a legnagyobb Fidesz-közeli sajtótermékek összesen 54 helyreigazítási pert vesztettek el, az Átlátszó ezzel szemben egyet sem. Főszerkesztő-helyettesünk a Klubrádió reggeli műsorában Pálinkás Szűcs Róberttel beszélgetett arról, hogy a fideszes sajtó szándékosan járatja le hazugságokkal az ellenzéket, és a bírósági ítéleteknek sincs visszatartó erejük, hiszen az esetleges büntetéseket is közpénzből fizetik a kormánypárti lapok.

A Fidesz által leuralt médiatermékek jellegzetes módszere már évek óta, hogy az egyik leír valami negatívumot egy ellenzéki politikusról, aztán ezt átveszi és tovább habosítja a sajtóbirodalom többi tagja. Tudatos lejáratókampány zajlik hazugságokkal. Az érintettek természetesen perelnek és általában nyernek, de ez leginkább csak erkölcsi győzelmet jelent számukra, hiszen a lejáratásuk már megtörtént, és ezt nem teszi semmissé egy hónapokkal később közölt apróbetűs helyreigazítás valahol csendben eldugva.

Nagyon fontos, ha a bíróság kimondja egy sajtótermékről, hogy szándékosan valótlanságot állított. Pláne, ha ezt direkt lejárató, befeketítő indokkal, a kormány céljainak megfelelően, netán épp annak kifejezett utasítására tette.

Emiatt évek óta figyelemmel követjük és nyilvánosságra hozzuk az elbukott sajtóperek számát: 2017-ben 53 helyreigazítási pert vesztett a kormány lakájmédiája, 2018-ban 109-et, 2019-ben 73-at, 2020-ban pedig 57-et. A korábbiakhoz hasonlóan idén is kikértük a Fővárosi Törvényszéktől, hogy a Ripost, a Lokál (2020-ban szűnt meg, de ettől még lehettek perei 2021-ben), a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, a közmédia, az Origo, a 888, a TV2 és a HírTV ellen hány darab sajtóhelyreigazítási kereset érkezett, és hány ilyen pert vesztettek el ezek a szerkesztőségek részben vagy egészben.

A Fővárosi Törvényszéktől kapott adatok szerint 2021-ben összesen 54 sajtóhelyreigazítási pert vesztettek a kormányközeli médiatermékek. Ebből 20-at a Magyar Nemzet, 13-mat az Origo.

54 helyreigazítási pert vesztett tavaly a kormánymédia, a Magyar Nemzet a rekorder | atlatszo.hu

Közadatigénylésben kértük ki a Fővárosi Törvényszéktől a 2021-es sajtóhelyreigazítási perek adatait. A Törvényszéktől kapott összesítés szerint a legnagyobb Fidesz-közeli médiatermékek 54 ilyen pert buktak tavaly – a rekorder a Magyar Nemzet 20 elmarasztaló ítélettel, a második az Origo 13-mal. Ezzel szemben az Átlátszó egyetlen sajtópert sem vesztett el tavaly.

Szokás szerint összehasonlításképpen kikértük a kormányfüggetlen sajtótermékekre vonatkozó helyreigazítási adatokat is. A bíróságtól kapott adatok szerint a 444, az RTL Klub, a Telex és a 24.hu összesen 5 helyreigazítási pert vesztett el tavaly. Az Átlátszó, továbbá a Magyar Hang és a HVG egyet sem.

 

A fideszes médiatermékek szándékos hazugságairól, az általuk elvesztett perekről, és a közpénzből fizetett büntetésekről cikkünk szerzője, Erdélyi Katalin a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának február 18-i adásában beszélgetett Pálinkás Szűcs Róbert műsorvezetővel.

 

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42